-
új 2 munkanap
-
-
új 2 munkanap
Grace és Tippi. Két szív, két élet, egy test. Grace és Tippi ikrek. Csípőjüknél összenőtt sziámi ikrek – ugyanolyan természetes, egészséges álmokkal, vágyakkal, mint bármelyik tini. Életre szóló döntést kell hozniuk egy olyan kérdésben, amiben nincs jó döntés…
Gyönyörű történet összetartozásról, kamaszkorról, szerelemről, családi viszályokról, – sodró lendületű szabadvers-folyam Szabó T. Anna tolmácsolásában. Sarah Crossan könyve megjelenése óta sorra nyeri az irodalmi díjakat, elnyerte az Egyesült Királyság legrangosabb elismerését is, a CILIP Carnegie Medalt. -
új 2 munkanap
El sem hinnéd, mi történt velünk! Azt már meséltük, hogy nagyapánál nem lehet unatkozni, de ezt a szünidőt sosem fogjuk elfelejteni. Éppen a dolgozószobájában, az őskori könyvek között kutakodtunk, amikor a polcok mögött egy ajtóra bukkantunk. Benne volt a kulcs, elfordítottuk, és 3000 évet visszautaztunk az időben. Képzeld, a fáraó palotájában találtuk magunkat! És ez még mind semmi! Hamarosan egy sírrablás kellős közepébe csöppentünk. Théba zegzugos utcáin menekültünk rosszarcú, tagbaszakadt alakok elől. És annyi mindent láttunk, annyi minden történt – jártunk a királysírban, megnéztük a piramisokat, meglestük a balzsamozást, harci szekéren oroszlánokra vadásztunk, hajóztunk a Níluson, és még az új fáraóval is barátságot kötöttünk. Milyen kár, hogy nem lehettél velünk! De mindent pontosan lejegyeztünk a naplónkba. Ha elolvasod, olyan lesz, mintha ott jártál volna! Talán hamarosan újabb izgalmas kalandok várnak ránk és te is velünk tarthatsz!
-
új 2 munkanap
Magnus Pym, a középszintű diplomata és a brit hírszerzés embere eltűnt bécsi lakásából. Többen azt sejtik, hogy átállt a szovjetek oldalára, így hamarosan kíméletlen hajtóvadászat indul nemcsak a feltételezett áruló, hanem a köddé vált férj, az odaadó apa és a titkos ügynök ellen. Hamarosan kiderül, hogy Pym élete csupa titkokból áll, amelyekről még a hozzá legközelebb állók is csak részleteket véltek sejteni: felesége, Mary, munkatársa, Jack Brotherhood és tartótisztje, Pavel őrnagy.
Miközben három földrész titkosszolgálatai keresik őt, Pym egy tengerparti szállodában veti papírra élete történetét, amelyet két alak dominált. Egyfelől apja, a zseniális és elkötelezett svindler, a másik pedig egy rejtélyes figura, akivel Svájcban hozta össze a sors – vagy a (bal-, talán a jó) szerencse.
A John le Carré mesterművének tartott regényt, életművének talán legfontosabb darabját méltán tartják nemcsak a kémregények legkiválóbbjának, hanem a kortárs angol próza egyik meghatározó darabjának is.
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
„El sem hinnéd, mi történt velünk! Azt már meséltük, hogy nagyapánál nem lehet unatkozni, de ezt a szünidőt sosem fogjuk elfelejteni. Éppen a dolgozószobájában, az „Őskori”könyvek között kutakodtunk, amikor a polcok mögött egy ajtóra bukkantunk. Benne volt a kulcs, elfordítottuk, és… 700 évet visszautaztunk az időben. Képzeld, egy igazi középkori várban találtuk magunkat! És ez még mind semmi! Hamarosan egy várostrom kellős közepébe csöppentünk. Nyilak süvítettek el mellettünk, óriási kövek záporoztak felénk! És annyi mindent láttunk, annyi minden történt – megnézhettük a várat kívűlröl-belűlröl, sürgölődtünk a konyhán, bekukkantottunk a kovácsműhelybe, meglestük a várurat, izgulhattunk egy lovagi tornán, és még egy „száz” fogásos lakomára is meghívást kaptunk! Milyen kár, hogy nem lehettél velünk! De mindent pontosan lejegyeztünk a naplónkba. Ha elolvasod, olyan lesz, mintha ott jártál volna! Talán hamarosan újabb izgalmas kalandok várnak ránk – és te is velünk tarthatsz!”
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Titkok, szenvedély, veszteség, kitartás…
Útkeresés a tragikus múlt és jövőbe
vetett remény közepette.
A vasfüggöny mögötti vidéki kisvárosban Szása egy titkokkal
terhes házban él, melyből az egyik titok éppen a saját álma:
színésznő akar lenni. Szembeszáll az anyjával és a nagyszüleivel,
még első szerelmét, Andrejt is elhagyja, hogy a színművészeti egyetem
meghallgatására Moszkvába utazzon.
Ám a lány az utazás előtt megtalálja nagybátyja, a művész Kolja elrejtett
háborús naplóját, akit még évekkel a háború után is eltűntként tartanak nyilván.
A napló hazugságokat leplez le, és rávilágít a sztálini brutalitásokra.
Kolja bejegyzései és tragikus szerelmi története megszilárdítja Szása elhatározását,
hogy ezer életet éljen a színpadon. Leningrádban lesz színésznő,
Andrej pedig, mint a kommunista párt apparatcsikja, cenzúrázni kezdi a munkáját.
Amikor egy múltbéli titokra fény derül, Szása ambíciói összeütköznek
Andrej kötelességeivel, és Szásának el kell döntenie,
hogy az álma valóban megéri-e a szükséges áldozatot.
Egy fiatal lány, majd (színész)nő megrendítő útkeresése
a háború utáni kegyetlen világban.
Ismerd meg a sorsát!
“Nagyszerű és emlékezetes debütálás.” – Susan Meissner, bestsellerszerző
“Felejthetetlen portré a művészi küzdelemről,
a fojtogató szerelemről és a halhatatlan reményről.”
– Kate Quinn, bestsellerszerző
Mélyedj el! Kapcsolj ki! Légy jelen!
Felnőtteknek ajánljuk! -
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Nikki hirtelen nem is tudja, mi a jobb, megünnepelni a születésnapját, vagy hagyni az egészet?
Nikki nagy dilemmában van. Rendezzen-e hatalmas, izgalmas bulit a szülinapjára, amivel javíthatna maga és a barátnői népszerűségi indexén? Vagy hallgasson a megérzéseire, és ne kockáztassa, hogy esetleg egy véletlen hiba miatt az egész iskola rajta nevessen? De azért vannak a jó barátok, hogy mindenbe belerángassák az embert.
Még egy kamaszlány szülinapi bulijának szervezése is járhat meglepetésekkel.
Vajon Nikki szülinapi bulija
CUKI vagy CIKI lesz? -
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
A mindennapok vidám hangjai, figurái jelennek meg a lapozó képein: a kakastól hangos reggeli udvar, a pék illatozó zsemléi, a kis háziasszony, no meg a kedvencek: cica, kutya, kukac, béka. A játékszoba megtelik élettel, dallal, és mindezt akkor igazán jó, ha nem anya vagy apa mondja a versikét, hanem egy idő után a gyerek akarja elsorolni, megmutogatni, eltáncolni, ami a mondókákban történik. Így aztán jól megmozgatjuk a kezünk, lábunk, bemelegítjük az ujjakat, karokat, és még nevethetünk is egy jót az elgurult gombócokon. Beszéd és ritmusfejlesztéshez kiválóak a népi mondókák!
-
új 2 munkanap
Édesanyja elvesztése óta Lauren igyekezett normális életet élni, s még boldogok is tudtak lenni az édesapjával. Mostanában azonban különös dolgok történnek, és Lauren rádöbben, hogy valaki követi. Ki lehet ez az idegen és miért éppen Laurent szemelte ki magának? Lauren megkönnyebbül, amikor az édesapja nagynénjéhez és nagybátyjához küldi el nyaralni. Várja, hogy találkozzon az unokatestvéreivel és örül, hogy az idegen oda nem követheti. Vagy talán mégis? A rokonoknál csodálatos meglepetés fogadja, emellett azonban egy nyomasztó rejtéllyel is szembe kell néznie. Vajon képes lesz megváltoztatni a sorsot és megakadályozni egy szörnyű tragédiát? Nincs sok ideje, de meg kell próbálnia…
-
új 2 munkanap
Kiersten elsőéves az egyetemen. Még sosem találkozott senkivel, aki a rémálmait elűzte volna, de olyannal sem, akit ha meglát, a szíve hevesebben kalapál. A beiratkozáskor azonban összefut egy fiúval szó szerint, akitől nemcsak kalapál a szíve, hanem egyenesen kiugrik a helyéről. Weston, az egyetemi focicsapat nagymenője sok lánnyal találkozott már. Volt olyan is, aki szexuális zaklatással vádolta. Már éppen nyugvópontra ért volna az élete, erre besétál az ajtón egy elsőéves, akinek vadító vörös hajzuhataga van, és zöld szemében olyan titkok csillognak, amelyeket azonnal meg akar fejteni. Rachel Van Dyken Egyetlen trilógiájának első kötete egy nem mindennapi páros történetét meséli el. Megvédhet-e a szerelem a rémálmoktól? És mi történik, ha a halálos kórral kell szembenézni?
-
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Wes és Kiersten legjobb barátja, Gabe igazi balhés srác: egyik lányt fogyasztja a másik után, sötét haja és tetovált karja sem riaszt el senkit. Sőt.
Saylor igazi mintadiák: nagyszerű eredményei vannak, ösztöndíjat kap, kiválóan zongorázik, de valami mégis hiányzik az életéből és a játékából.
A szenvedély.
Ők ketten egy zaklatott délutánon egy gyakorlóterembe futnak össze szó szerint, és bár elsőre taszítják egymást, hamar kiderül, hogy valami furcsa módon egy húron pendülnek.
Aztán egy napon Saylor önkéntes munkát vállal egy rehabilitációs intézetben. Az ápoltak közül kiragyog Hercegnő, a nyaktól lefelé bénult lány.
De mit keres ott Gabe minden nap? Mire Saylor választ talál a kérdésre, menthetetlenül belegabalyodik Gabe életébe. Vajon együtt sikerül megküzdeniük a múlt döntéseinek következményeivel? -
új 2 munkanap
Földünk egyik mostoha adottságú vidékén, Afrika északkeleti részén jött létre a három évezreden át fennálló ókori birodalom: Egyiptom. Megmaradását és virágzását a Nílus folyó termékeny völgyének köszönhette, amely elviselhető klímát és bőséges termést biztosított az ott élőknek. A birodalom Alsó- és Felső-Egyiptom egyesülésével alakult ki, uralkodói pedig – a fáraók – szinte isteni hatalommal felvértezve kormányozták országukat. Hatalmas piramisokat építettek, elsöprő hadjáratokat vezettek, leigázták a környékbeli népeket, és páratlanul gazdag építészeti, kulturális, tudományos és művészeti örökséget hagytak maguk után. A múltat felderítő első modern kori régészek még hittek a babonákban, a fáraók átkában, de már ők is végtelen elismeréssel adóztak az emberiség első nagy civilizációi közé tartozó Egyiptomnak. Hogyan fejlesztették ki a mumifikálás bonyolult és rejtélyes technikáját? Melyek voltak a legnagyobb városaik? Hogyan jutott el Egyiptom a fénykortól addig, hogy végül a Római Birodalom éléskamrájává változott? Színes képekkel illusztrált könyvünkből megismerheted izgalmas és fordulatos történelmüket.
-
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
Mit tegyen egy szépséges ifjú hölgy, ha kuzinjának esküvőjén a menyasszony helyett tévedésből őt rabolják el? Mit tegyen, ha elrablója túl jóképű ahhoz, hogy bosszút álljon rajta? S mit tehet az összeesküvéssel fondorlatosan megvádolt ám a börtönből még fondorlatosabban megmenekült főúr, Lord Maxim Seymour, ha elfelejti szelíd aráját, és beleszeret a tévedésből elrabolt, vadmacskatermészetű nemeskisasszonyba?
Kathleen E. Woodiwisst immár a magyar közönség is jól ismeri: a Hamu a szélben, az Örökké a karjaidban és a már nagy sikerű romantikus-történelmi regények világhírű szerzője most az Erzsébet-kori Angliába vezeti az olvasót. Aztán a fordulatos és sokágú cselekmény átröppent minket a korabeli Hamburgba, ahol megismerhetjük a rejtélyes Hanza-szövetség titkos összejöveteleit, a kereskedőváros színes életét, de mindenekelőtt két főhősünk, a férfias Maxim és a tündéri szépségű Elise lelket és testet egyaránt átforrósító szerelmét. -
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
A kilencéves Félix évek óta egy lengyelországi árvaházban él ahová a szülei rejtették el hogy megmentsék a nácik elől. Félix édesanyja és édesapja zsidó könyvkereskedő volt, de a megszálló németek bezáratták a boltjukat és elkobozták könyveiket. Félix hiába várja, hogy érte jöjjenek, ezért megszökik az árvaházból, és útnak indul hogy megtalálja őket…
-
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
A Nemeskéri-Kiss famíliában a vadászat tradíciója régi időkre nyúlik vissza. Sándor már tizennégy évesen megkapta első komoly puskáját. Később nemcsak szenvedélyes vadász, de kiváló katona, elismert hazafi és sikeres sportember is vált belőle, emellett komoly diplomáciai karriert is befutott. Több nyelven beszélt és irodalmi, szakirodalmi, fordítói munkái is igen színvonalasak. Könyvei mellett cikkei is jelentek meg, ezek közül legtöbb a Nimród Vadászújságban. Előfordult, hogy írásait saját fotókkal vagy rajzokkal is gazdagította. Mindezek mellett a Hubertus Országos Magyar Vadászati Védegyletnek az alapítója is volt.
Egész életében kiemelt helyet foglalt el a vadászat, azon belül is a nagyvadak elejtése. Nálam a nagyvad képviseli a tokaji aszút. Nekem az az igazi ünnepem. Az tette reám a legmélyebb benyomásokat, az hagyta bennem a legszebb emlékeket.
Ezen emlékek közül válogat a szerző Egyszer volt című könyvének megírásakor. Ekkor már közel negyvenévnyi tapasztalattal rendelkezik a vadászat terén. Megkapó őszinteségével, lebilincselően olvasmányos stílusával és nem utolsósorban fontos meglátásaival nemcsak szórakoztat, hanem értékes tudnivalókkal is szolgál. A könyv legnagyobbrészt a nagyvadak királyáról, a szarvasról szól, de többek közt medve-, róka-, vaddisznó-, siketfajd-, jávorszarvas- és fókavadászatról is olvashatunk benne, amennyiben megfogadjuk a szerző tanácsát, miszerint telepedjünk le a lobogó kandalló mellé, nyújtózzunk el jó karosszékünkben, gyújtsunk rá pipánkra, vessünk egy tekintetet a falakon függő sok-sok gyönyörű trófeára és kezdjük el: Egyszer volt… -
új 2 munkanap
Az enciklopédia Albert Barillé Egyszer volt… című híres és méltán népszerű rajzfilmsorozata alapján készült, mely máig sokak kedvence. A Föld keletkezése, az ember története megjelenésétől napjainkig, fontos találmányok, nagy felfedezők – egy csodálatos időutazás több mint száz tematikus oldalpáron, rengeteg színes illusztrációval és fotóval, valamint egy kisszótárral, ahol a kevésbé ismert fogalmakat magyarázza meg egyszerűen a Mester. Az átfogó enciklopédia – akárcsak a rajzfilmsorozat – játékosan, mégis érthetően és jól követhetően mutatja be az emberiség történetét.
-
új 2 munkanap
Ema Vašková mindig is érezte, hogy ő más. Híres tudósok családjába született, ahol nemigen van helye babonáknak és előérzeteknek – ám ezek mégis követik Emát, bármerre is jár. Nem segít a helyzetén, hogy úgy tűnik, mintha képes lenne előre megjósolni az eseményeket, és sajátságos félelemmel viseltet az árnyékok iránt…
Amikor különc nagybátyjához küldik, hogy nála lakjon egy darabig, Ema attól fél, elveszíti az esélyt, hogy valaha is beilleszkedjen. De ezután találkozik Silvie-vel – egy lánnyal, aki meglátja az Emában valójában megbújó rendkívüli teremtést. A két lány hamarosan közös éjszakai kalandokra indul, hogy együtt nézzenek szembe Ema félelmeivel.
Ekkor azonban bekövetkezik a baj. Silvie eltűnik – és Ema feladata, hogy megtalálja. Ema kénytelen összeszedni minden bátorságát, és tűvé tenni a várost az egyetlen, Silvie által hátrahagyott nyom titkai után kutatva. A nyomozás pedig egyenesen az Éjféli Társulat berkeibe vezet… -
új 2 munkanap
Egy nyár Izlandon
Evelin nem az a típus, akit csak úgy félre lehet állítani, vagy akár meg lehet törni. Még akkor sem, ha teljesen kilátástalannak tűnik a helyzete. De az ember nehezen talál a felszínre, amikor a feje felett összecsapnak a hullámok. A lány ezért úgy dönt, külföldre utazik barátnőihez. Azt reméli, hogy ott majd sikerül új erőre kapnia.
Hiszen Izlandon minden annyira más. Az emberek, a kultúra, a táj, az ételek… Na jó, az ételek legalább annyira szörnyűek, mint az időjárás, ő azonban hiszi, hogy a földöntúli csodavilág kárpótolja majd mindenért. Nem is tévedhetne nagyobbat. Mert a sors nem arra viszi az úton, amerre haladni akar.
Belebotlik a világ legelviselhetetlenebb fickójába, Arnalba, aki ráadásul minden pillanatban meg akarja keseríteni az életét. A heves szócsatáik közepette mégis egyre közelebb kerülnek egymáshoz, Evelin pedig azon kapja magát, hogy kezdi megkedvelni a férfit.
Kettőjük viszonya akkor válik igazán bonyolulttá, amikor Arnal is vonzódni kezd a lányhoz. Hiszen a férfi felborít mindent és szétzúzza a terveit, ugyanis mellette jön rá, hogy eddig rossz álmokat kergetett.
De a vágy és a valóság között nehéz megtalálni az összhangot. Vajon nekik sikerül?
A rendkívül sikeres Tiéd a főszerep-sorozat szerzője, K. M. Holmes regénye egy varázslatos tájra csábít minket, ahol a sors újraírja vágyainkat.
“Remek karakterek és szenvedélyes pillanatok.” – Lizzyke olvasó kuckója
-
új 2 munkanap
Emily szüleinek nyoma veszett az Éjféli Óra titkos világában – az időben zárványként megdermedt viktoriánus Londonban, a mágia és szörnyek e különös otthonában. Emilynek itt, az Éji Népség városában kell megtalálnia őket, és e küldetéshez nincs más segítsége, csak némi harapnivaló, egy álmos potyautas sün és a hírhedten nagy szája. Miközben vérszomjas lények lihegnek a sarkában, Emily versenyt fut az idővel, hogy kiderítse az igazságot, és kiszabadítsa a szüleit. Vajon meg tudja-e menteni mindkét világot, mielőtt kifogyna a szendvicsekből?
-
új 2 munkanap
Az Éjfélkor a Feketerigó kávézóban mágikus realizmussal átszőtt, szívmelengető és magával ragadó romantikus történet, helyszíne pedig az Egyesült Államok egy bájos déli kisvárosa.
Wicklow, ez az emberléptékűen kicsi település az alabamai hegyek árnyékában terül el. Ide érkezik Anna Kate, hogy eltemesse szeretett nagymamáját, Zét, a Feketerigó kávézó tulajdonosát. Úgy tervezte, hogy csak rövid időt tölt itt, bezárja a kávézót, majd eladja nagyanyja ingatlanát. Ám hiába szánja el magát, hogy nem alakít ki szoros kapcsolatokat a helybeliekkel, és hogy elkerüli az apja családját, Anna Kate-et végül megmagyarázhatatlan módon elbűvöli a különös déli városka, ahonnan anyja sok évvel korábban elmenekült, és a rejtélyes Feketerigó-pite, amelyről az egész város beszél.
Ahogy lassan fény derül a múltra, Anna Kate-nek végül döntést kell hoznia, hogy ez a magányos feketerigó képes lesz-e rendbe szedni törött szárnyát, és megtanulni repülni.
-
új 2 munkanap
Az életem: egyik pillanatban még tündérmese, a következőben rémálom.
Egy fényűző bálon elcsattant ártatlan csókkal kezdődött a végzetem. Egy titkos pillanat egy jóképű idegennel. De az én Romeóm nem olyan romantikus, mint névrokona. Nem a szerelem hajtja, hanem a bosszúvágy.
Számára csak egy sakkfigura vagyok. Egy eszköz. A riválisa jegyese.
Gyűlölöm ezt a sötét herceget. Nem köthetem össze vele az életem. Halált érdemel.
Azt hiszi, elfogadom a sorsom. Nos, nagyobbat nem is tévedhetne. Nem adom olyan könnyen magam. A jövőmet én alakítom.
Ebben a történetben Júlia nem hal meg. Na de Romeo? Rá pusztulás vár.
A Wall Street Journal bestsellerszerzői, L. J. Shen és Parker S. Huntington egy elrendezett házasság történetét mesélik el, amely egy jégszívű férfi és egy harcias örökösnő között köttetik. Vajon vár rájuk a szerelem, vagy a sötétség mindent felemészt?
“Eszméletlen mestermű.” – Eternal Embers Book Blog
“Beleborzongtam.” – She Reads. Pang. Blog
-
új 2 munkanap
A mesés illusztrációk és mókás rímek lefekvés előtt még egy közös kalandra hívnak kicsiket és nagyokat: betekintést engednek a távoli vidékeken élő állatok színes világába, közben játékosan gyarapítva a gyerekek szókincsét, fejlesztve a beszédkészséget és a szépérzéket. A keménytáblás lapozó más-más állatot és környezetet állít középpontba mind az 5 oldalpáron. A kiváló minőségű, kemény oldalak a legkisebbek számára is könnyedén lapozhatók.
-
új 2 munkanap
Moszkva, 1945. A város az óriási áldozatokat követelő nagy honvédő háború végét ünnepli, milliók várnak egy jobb jövő eljövetelére. Ám a zsúfolt utcán lövések dördülnek, és miután a zaj elül, egy fiú és egy lány fekszik vérbe fagyva a földön. A két halott nem akárki: magas rangú pártfunkcionáriusok gyermekei, egy elitiskola tanulói. Baleset történt vajon vagy gyilkosság? Egy Sztálin elleni összeesküvés része lenne a két tragikus haláleset, vagy éppenséggel a párt és az ország teljhatalmú urának cselszövése? Vizsgálat indul, a könyörtelen nyomozás kamaszok sorát kényszeríti arra, hogy szüleik és barátaik ellen valljanak. Családok szakadnak szét, és a tébolyult boszorkányüldözés közepette egy pár próbálja megőrizni politikailag veszélyes szerelmének titkát – hiszen Sztálin országában az őszinte érzelmekért borzalmas árat kell fizetni. Simon Sebag Montefiore Moszkva-trilógiájának záró része egyszerre sötét hangulatú politikai thriller és sodró lendületű történelmi regény, amely hiteles képet rajzol a sztálini rezsim perverziójáról és a terror által összezúzott emberi sorsokról. “Folyamatos, a gyomrot görcsbe rántó terror – Montefiore elképesztő hitelességgel kelti életre Sztálin Szovjetunióját. Az Éjszaka Moszkvában a szerelem, félelem, önfeláldozás és túlélés magával ragadó története.”
-
Antikvár 2 munkanap
Carmel Devine tökéletes élete darabokra hullik, amikor a férje Sean – éppen azon az estén, amikor Carmel születésnapát ünnepelnék – nyomtalanul eltűnik. Nem marad utána semmi nyom, se szemtanú, az útlevelét sem viszi magával, és a hitelkártyáját sem használja. Carmelben feltámad a gyanú, hogy a férje valamit eltitkolt előle, és ez a titok akár mindkettejük vesztét okozhatja.A rendőrség egészen addig nem tesz semmit Sean felkutatása érdekében, amíg brutálisan meg nem gyilkolnak egy helyi prostituáltat, akinek megölésével Seant vádolják. Carmel elhatározza, hogy kideríti mi áll Sean eltűnésének hátterében. De úgy látszik, van valaki, aki mindenre képes, hogy megakadályozza ebben…
-
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
Egy dedikálás, ami megváltoztatja az egész életed!
Panka mindig is tudta, hogy csak saját magára számíthat. A tizenhét éves lány nevelőszülőknél él, emellett egy kiadónál dolgozik gyakornokként. Egyetlen szabály szerint éli az életét: senkit nem enged igazán közel magához, mert túl sokszor törték már össze a szívét.
Bastien hiába híres író, az ő élete is csak kívülről tökéletes. A tizenkilenc éves, francia srác egy régebbi balesetét próbálja feldolgozni lelkileg, miközben egyre nagyobb nyomás nehezedik rá, hogy íróként is bizonyítson. Bastien a kétségbeesését és a haragját másokon vezeti le, a budapesti dedikálásán viszont emberére akad: Panka az egyetlen, aki felveszi vele szemben a kesztyűt.
Egyre jobban izzik a levegő Panka és Bastien között, az idő viszont ketyeg, a fiú ugyanis hamarosan elhagyja az országot. A szerelmüket már csak egy karácsonyi csoda válthatja valóra?
Az év legédesebb és legromantikusabb karácsonyi története,
ami boldogsággal tölti meg a szíved. Mélyedj el benne!“Ez a könyv egy igazi karácsonyi csoda! Átjárja az ünnepi hangulat,
miközben fontos témákról mesél. A Panka és Bastien közti kémia
és a romantika pedig melegséggel töltötte el a szívem. Ez az a könyv,
aminek minden karácsonyfa alatt ott a helye!” – Balla AdriennSzereted a Vörös pöttyös könyveket?
Vidd haza nyugodtan! Tetszeni fog.14 éves kortól ajánljuk!
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Állítsd vissza a tested és az elméd tökéletes összhangját Deepak Chopra 30 napos programjával! A tested és a lelked a tudatosság eszköze, ami a teljességhez és a valódi énedhez vezet.
Szerinted több a jóga puszta testgyakorlásnál? Voltál már jógaórán, de szeretnéd mélyebben is megérteni, hogy mit is jelent, és milyen hatással lehet az életedre? A belső kapcsolathoz vezető utat keresed? Ha igen, ez a könyv neked szól.
A királyi (rádzsa) jóga a jógairányzatok vezető és legfontosabb képviselője – az egyéni átalakulás mindent magába foglaló útja, amely túlmutat a ma létező, a jólléttel és a gyógyulással kapcsolatos nézeteken.
Bármit is teszünk, hogy jobbá tegyük az életünket, a királyi jóga segítségével mindenből még többet kaphatunk – mert minden egyes tapasztalatunkat a fénybe emeli. A fény pedig nem más, mint a tiszta tudatosság: amikor a létezés örömmé válik, miközben átélhetjük a teljességet.
“Változtasd meg önmagad, és a világ is megváltozik!”
A nemzetközi bestsellerszerző, Deepak Chopra és társszerzője, Sarah Platt-Finger, a Chopra Global egészségügyi szervezet jógaigazgatója egyedülálló új könyvében gondolatébresztő módszereket nyújt önmagunk megismeréséhez, illetve az üdvösség és a teljesség eléréséhez.
Az Élet a fényben egyszerre nyújt tanítást a léleknek és a testnek. A szerzőpáros a gyakorlatban is jól használható, 30 napos programot kínál, amely segít megszabadulnunk a korlátozó szokásainktól és meggyőződéseinktől.
A 30 napos utazás 6 hétre oszlik, és heti 5 napos gyakorlatokat kínál.
A 6 hetes programot az 54 gyönyörűen illusztrált, serkentő és pihentető hatású jógapóz részletes leírása teszi teljessé, amely során minden ászana helyes elvégzéséhez szükséges instrukciót megtalálunk.Ismerd meg a királyi jóga egyetemes és mindent átölelő erejét
ezzel a gyönyörűen illusztrált, informatív és átalakító erejű könyvvel!“Ha a fényben szeretnénk élni, fel kell ébresztenünk a tudatosságunkat, egyik réteget lebontva a másik után, amíg el nem jutunk a forrásunkhoz, valódi önmagunkhoz – a tiszta tudatosság fényéhez.”
-
új 2 munkanap
Kifestő mondókákkal. 4 + 4 szín!
-
új 2 munkanap
Színes mintaképekkel illusztrál kifestőfüzet mondókákkal.
-
új 2 munkanap
Ez a szuper foglalkoztató csomag fantasztikus dolgokat rejt!
1 színezőfüzet
1 foglalkoztató füzet
1 memóriajáték
matrica lapok
Érezd jól magad ezzel a nagyszerű készlettel!
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
A világegyetem közel 14 milliárd éve kezdett kialakulni, Földünk pedig 4,6 milliárd esztendős. Bolygónkat 165 millió éven keresztül a dinoszauruszok uralták, amelyek szinte egyik pillanatról a másikra tűntek el egy globális kataklizma következményeként. Az emberi faj története mindehhez képest csupán rövid epizódnak tűnik, ezért mindenképpen jogos feltennünk a kérdést: mi volt előttünk? Milyen volt a Föld klímája, a szárazföldek és vizek elhelyezkedése sok százmillió évvel ezelőtt? Buták és lomhák voltak a bolygót benépesítő dinók, vagy szélvészgyorsak és ravaszak? Melyik nőtt a legnagyobbra, hogyan tudták fenntartani magukat? Mi jött utánuk? Hová tűntek a gyapjas mamutok, a barlangi oroszlánok és a kardfogú macskaformák? Az élőhelyünk rengeteg változáson ment keresztül, mire kialakult mai formája, és uralkodóvá váltak a Földön az emlősök – majd kiemelkedett az ember.
-
új 2 munkanap
Mit kezdünk az élet nehéz, emberpróbáló helyzeteivel? A kihívásokkal, a veszélyekkel, a krízisekkel, az igazságtalanságokkal, a veszteségekkel? Milyen erőforrások és eszközök állnak rendelkezésünkre a megküzdéshez, és min múlik, hogy azokat képesek vagyunk-e eredményesen használni? Van-e bennünk életbátorság, azaz kurázsi és kedv ahhoz, hogy úgy éljünk, ahogy valóban érdemes: a nehézségek elől sem megfutamodva, egyenes gerinccel, ugyanakkor derűre és örömre képesen?
Ebben a gyűjteményes kötetben hét olyan előadás átdolgozott változatát adjuk közre, amelyek a Nyitott Akadémián hangzottak el életbátorságról, kitartásról, megküzdésről, és korábban még nem jelentek meg nyomtatásban. A nagyszerű szerzők különböző irányokból és sokféle stílusban közelítik meg a témát, ám az utak végül talán összefutnak. -
új 2 munkanap
A boldogság hajszolása közben gyakran megfeledkezünk az élettel járó természetes hullámvölgyekről, az elkerülhetetlen tragédiákról, sorscsapásokról éppúgy, mint életciklusaink – például a felnövés, családalapítás vagy épp az öregedés – kihívásairól.
Dr. Belső Nóra pszichiáter vallja, ha ismerjük azokat a jellegzetes életszakaszokat, amelyeken áthaladva biológiai, lelki, érzelmi és személyiségbeli fejlődés következik be, könnyebben birkózunk meg a változásokkal, félelmeinkkel, dolgozzuk fel új tapasztalatainkat. Ha tisztában vagyunk az egyes életszakaszok várható buktatóival és hangulati kilengéseivel, a kedélyállapotunk, a szorongás és a depresszió természetével, akkor tudatosabban fogunk megküzdeni velük, és felismerjük, mikor van szükségünk külső segítségre. A kötet végigvezet a női és férfiéletúton, kapaszkodókat nyújtva az olvasónak élethelyzete megoldásához, legyen az kapunyitási vagy kapuzárási pánik, szülés utáni depresszió vagy nyugdíjazás. -
új 2 munkanap
A hajnali csendbe belehasít a rendőrségi segélyhívó hangja. A helyi kórházból érkezik a hívás, az újszülöttosztályról. Egy kétségbeesett nő kér segítséget, a hangjából páni félelem árad. Lauren utolsó lehetőségként tárcsázta a rendőröket: a kórházi mosdóba bezárkózva segítségért könyörög, mivel valaki el akarja rabolni a pár órás ikreit.
Ki lehet az, aki észrevétlenül bejutott a kórházba, kikerülve a biztonsági őrök és a nővérek vigyázó tekintetét? Ugyan mi vezérelheti, hogy elrabolja egy vadidegen nő újszülötteit?
És vajon létezik egyáltalán?
Retrolibris
Erdélyi Online könyvesbolt és antikvárium