Kosár megtekintése “Furfangos népmesék” a kosárba helyezve
  • Akció!
    52,00 lei 19,00 lei
     új 2 munkanap 

    Két fiú. Az egyik az örök háború poklából, a másik egy idegen bolygó szelídítetlen ősvadonából. És mindketten hirtelen kapcsolatba kerülnek a Delelő világának idilli társadalmával. Mi sülhet ki ebből?
    Réce a Gigandán harcolt egy elit kommandó tagjaként, de egy csatában halálosan megsebesült. Csak a földi progresszorok beavatkozásának köszönheti megmenekülését. Ám új környezetét képtelen befogadni, úgy véli, a túlvilágra került.
    Pierre egy másik bolygón sétál ki az őserdőből, ahol egy földi expedíció a terepet készíti elő egy pusztulásra ítélt civilizáció átköltöztetéséhez. A fiú egy régebbi, kudarcot vallott küldetés egyetlen túlélője, ilyenformán teljes jogú ember. Ő mégis jobban ragaszkodik nevelőszüleihez, a láthatatlan idegen lényekhez.
    Két fiú. Két, otthonából kiszakított, értelmes, érző teremtmény. Vajon sikerül-e hazatalálniuk?

    A Sztrugackij fivérek két remekbe szabott kisregénye a Delelő-univerzum távoli zugaiba kalauzol el minket, melyek tűnjenek bármennyire idegennek, az ember jobbra törekvésének időtlen játszóterei csupán.


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Biblia tényleg meg tudja szólítani a fiúkat, hiszen sok történetének szereplői bátor és okos férfiak, akik kitartottak a hitük mellett, harcoltak a családjukért, a népükért, és szorult helyzetben sem tagadták meg Istent. De személyes kudarcokról, vesztes csatákról, sőt gyáva és aljas tettekről is olvashatunk. Te kit választanál példaképül?


  • Akció!
    49,00 lei 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    „Impresszív debüt….Aki kíváncsi a menő jogi cégek világára, az élvezni fogja Katz lebilincselő, brutális regényét.” (Publishers Weekly)

    „Jól informált, árnyalt #MeToo sztori a vállalati jog világából, a cselekmény épp olyan zaftos, mint A Wall Street farkasában.” (Kirkus Reviews)

    ILYEN KÖNYVET ÍRNA JOHN GRISHAM, HA NŐ LENNE, ÉS 25 ÉVVEL FIATALABB

    Buzzfeed – amiket a legjobban várunk, 2020

    A szabályokat férfiak alkotják. Ő pedig most mindet megszegi.

    Alex Vogel munkát kap az egyik legnagyobb New York-i jogi cégnél, és ezzel, úgy érzi, valóra vált minden álma. Magas fizetés, izgalmas munka, péntek esténként dől a pezsgő és a koktél.

    De a makulátlan pedigréjű cég sötét titkokat rejteget. Alex kollégái el-eltűnnek a mosdóban, hogy kokaint szippantsanak, a vezető munkatársak az íróasztal alatt alszanak – ha egyáltalán jut idejük alvásra –, amikor pedig ébren vannak, gyanús ügyleteket fedeznek. Alex vadidegen nőkbe botlik, akik nem mernek feljelentést tenni, és hamarosan ráébred: ha be akar illeszkedni, neki is egynek kell lennie a fiúk közül – és szemet kell hunynia minden fölött. Be kell lépnie a klubba. Miközben kezd szétcsúszni az élete, Alex rádöbben: a fiúk klubja veszélyes hely…

    Briliáns, megkerülhetetlen fejlődéstörténet, amely dokumentálja a vállalati jog világában karriert építő nők hangját.

    Erica Katz álnéven jelentette meg első regényét, amelyre a Netflix azonnal opciós szerződést ajánlott. A szerző egy manhattani ügyvédi irodánál dolgozik. Mintha A cég című film világába lépnénk – csak éppen napjaink New Yorkjában. Feszült, baljós és szexi – világszerte ez 2020 egyik sikervárományos debütálása.


  • 33,00 lei
     új 2 munkanap 

    Ez a szuper matricás album igazi vagány fiúknak készült! 24 színes oldalon keresztül ragasztgathatók a 8 oldalnyi kutyik matricák!

    Ne hagyd ki a kalandot, a Mancs Őrjárat bevetésre kész!


  • 22,00 lei
     új 2 munkanap 

    A történet a dél-franciaországi Camargue egyedülállóan különleges vidékén játszódik a második világháború idején. A sós síkságok és flamingók között, a szülei farmján él egy autista kisfiú. Sok mindent nem ért, azt viszont tudja, hogy kell meggyógyítani az állatokat. Szereti a rendszerességet és a zenét: minden héten kimegy a piacra az édesanyjával, hogy a város körhintáján felülhessen a kedvenc lovára.
    Ám egy nap bevonulnak a felfegyverzett németek, és elfoglalják a várost. A féltett körhinta megrongálódik, a lovak és díszek széttörnek, és már semmi sem lesz ugyanolyan. Aztán, az egyre inkább széthulló világ jelképeként, egy kivételesen kedves német tizedes beállít a farmra, kezében egy sérült flamingófiókával – egy ágyú sebesítette meg, és a fiú az egyetlen esélye a gyógyulásra.
    De a katona segítségével talán újra meg tudják javítani mindazt, ami tönkrement – és együtt talán az egész várost rendbe tudják hozni…


  • Akció!
    38,00 lei 29,00 lei
     új 2 munkanap 
  • Akció!
    48,00 lei 43,20 lei
     új 2 munkanap 

    Ismerd meg Flóra és Nagyi fájának különleges történetét.
    Hajtsd ki az izgalmas füleket,és nyisd szét a hatalmas meglepetésoldalt!

    A könyvből interaktív módon tanulhatják meg a kisgyerekek, hogy mekkora csoda rejtőzik egy szem makkban. Ahhoz azonban, hogy egy makk tölgyfává cseperedjen, gondoskodásra, szeretetre, türelemre van szükség.


  • 25,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Kit Owens egészen addig csupán szerény ambíciókat táplál a jövőjét illetően, amíg a rejtélyes Diane Fleming meg nem jelenik a középiskolájuk kémiacsoportjában. Diane bámulatos tudományos ismeretei Kitben fellobbantják a lángot, és különös barátság szövődik kettejük között. Mindaddig, míg Diane el nem árul egy mindent megváltoztató titkot.

    Több mint egy évtizeddel később Kit a Diane által inspirált tudományos álmok megvalósításán munkálkodik. Úgy véli, hogy már örökre lezárta magában Diane-t, ám egyszerre robogva előtör a múlt, és Kit rádöbben, hogy egykori barátnőjével kell versengenie azért a hőn vágyott pozícióért, melyben egy új, úttörő kutatás részeseivé válhatnak. Az egykori barátnők hamarosan veszedelmes macska-egér harcban találják magukat, mely könnyedén okozhatja mindkettejük vesztét.


  • 9,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Stone ​Barrinton, a rendőrből lett New York-i ügyvéd körül feje tetejére áll a világ. Barátnője, akinek pedig már majdnem megkérte a kezét, számára érthetetlen módon ráun a halogatásra, és férjhez megy Vance Calderhez, a híres hollywoodi filmsztárhoz. Barrington, ha fájó szívvel is, már éppen túltenné magát a veszteségen, amikor jelentkezik nála a férj, s közli, hogy az asszonynak nyoma veszett, és megkéri, hogy segítsen megtalálni.
    Barrington tehát Los Angelesbe megy, s bár addig nem sokat értett a történtekből, hamarosan úgy érzi, hogy valami rossz, silányul összetákolt mesébe csöppent. A férj, s mindenki akivel találkozik, azon van, hogy elfeledtesse vele, miért utazott az Angyalok Városába. Még egy filmszerepet is rátukmálnak, hogy lekössék, aztán igyekeznek rövid úton megszabadulni tőle. Arringtonnak, a volt kedvesnek azonban nyoma sincs, sőt minél többet tud meg eltűnésének körülményeiről, annál gyanúsabbnak találja őket.
    Barrington tehát úgy dönt, hogy a saját szakállára végigviszi a nyomozást. Miután egy horgonnyal a dereka körül még csendes-óceáni úszóleckében is részesül, foggal-körömmel küzd, hogy választ kapjon nyugtalanító kérdéseire, megtalálja az asszonyt, aki már nem is az övé.


  • 8,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Az ​első tejfogak kihullásától a műfogsorig kíséri végig hősének életét Giorgio Pressburger regénye. A fogazat állandó figyelembevétele azonban korántsem mulatságos ötlet az író részéről, mély – és nem kevésbé mulatságos, bár egyúttal játékosan-komolyan misztikus – koncepció húzódik meg mögötte. A regény ugyanis arra az ötletre épül, hogy az emberi élet és lét meghatározói a fogak. A fogak állapota, egészsége vagy betegsége, megléte vagy hiánya sorsszerű és sorsjelző. A hős, aki sok tekintetben az író vonásait viseli, teljesen a fogai rabja, életéről (sőt már apja életéről is) fogai döntenek. A fogak határozzák meg viharos kamaszkorát, döntenek házasságának részsikereiről és végső kudarcáról, a fogak szólnak bele karrierjének alakulásába és pályájának buktatóiba, a fogak állapota szerint alakul szerelmi élete, kíván és kap meg nőket, illetve szenved visszautasítást stb. ; A fejezetek a fogak orvosi jelöléseit kapták címül, és hogy az olvasó mindjárt kezdetben tisztában legyen a dologgal, a regényt a fogak jelölésének szakszerű bemutatása, valamint elhelyezkedésük orvosi rajza nyitja meg. A hős természetesen gyakori vendége különböző fogorvosok rendelőinek, az író valósággal bravúros történeteket tud elzengeni egy-egy foghúzás vagy tömés kapcsán. A mű természetesen a fogak állandó jelenléte nélkül is igen érdekes, vonzó, a legszebb olasz szerelmi történetekhez és – nem ritkán – krimikhez méltó fordulatokkal él, ám a fogak ilyetén középpontba állítása egyúttal végtelenül mulatságossá is teszi a művet. A regény épp a kettőssége miatt valamiképp középen áll a Buzzati és a Carlo Levi-féle szépprózának, így – miként azok is – mind a gyakorlatban, mind az irodalmi csemegékre áhítozó, vájtfülű olvasóknak egyaránt ajánlható.


  • 6,50 lei
     új 2 munkanap 
  • 20,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 38,00 lei
     új 2 munkanap 

    Joe mindig is vágyott egy kutyára. Amikor találkozik Foltival, az aranyszőrű labradorkölyökkel, rögtön tudja, hogy megtalálta, akit keresett. A fiú szeretetteli figyelmének köszönhetően Folti játékos kiskutyából igazi segítőkutyává válik. De vajon hogy viseli majd Joe, ha el kell válnia kis barátjától? Hiszen Folti a Segítő Mancsok Egyesület záróvizsgája után egy mozgásában korlátozott gazdihoz kerül, hogy különleges tudásával megkönnyítse annak mindennapjait. Megan Rix megindító regényében egy apa nélkül maradt tizenegy éves fiú és egy különleges kiskutya egyre szorosabbra fonódó barátságát követhetjük végig.


  • 13,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Fondünek először a finom, sajtból készített ételt nevezték, amelyet a tálból villával és fehér kenyérdarabkákkal tettek a tányérra, illetve fogyasztottak el.
    Ez a pompás étkezési mód az ötvenes években kezdte meg világkörüli diadalútját. Manapság már nemcsak sajtfondüt, hanem annak számos változatát is elkészítették.


  • 6,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    A Forgószél című regény (1949), mely Asturias prózai főművének, a Banántrilógiá-nak indító – de önmagában is befejezett – kötete, a prózába oltott költészet – vagy a költészetté párolt próza? – utánozhatatlanul eredeti asturiasi művészetével jeleníti meg egy nemes-idealisztikus üzleti-politikai vállalkozás csődjét, amely századunk harmincas éveiben, a banán áldott-átkozott földjén – paradox módon – nemcsak a chicagói felhőkarcolókban székelő biznisz-potentátokkal, hanem a népi ellenállás legkezdetlegesebb, misztikus-babonás tudatrétegét képviselő guatemalai parasztokkal is szembefordítja a mű két rokonszenves hősének jó szándékú messianizmusát.


  • Akció!
    40,00 lei 14,00 lei
     új 2 munkanap 

    Az egész akkor kezdődött, amikor Leó megérkezett Milánóba, hogy egy évet édesapja új családjával töltsön. Édesanyját, aki eközben különleges tudósítóként körbeutazza a világot, csak a tévéhíradóban láthatja viszont. Leó egyik napról a másikra egy olyan családba csöppen, amelyet alig ismer. A legnagyobb problémát Elektra jelenti: a kilencéves energiabombának ugyanis esze ágában sincs befogadni a féltestvérét, sőt mindent elkövet azért, hogy Leót elüldözze új otthonából!


  • 19,00 lei
     új 2 munkanap 

    Az alapvető formákkal való ismerkedést segítő lapozó a legkisebbek számára.


  • 14,00 lei
     új 2 munkanap 

    A kötetben a gyerekek megismerkednek a síkidom fogalmával, a térbeliség és síkbeliség fogalmának tisztázásával világos fogalmat tudnak alkotni a testekről. A gyakorlati feladatok során pedig a konkrét, szabályos testek és elnevezésük mélyíthető el. A minták témakör feldolgozása, a különböző ismétlődések felismerése segít a szabályalkotás elsajátításában, amely megalapozza a különböző sorozatok felismerését, és az azokat alkotó szabályszerűségek megalkotását, felismerését. Ezáltal elmélyítve a matematikai gondolkodást is.
    A könyvben minden rész egy olyan kérdéssel, állítással kezdődik, amely egy új matematikai témakörrel kapcsolatban gondolkodásra ösztönzi a gyerekeket. Ezután a képi szemléltetés és a kézzelfogható műveletek során megérteti a szabályszerűségeket, ezáltal a mély fogalmi megértésig vezeti a gyerekeket. A feldolgozás szerves eleme az ismétlés, amikor nem gépiesen, hanem más-más kontextusba helyezve kell a már tanult szabályszerűségeket felismerniük, alkalmazniuk. A különböző ötletek/tanácsok lehetőséget biztosítanak a további fejlesztéshez. A szingapúri matematikatanítási módszer segítségével a gyerekek sikeresen tudják alkalmazni az absztrakció módszerét, így mélyül és rögzül a matematikai tudásanyag.


  • Akció!
    22,00 lei 15,00 lei
     új 2 munkanap 
  • Akció!
    55,00 lei 38,00 lei
     új 2 munkanap 

    Gróf Eszterházy Richárd, az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legagyafúrtabb kémje különösen fontos megbízást kap: ki kell derítenie milyen hadititkokat adott el a birodalom legveszedelmesebb ellenségének a császári és királyi hírszerzés vezetője. A bűnügy felderítésébe Ritter István, budapesti detektívet is bevonják, akire egyedi nyomozási módszerei miatt figyelt fel a császári titkosszolgálat.
    A különös páros újabb és újabb nyomokat követve megpróbálja megakadályozni a világtörténelem egyik legtragikusabb eseményét. Eközben észre sem veszik, hogy olyan folyamatokat indítanak el, amelyek teljesen megváltoztatják Európa életét…

    Tarjányi Péter és Dosek Rita új könyvében a XX. század egyik legsúlyosabb következményekkel járó kémjátszmájáról rántja le a leplet.
    Megváltoztathatja egy eltévedt postai levél az egész világ sorsát?
    Mennyire védtelen a nemzet, ha csak egyetlen polgára is elárulja?
    Hogyan formálta át két magyar a történelem menetét?

    “- És most mi lesz? – kérdezte Ritter, kissé tartva a választól.
    Eszterházy szemei a semmibe révedtek. A korábbi tűz elkeseredett közönnyé változott.
    Az a császár hangulatától függ sóhajtotta. Ha felelősen dönt, levadásszuk ezt a szervezetet, az összes résztvevőt beleértve. Ha személyes sértésnek veszi a történteket, akkor Isten óvja Európát!
    Úgy érti, háborút robbant ki?
    Pontosan úgy értem – válaszolta Eszterházy.
    Hadat üzen Szerbiának? – próbált következtetni Ritter.
    Ez csak az első lépés. Ha Szerbiát megtámadjuk, Oroszország hadat üzen a Monarchiának. Ha a Monarchia hadba lép, Németország hadat üzen Oroszországnak. Ezt nem hagyhatja szó nélkül Franciaország és Nagy-Britannia sem, hiszen mindenkinek vannak érdekeltségei a térségben Ez egy borzalmas háború lesz. A legkegyetlenebb fegyverekkel. Olyan, amilyet még nem látott a világ.”


  • 7,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Jilian titkárnő a Quicknél, megszokott, unalmas napjai eseménytelenül telnek. Ám egy nap váratlanul megjelenik James, aki alaposan felborítja eddigi életét. Aztán eljegyzést terveznek, amit egy jelmezbálon akarnak bejelenteni, de a lány titokzatos módon eltűnik, és innentől még bonyolultabbá válik minden. Pénz, szerelem, csalódás követi egymást, s néhány forró éjszaka, mely édesebbé teszi az amúgy gyakran keserű életet…


  • 8,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • 82,00 lei
     új 2 munkanap 

    Lépj a sárkánylovasok képzésére szolgáló katonai iskola falai közé, és ismerd meg ezt az elit
    és brutális világot a bestseller szerző Rebecca Yarros regényéből!

    A húszéves Violet Sorrengail egész eddigi életében azt hitte, a történelem tanulmányozása
    lesz a feladata az Írnok Kvadránsban az imádott könyvek között.

    Azonban az iskola vezénylő tábornoka – aki egyszemélyben a lány kőkemény anyja –
    megparancsolja, hogy Violetnek be kell lépnie a többszáz jelölt közé, akik Navarre elitjéhez,
    a sárkánylovasokhoz akarnak tartozni.

    Ha mindenkinél kisebb és törékenyebb vagy, akkor csak egy hajszál választ el a haláltól…
    mondjuk azért, mert a sárkányok nem választanak ki „törékeny” embereket, hanem
    felperzselik őket.

    Ráadásul, amikor kevesebb a kapcsolódni hajlandó sárkány, mint kadét, nem meglepő, hogy
    a többség szívesen végezne Violettel, hogy ezzel is növelje a saját esélyeit a sikerre. A
    többiek pedig azért ölnék meg, mert az anyja lánya; köztük van Xaden Riorson is, a Lovasok
    Kvadránsának leghatalmasabb és legkönyörtelenebb szárnyvezére is.

    Violetnek minden ravaszságára szüksége lesz, hogy minden újabb napfelkelte életben találja.
    Közben az iskola falain túl dúló háború egyre gyilkosabb, a királyság védelmét szolgáló
    erődítmények sorban elesnek, és egyre többen halnak meg. A helyzeten tovább ront, hogy
    Violet gyanakodni kezd, hogy a vezetés rettenetes titkot rejteget.

    Barátok, ellenségek, szeretők. A Basgiath Hadi Iskolában mindenkinek határozott tervei
    vannak, mert ha valaki egyszer bekerül, onnan csak két kiút van: lediplomázni vagy
    meghalni.

    „ A Fourth Wing első lapjától az utolsóig megdobogtatja majd a szíved…Ez egy olyan fantasy, amilyet még biztosan nem olvastál!” – Jennifer L. Armentrout, #1 New
    York Times bestseller szerző

    „A legbrutálisabb, legaddiktívabb fantasy, amit az elmúlt évtizedben olvastam” – Tracy
    Wolff, #1 New York Times bestseller szerző

    „Brutális, pörgős, letehetetlen és romantikus feszültségtől vibráló… mindent, és még annál is
    többet nyújt, amit egy könyvtől elvárok. Fenomenális!” – Samantha Young, nemzetközi bestseller szerző

    „Sárkányok és háború, szenvedély és hatalom…egyszerűen lehengerlő!” – Nalini Singh,
    nemzetközi bestseller szerző


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Találkozzunk Toscanában! című regény folytatásában Paul Stuartot ezúttal egy hangulatos kis francia faluba kísérjük, ahol a helyi étteremről az a hír járja, hogy az ország második legrosszabb vendéglője.
    Az elismert skót gasztroszakértő Az étel filozófiája című könyvén dolgozik, amikor különc nagynénje, Chloe felajánlja neki, hogy töltse vele a nyarat a francia vidéken. Ottlétük alatt azonban mintha minden kizökkenne a rendes kerékvágásból: a hírhedt étterem egyetlen pincérnője az esti műszak közben hozza világra gyermekét, a szakács pedig összerúgja a port a segédjével, aki azonnal felmond. Paul hamar a konyhában találja magát, és az ő feladata lesz felvirágoztatni a falu gasztronómiai központját, miközben a férfifaló Chloe a jóképű, de dilettáns séf társaságában múlatja az időt. Vajon ő lesz a hóbortos hölgy hatodik férje?
    A váratlan drámák közepette Paul képtelen az írásra összpontosítani, és még arra is rádöbben, hogy nagynénje múltja sötét titkokat rejt…
    A skót szerző most sem okoz csalódást: humor, romantika, napsütés, gasztrokalandok és egy csipetnyi rejtély egyetlen könyvben, Alexander McCall Smith módra!


  • 45,00 lei
     új 2 munkanap 

    A ​századfordulós Bécs pezsgő, dekadens világában járunk. Minna Bernays, az éles eszű, tanult társalkodónő hirtelen munka nélkül, az utcán találja magát. Bécs az avantgárd művészek és a forradalmi gondolatok otthona, ahol azonban egy ifjú hölgy számára még mindig a házasság jelenti az egyetlen biztonságot. Minna azonban ennél jóval többre vágyik, és kétségbeesésében nővéréhez, Marthához fordul segítségért.
    Ám Marthának is megvan a maga gondja: hat gyermeket nevel, túlhajszolt, közönyös férje pedig nem más, mint a zseniális, ám zsarnoki természetű Sigmund Freud. Freud ebben az időszakban sokat küszködik, kollégái kerülik, szexuális késztetésekkel, ösztönökkel és perverziókkal foglalkozó elméletei pedig támadások kereszttüzében állnak. Martha megdöbbentőnek és visszataszítónak találja férje „pornográf” munkáját, Minnát azonban lenyűgözik Freud korszakalkotó felfedezései.
    Minna mindenben Martha ellentéte: intellektuális kíváncsiság hajtja, vonzó és szenvedélyes. Freud szellemi társa lesz, ám a felszín alatt valami ennél sokkal mélyebb is lappang. Valami, amitől egyikük sem menekülhet.

    A szerzőpáros a szerelem, a hűség és az árulás e lenyűgöző történetében egy kivételes nő portréját rajzolja meg. Egy nőét, aki gyötrődött a testvére iránt érzett szeretet és a pszichoanalízis megteremtője iránt érzett elsöprő szerelem között.


  • Akció!
    65,00 lei 58,50 lei
     új 2 munkanap 
  • Akció!
    18,00 lei 16,20 lei
     új 2 munkanap 

    Puha, vidám fürdőskönyv, amellyel élmény lesz a pancsolás!


  • 24,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 16,00 lei
     új 2 munkanap 

    A világ legviccesebb hatévese.

    Mindjárt itt a karnevál!
    Fruzsi a legszerencsésebb nyertes… vagy mégsem? Mit tehet egy cserfes lányka, ha megnyeri a főnyereményt, de az mégsem olyan csodás, mint várta? Mint mindig, Furfangos Fruzsi most is a legötletesebb megoldást választja…

    Nevess te is nagyokat Furfangos Fruzsival!


  • 20,00 lei
     új 2 munkanap 

    Ez a mesekönyv a magyar népi történetek kincsesládája, tele furfangos, csavaros mesékkel. A székely menyecske ravaszsága, a róka és a farkas cselvetései, Mátyás király bölcs döntései és a különféle állatok tréfás kalandjai mind-mind izgalmas tanulságokkal szolgálnak. Minden mesében a leleményesség és a találékonyság viszi előre a hősöket, akik a legváratlanabb helyzetekből is kiutat találnak. A szórakoztató és tanulságos történetek nemcsak a gyerekeket, hanem a felnőtteket is magukkal ragadják, miközben megmutatják, hogy a furfang minden akadályt legyőz. Olvassátok szeretettel színes, gazdagon illusztrált könyvünket!


  • 21,00 lei
     új 2 munkanap 

  • 6,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    A Dörner család ódon patríciusházában Paula, egy vidám, életrevaló teremtés vezeti az elődeitől örökölt “Római Császár”-hoz címzett borozót. Nagy szerencse, hogy a nála vendégeskedő berlini nagynénje, Leonie határozatlan időre meghosszabbítja a látogatását, mert az idilli városka a szívéhez nőtt. Hamarosan ő tartja kezében ugyanis a szálakat, mivel unokahúgát erősen igénybe veszik bonyolult szívügyei és a “Római Császár”-ban felbukkant dörzsölt gazemberpáros mesterkedései…


  • 13,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • 18,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    A Garabonci család esküvőre készül. Vajon ki lesz Szofi néni koszorúslánya? Természetesen Gréti! Csakhogy a kislány nem szereti az esküvőket, a kényelmetlen koszorúslányruhákat és a figyelő tekinteteket. Az esküvő napján azonban gyorsan elfelejti saját baját, mert a kisöccse, Geri elveszíti a menyasszony gyűrűjét. Gréti jó testvérként a segítségére siet – némi boszorkányos praktikával. Ám a varázslás nem egyszerű tudomány: ezúttal is valami félresikerül, és a gyerekek egy gyűrű-szörnyet hoznak létre. Mi lesz így az esküvővel?


  • Akció!
    45,00 lei 15,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 10,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • Akció!
    90,00 lei 81,00 lei
     új 2 munkanap 

    Egy forradalmian új módszer, mely megváltoztatja eddigi életedet! Új filozófiát és módszertant kínál az igazán és bőséges gazdag élet élvezetéhez, amely tele van személyes erővel, hitelességgel, kivételes munkával és káprázatos életstílussal, amelynek révén azt fogod érezni, hogy az igazi vagyon végre rád mosolygott! A gazdagság 8 formája egy tanulási modell, amellyel Robin Sharma – a személyes fejlődés legendás szakértője és milliárdosok, professzionális sportszupersztárok és államfők híres mentora – ügyfeleinek életét teljesen átformálta. Ez a mestermunka minden bizonnyal mindennapi útmutatód lesz ahhoz, hogy élvezd legmerészebb álmaid életét. Fedezd fel a rejtett szokásokat, hogy egy kivételes és gazdagabb életet élhesd.

    A könyv egy teljesen új módszertanát kínálja a valóban gazdag élet élvezéséhez. Sharma úgy véli, hogy nagyon sok ember szenved ezen a bolygón, úgy érzik, hogy nem sikeresek. Szerinte felfedezni rejtett félelmeinket, elengedni korlátainkat, felismerni lehetőségeinket, ráébredni, hogy erős, tehetséges és szerető lények vagyunk, több varázslatot fog vinni az életünkbe, mint bármilyen hírnév, szerencse. Számára a belső győzelem sokkal fontosabb, mint a kinti világban való siker. Az első tartós, a második pedig múlandó. Személyes erővel, szokatlan hitelességgel, kivételes munkával találkozunk minden sorában. A könyvben profi tanulási modelleket kapunk a milliárdosok, sport szupersztárok és állam fők legendás mentorától.

    A valódi gazdagság sokkal több, mint rengeteg pénz a bankszámlán, mutatós autók a felhajtón és luxusnyaralások
    egzotikus szigeteken. Sok, pénzügyileg sikeres ember kifejezetten szegénynek mondható azokon a területeken, amelyek valóban számítanak a boldog, egészséges és mély kapcsolatokkal teli békés élethez. Mégis, mi értelme hajszolni a sikert, ha az ürességhez, frusztrációhoz és tartós kiábrándultsághoz vezet? – teszik fel jónéhányan a kérdést maguknak. A Gazdagság, ami nem megvehető című kötetében Robin Sharma ezúttal is egy olyan könnyen elsajátítható rendszert ad át, amely segít mindenkinek megtalálni a választ. A személyes napi mentorálásra tervezett rövid fejezetekben ötleteket, javaslatokat, instrukciókat és inspiráló történeteket olvashatunk, hogy ezek segítségével járjuk végig a 8 titkos utat a legteljesebb élethez.


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Harriet Manners rengeteg tényt ismer.
    Tudja, hogy egyszer tizennégy mókust elítéltek kémkedésért.
    Tudja, hogy a Kígyók és létrákat és a sakkot is egyazon országban találták ki.
    Tudja, hogy az űrhajósok szíve a világűrben kikerekedik.
    És életében először most végre azt is tudja, hogyan alakuljon az élete.
    Bárcsak a többiek is követnék a forgatókönyvet…

    Holly Smale a Geek Girl 1. – A lány, akit soha senki sem vett észre, a Geek Girl 2. – A lány, aki mindig mindent félreért, a Geek Girl 3. – A lány, aki távolról tökéletes, valamint a Geek Girl 4. – A lány, aki ragyogni akart szerzője. Kicsit stréber, kicsit ügyetlen, és olyan félénk, hogy a kamaszévei nagy részét az öltöző mosdójában töltötte. Tizenöt éves volt, amikor váratlanul felfedezte egy menő londoni modellügynökség, és az elkövetkező két éve arról szólt, hogy kifutókon hasalt el és pirult bele a világ legkülönbözőbb pontjain, mindehhez olyan dolgokat tört össze, amelyeket nem volt pénze kifizetni.


  • Akció!
    55,00 lei 49,50 lei
     új 2 munkanap 

    “Önismeret nélkül ma már nehéz elképzelni az életünket. Ahogyan szeretnénk tisztában lenni saját belső folyamatainkkal, ugyanúgy igényünk van arra is, hogy értsük a másik ember motivációit, mozgatórugóit. Steigervald Krisztián abban segít nekünk, hogy eligazodjunk a különböző generációk világában, hogy szüleink, nagyszüleink vagy éppen gyerekeink és unokáink ne furcsa idegenek legyenek.”
    Orvos-Tóth Noémi

    STEIGERVALD KRISZTIÁN évek óta tart előadásokat arról, milyen történelmi, technológiai és kulturális események hatására változtunk meg az utóbbi csaknem száz évben: hogyan hatottak az egyes korszakok a gondolkodásunkra és világlátásunkra, miért alakultak ki ebből a különböző (veterán-, baby boomer, X, Y, Z és alfa-) generációk, melyiknek milyen jellegzetességei vannak, miképpen viszonyulnak egymáshoz, és hogyan érthetnék meg egymást ezek tagjai a jobb együttműködés érdekében – egy sikeresebb, boldogabb élet reményében.
    Generációk harca című könyvének legfontosabb célja, hogy letisztítsa a generációkról az igaztalan sztereotípiákat, valamint feltárja értékeiket. Így mindenki felismerheti a saját generációs korlátait, és a nemzedékek között dúló csatározások helyett képesek leszünk magunkat kívülről szemlélni, másokat megérteni – vagy akár nevetni is azokon a szituációkon, amikor csupán a generációnk beszélt belőlünk…

    “Az eltelt évszázadok során csupán minimális különbségek voltak megfigyelhetők az egyes generációk megélésében. Az elmúlt ötven-hatvan évben viszont rohamtempóban változott meg szinte minden: az élet várható hossza, a társadalom korösszetétele, a jövőkép, a kommunikáció – s így például a tisztelet – fogalma, a várakozás jelentése, az agy leterheltsége, és még sorolhatnám. Érdemes megismerni, alaposabban feltérképezni ennek az átalakulási folyamatnak a mibenlétét és az egyes korcsoportokra gyakorolt hatását, mert enélkül csak azt látjuk, hogy nem az van, ami eddig volt – és ez feszültséghez vezet. Az ismeret viszont megértéshez és elfogadáshoz. Ennek a könyvnek ez a célja.”

    Steigervald Krisztián

    STEIGERVALD KRISZTIÁN a múlt évezred legvégén, 1999-ben szerezte meg közgazdász diplomáját. Huszonöt évnyi “vidéki” lét után költözött Budapestre, ahol nyolc évig egy nemzetközi piackutató cégnél dolgozott több pozícióban is. Ez idő alatt kezdte meg pszichológiai tanulmányait. A generációk kutatásával húsz éve, szülői, pedagógusi, vezetői, céges workshopokkal, tréningekkel öt éve foglalkozik.


  • Akció!
    55,00 lei 49,50 lei
     új 2 munkanap 

    Steigervald Krisztián, a közgazdászként és coachként is egyaránt aktív szerző első könyve, a Generációk harca – Hogyan értsük meg egymást? idehaza elsőként vállalkozott a generációk közötti kommunikációs különbségek bemutatására. A 2020-ban megjelent – és azóta is a sikerlistákon szereplő – kötet várva várt folytatása ezúttal a figyelem és a figyelmetlenség fogalmát helyezi a fókuszba. Kinek mit jelent a figyelem? Milyen szokások, családi szabályok és hagyományok alapján döntjük el, mire figyeljünk és mire nem? Milyen mértékben rendezte át az életünket, hogyan tereli a figyelmünket a digitális tér? Miért van annyi figyelemzavaros gyerek és felnőtt a társadalmunkban? Egyáltalán képesek vagyunk még ebben a zajban figyelni egymásra? És önmagunkra? A Generációk harca a figyelemért érzékeny témákat is érintő könyve személyes példák és kutatások alapján, kommunikációs, pszichológiai, mentálhigiénés, valamint pedagógiai szempontokat egyaránt figyelembe véve vizsgálja a generációk tartalomfogyasztását, értékrendjét és emberi kapcsolatait a szerzőtől már megszokott közvetlen, érthető stílusban – számos aha! élménnyel szolgálva az olvasónak. Steigervald Krisztián 1999-ben szerezte meg közgazdász diplomáját. Huszonöt évnyi „vidéki” lét után költözött Budapestre, ahol nyolc évig egy nemzetközi piackutató cégnél dolgozott. Ez idő alatt kezdte meg pszichológiai tanulmányait. A generációk kutatásával több mint húsz éve foglalkozik, emellett rendszeresen tart szülői, pedagógusi és vezetői workshopokat, tréningeket. Előadásaival járja az országot, és igyekszik a kölcsönös megértés magját elhinteni a hallgatóság körében. „Az elfogadás és a megértés könyve. Olvasás közben szülőként hasznos önismereti útra lépünk, ahol a könyv lapjairól egy baráti hangú coachtól rengeteg útbaigazító táblát kapunk: nem direktívát, hanem lehetőségeket, hogy megértsük a hozott és tanult családi mintáinkat, a generációk közötti különbségeket, és segítséget nyújt abban, hogy átkeretezhessük a szülőségünket (is). Értékes és hiánypótló olvasmány, ajánlom minden családi könyvtárba. Jó érzés olvasni és hagyni, hogy hatással legyen ránk – mert jót és jól üzen.” – Tibenszky Moni Lisa, oktatási újságíró, a Felelős Szülők Iskolája alapítója, az Edisonplatform Gondolkodói Körének tagja


  • Akció!
    48,00 lei 43,20 lei
     új 2 munkanap 

    A 11 éves Ben rettegve gondol a péntek estékre, mert olyankor mindig a nagymamájánál kell aludnia. Ő ugyanis minden idők legunalmasabb nagyijának látszik: állandóan szókirakósdit játszik és káposztalevest főz. De van valami, amit Ben nem tud róla…
    Kalandos és megindító történet egy nagymamáról, az unokájáról, és a koronaékszerekről. Új, frissített kiadásunkban most még több rajz, még több nevetés várja az olvasókat!

    David Walliams napjaink egyik legismertebb kortárs gyerekkönyvírója.
    Regényei eddig több mint negyven nyelven jelentek meg, több mint ötven
    millió példányban keltek el világszerte, számos közülük az év gyerekkönyve volt Nagy-Britanniában.

    “A nagyi olyan korán ágyba parancsolta Bent, hogy igazából nem is volt érdemes reggel felkelni.”
    “A nagyinak borzasztó sok könyve volt, és mindenáron rá akarta venni
    Bent, hogy olvassa el őket, pedig tudta, hogy az unokája utál olvasni.”

    Nagyon vicces, mégis szívhez szóló. Walliams tudja, mit csinál.
    – Guardian


  • Akció!
    48,00 lei 43,20 lei
     új 2 munkanap 

    A hírek másról sem szólnak, mint a vakmerő tolvajról, aki felbecsülhetetlen értékű kincseket lop el. Ilyen bűntényeket csakis a nemzetközi ékszertolvaj, A FEKETE MACSKA – Ben imádott gengszter nagyija – követhet el. De hisz a nagyi már nincs köztünk, ki más lenne képes efféle pimaszul merész gaztetteket végrehajtani? Vajon Ben fel tudja deríteni a rejtélyt?

    “A csigalépcső tetején egy csapóajtó nyílt. Ben kinyitotta, és a Royal Albert Hall kupoláján találta magát.
    A kupola legtetején állt a titokzatos alak.
    Levette a ruháját, alatta egyrészes, fekete kezeslábast viselt, amilyet Ben nagyija is hordott FEKETE MACSKAKÉNT! Az idegen elővett egy maszkot és feltette. Végül megrántott egy madzagot a táskáján.
    Hihetetlen dolog történt. Mint valami csúcsmodern kütyü, a táska átalakult… sárkányrepülővé!
    Az alak pozícióba helyezkedett a sárkányrepülőn, nekifutott, és elrepült.”


  • 29,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • Akció!
    49,00 lei 44,10 lei
     új 2 munkanap 

    Párizs, 1831.

    Egy férfiruhába öltözött fiatal nő lép be a neves Le Figaro szerkesztőségébe. Arisztokrata származását, báró férjét és boldogtalan házasságát hátrahagyva készen áll az élete újrakezdésére. Első könyvét fiatalabb szeretőjével, a bohém Jules Sandeau-vel írja, ám szakításuk után saját néven kell vállalnia írásait. Ebből a kényszerűségből születik meg George Sand, aki minden leírt szavával bátor és tabudöntő harcot folytat a nők egyenjogúságáért. Szenvedélyes író: nem csupán a függetlensége és a nadrágos megjelenése okoz botrányt városszerte, de romantikus regényei is, melyek egyszerre lelkesítik és taszítják olvasóit. Saját életében is küzd a szerelem szabadságáért, Alfred de Musset íróval folytatott pusztító kapcsolata után tíz éven át tartó békére lel a híres zeneszerző, Frédéric Chopin oldalán.


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Még be sem köszöntött a nyár első napja, de a tündéreknek máris egy óriási feladattal kell megbirkózniuk: aknázómolyok támadták meg a gesztenyefákat. A tündérlányok Herba anyó segítségével felveszik a harcot a kártevőkkel. Amikor eljön a várva várt virágvarázslat ideje, senki sem lepődik meg: a varázsgömbben a gesztenye jelenik meg. Gerti, a türelmetlen tündérlány kapja azt a hatalmas feladatot, hogy a több száz éves gesztenyefák segítője legyen. Vajon mit tehet egy aprócska tündér ezekért a hatalmas faóriásokért? Milyen titkokra bukkan Gerti, miközben ismerkedik a vadgesztenyével? A csodás felfedezések során nem csak egy szerethető tündér kalandjait ismerhetik meg a gyerekek, de a gesztenye gyógyító hatásáról is érdekes információkat gyűjthetnek. 5 évnél idősebbeknek ajánljuk


  • Akció!
    60,00 lei 54,00 lei
     új 2 munkanap 

    Kilencszázötvenöt. A véres vereséggel és Bulcsú horka halálával végződő augsburgi csata után hazatérő Taksony vezér kétségbeesetten próbálja megerősíteni a nyugati gyepűt. Szerencsére I. Ottó nem támad a hétmagyarok úrságára, így Taksony lélegzetvételnyi időhöz jut.

    Sorai rendezése után az első dolga az, hogy a nemzetségek támogatását megszerezve erővel átveszi a meggyengült Fajsztól a nagyúri címet, és nekilát megszilárdítani hatalmát, felismerve, hogy az egységes német királyság, az új erőre kapó Bizánci Császárság és a keleten felemelkedő Rusz állam harapófogójában nincs már helye az addig folytatott törzsi-nemzetségi külpolitikának és megosztottságának.

    Taksony három utódra hagyhatja örökét: Tarkacsu leszármazottjára, a fiává fogadott Tar Szöréndre, illetve saját két fiára, Gyevicsára és Bélára. Tar Szöréndet mind származása, mind személye alkalmassá tenné a nagyúri címre… ám a mocsári láz egyszerre dönti le a lábáról Taksonyt és Tar Szöréndet, épp amikor megérkezik a Kijevi Rusz követsége, és valakinek a nagyúr helyébe kell lépnie. Mivel Béla még gyerek, ez a valaki nem lehet más, mint Gyevicsa…

    Cs. Szabó Sándor az Árpád-ház honfoglalás és államalapítás kori történetét feldolgozó, hatkötetes regényfolyamának utolsó, a történelmi kronológiát tekintve negyedik kötete Géza fejedelem és vele párhuzamosan felesége, az erdélyi Zombor gyula kisebbik lánya, Sarolt életét dolgozza fel. A szerző a két főszereplő alakjára koncentrálva rendkívül érzékletesen mutatja be a formálódó Magyar Királyság külpolitikai helyzetét, a belső hatalom központosításának fájdalmas folyamatát, a latin és bizánci kereszténység felvételének állomásait és ellentmondásait.


  • 12,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Elérkezett a nyár első napja, minden tündér izgatottan készül a virágvarázslatra – vagy mégsem? Létezik, hogy erről a fontos eseményről valaki elfeledkezett? A varázsgömbben egy igazán különös növény jelenik meg: a szépséges levelű páfrányfenyő, avagy ginkgo. Az őrzője és segítője mindenki meglepetésére Gigi lesz, akinek épp elég gondot jelent a saját szétszórtsága. Ám a meghökkentő események itt nem érnek véget: Nikó személyében egy váratlan látogató érkezik a rétre, és úgy látszik, csak Gigi tud segíteni rajta. No de mi köze lehet mindehhez a páfrányfenyőnek?!? Újabb taggal bővül a virágtündérek csapata, miközben Mechler Anna és Láng Anna könyve egy csodálatos, egyedülálló növényóriás titkait mutatja be. Az izgalmas kalandok során a gyerekek érdekes információkat tudhatnak meg a ginkgo gyógyhatásáról és különleges tulajdonságairól.


  • Akció!
    60,00 lei 54,00 lei
     új 2 munkanap 

    “Mesét hallgatni és mesélni öröm. A népmesék a gyerekek számára ismerős és érthető nyelven szólnak a világról, arról, hogy minden változik és megváltoztatható, hogy az élet családdal, barátokkal, növényekkel, állatokkal együtt teljes, varázslatokkal és próbákkal teli, izgalmas kaland.

    A Gingalló című, magyar népmeséket egybegyűjtő kötetet jó szívvel ajánlom nagyobb óvodásoknak éppúgy, mint alsó tagozatos iskolásoknak. A tíz téma köré csoportosított történeteket közmondások és szólások kísérik, ám az eddigiektől eltérően ezeket most elrejtettük két nagy képben is. A játék által okozott felismerés örömén túl azt remélem, hogy Láng Anna szólás-mondásokat megjelenítő böngészője segít abban, hogy a népköltészeti alkotásoknak ez a különleges szelete se merüljön feledésbe, hanem beépüljön a gyerekek aktív szókincsébe.”

    Bajzáth Mária mesepedagógus,
    a Népmesekincstár mesepedagógiai módszer kidolgozója


  • 42,00 lei
     új 2 munkanap 

    Mann-Schőner Gizella, azaz Gitta a keleti határszélen született, nem sokkal múlt tizennégy éves, amikor Auschwitzba került.

    Sok beszámolót olvashattunk már külföldi túlélőktől, de Gitta Csengerből származik, és egyedülálló éleslátással írja le a határvidék közegét, akkori viszonyait.

    Ortodox családban nevelkedett, édesanyja, édesapja, két kisöccse odaveszett a haláltáborban.

    Gitta beszámol a táborban töltött mindennapjairól, és arról, hogyan lehetett túlélni a lágert.

    A háború után is visszatért Magyarországra. Aztán megházasodott, gyerekei születtek, az 1960-as évektől az USA-ban élt. Fordulatos életútja jóformán az egész huszadik század kistükre. Benne van a kelet-magyarországi vidék szegénysége, a világháború hányattatásai és szörnyűsége, majd a békeidők gyarapodása – az emberi élet előre nem látható, nagy változásai.

    Shiri Zsuzsa az ELTE történelem-szociológia szakán, majd a Tel-Avivi Egyetem film és televíziós tanszékének rendező-producer szakán végzett. 1992 óta él Izraelben, ahonnan 2003 óta tudósítja a magyarországi médiát.


  • Akció!
    22,00 lei 15,00 lei
     új 2 munkanap 

    Gitte Angliában tölti a szünetet nagybátyja vidéki birtokán, ahol kedvére lovagolhat. Igazán élvezi a helyzetet, ám akad egy icipici kellemetlenség: Lady Hamilton, vagyis a Fehér Hölgy, aki kísértetként tengeti napjait az ódon kúria falai között.