Kosár megtekintése “Erdei történetek – Kis Olvasó Tigris – Első olvasó élményeim” a kosárba helyezve
  • 19,00 lei
     új 2 munkanap 

    Két lány, akiket összehozott a sors. Két nő, akiket elválasztott. A tizenhét éves Ming és a hét évvel idősebb Jen nemigen hasonlítanak egymásra. Az ártatlan Ming mindig is „jó kislány” volt, aki álomvilágban élt. Míg a gyönyörű és vad Jen szépségét kihasználva megszerzi amit akar, miközben falja az életet, és a férfiakat. Egy nap, amikor Ming hegedűjátékát gyakorolja, Jen megszólítja, és innentől a két lány élete óhatatlanul összegabalyodik, vonzzák és taszítják egymást, hogy végül együtt lépjenek a tiltott ösvényre, ahol sötét titkaikkal kell szembenézniük… A fiatalon Amerikába emigrált kínai írónő első regénye máris világsikert aratott. A számos nyelven kiadott, sokak által méltatott műben egy új generáció mesél tapasztalatairól: tiltott szerelemről, női sorsokról, és a múlttal való megbékélés lehetőségéről, hátterében a dogmák és szabadság között vergődő, forrongó Kínával. „Páratlan szépségű mű szenvedélyről és vágyról, s egy lány nővé éréséről.” Sandra Cisneros


  • Akció!
    25,00 lei 22,50 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    A Fecskék és a Fruskák izgalmas kalandra indulnak! Flint kapitány nagy vitorlásán, a Vadmacskán már az óceánnak vágnak neki, ráadásul egy vérbeli veterán tengerész, a Fecske-völgyből már ismert Peter Duck, a gyerekek képzeletbeli barátja lesz az útitársuk. Útjuk célja pedig nem kevesebb, mint egy elásott kincs felkutatása egy magányos szigeten. Vajon sikerrel járnak-e, miközben az út során veszedelmekkel, kalózokkal, viharokkal kell szembenézniük?

    A Fecskék és Fruskák-sorozat újabb, időrendben harmadik kötete, amely tulajdonképpen “mese a mesében”, most jelenik meg első alkalommal magyar nyelven.


  • Akció!
    19,00 lei 17,10 lei
     új 2 munkanap 

    A versenyautók gyorsan száguldanak,
    a munkagépek szorgalmasan építik a házat és az utat. Hajóval kirándulni csudajó!


  • 20,00 lei
     új 2 munkanap 

    A vár írnoka lajstromot készít, a gyerekek rongylabdával fociznak. A kovács lovat patkol, a lovászfiú istállót takarít. A várőrség az erődítmény tornyából kémleli a messzeséget, a kürtös riadót fúj, ha ellenség közelít. Az ostromlók katapulttal rombolják a falakat, a védők nyílzáport zúdítanak a támadókra. A lovag lándzsájával igyekszik ellenfelét letaszítani a lóról. A kastélyban rendezett fényűző estélyen a zenészek keringőt játszanak. Fedezd fel a kastélyok és várak világát, ismerkedj meg a lovagokkal, harcosokkal, az uradalom életével! A képeken sok érdekességet rejtettünk el. Keresd meg őket!


  • 24,00 lei
     új 2 munkanap 

    Labirintusokban utat találni, hibákat keresni, apró részleteket észrevenni – itt aztán éles szemekre lesz szükség! Mi ugrál ott a fűben? Milyen halak úsznak az akváriumban? Milyen vastag az orrszarvú bőre? Változatos feladatokat találhatnak a kíváncsi Bori-rajongók. Rácsodálkozhatnak sok-sok érdekességre, és játékos feladatokkal az iskolára is elkezdhetik a felkészülést. – furfangos rejtvények kisokosoknak – több mint 90 játékos feladat – a koncentráció és a motorikus képességek fejlesztése


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Gervai András a hatalom számára kiemelt fontosságú területeken, a filmesek között és a színházakban működő ügynökök tevékenységét vizsgálva jut arra a következtetésre, hogy „a titkosszolgálatok működésének, tevékenységének vizsgálatakor jól megragadható a politikai vezetők (így a kultúrpolitika irányítói) és az állambiztonsági szolgálatok együttműködése, összjátéka. Összejátszása. A politika napi kapcsolatban állt a Cég vezetőivel, s felhasználta döntéseihez a titkos információkat, esetleg továbbiakat rendelt. Az állambiztonsági szolgálatok igyekezett megfelelni az elvárásoknak, s azoknak – önigazolásból, saját fontosságát és a mindenkori veszélyt felnagyítva – elébe is ment, nem ritkán pedig manipulatív eszközeivel és módszereivel maga is formálta, alakította a döntéseket.” A könyv bőséges jegyzetanyaga tucatnyi tartótiszt kilétére és pályafutására is fényt derít.


  • 13,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Az engedékeny szülőt sem szereti jobban a gyereke! A gyerek lelki egyensúlyát a szeretet és a következetesség alapozza meg. Egy gyerek felnő akkor is, ha nem neveljük, de milyen ember lesz belőle? A mai szülők nagy része anélkül nőtt fel, hogy a helyes családképe kialakult volna. Vagy azért, mert csonka családban éltek, vagy pedig szüleik ahelyett, hogy elegendő időt töltöttek volna velük, mindent rájuk hagytak és elhalmozták őket amivel csak tudták. Az így felnőtt szülők milyen nevelési elveket tesznek magukévá?
    A könyv segítségével elsajátíthatjuk a nevelési alapelveket, és okosabban szerethetjük gyermekeinket. Szülők és tanárok kézikönyve. Gyermekekről szól, és azokról, akik szeretik őket.

    Dr. James Dobson neves pszichológus, akinek jelen könyvéből több, mint 3 millió példányt adtak el az USA-ban. Nemcsak tanácsot ad a szülőknek, hanem segít megismerni és megérteni a gyerekeket. A könyv segítségével elsajátíthatjuk a nevelési alapelveket és okosabban szerethetjük gyermekeinket.


  • 10,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • 13,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Soós László a saját bőrén égő és élő valóságanyagot menekítette át az időállóbb formába, regényébe, amely a dokumentumvegetációban is tud újat mondani a háború emberi vonatkozásairól. Éppen az emberi sorsok nyomon követésével tud átfogó és összefüggő képet adni arról a hadseregről, amelyért Nemeskürty tízegynéhány évvel később a rekviemet mondta. Borostyák Gábor tartalékos hadnagy „frontsorsán” keresztül sikerül az írónak belülről és mozgásában ábrázolnia a honvédség bizonyos rétegének, az ún. középosztálybeli értelmiségi fiataloknak a bonyolult viszonyrendszerét ehhez az emberhez méltatlan korhoz. Változó földrajzi helyszíneket, ám változatlan háborús színtereket jelképez a „fehér pázsit”, ahol esztelenül pusztult el a magyar felnőtt férfilakosság nagy hányada.


  • 20,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 9,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Egy gyönyörű, fiatal nőt holtan találnak a fürdőszobájában. A férje – Archibald Wildcraft rendőrtiszt – életveszélyes fejsérüléssel kerül kórházba. A bizonyítékok előre eltervezett gyilkosság, vagy öngyilkosság látszatát keltik. Valami azt súgja Mercinek, a fiatal rendőrnőnek, hogy ennél többről van szó. Amikor a gyanúsított eltűnik a kórházból, megkezdődik az őrjító macska-egér harc, amely Merci szakmai hozzáértését és ítélőképességét is próbára teszi. Vajon Archie-t zavart elméje sarkallja a meggondolatlan cselekedetek egész sorára, vagy csak a szívére hallgat? Tényleg nem emlékszik a gyilkosság éjszakáján történtekre, vagy manipulálja a nyomozókat? Merci és Widcraft az összeomlás szélére sodródik a szörnyű titkok, rejtélyes nyomok és a fájdalmas igazság felgöngyölítése közben. Parker legújabb könyve izgalmas szórakozást kínál az igényes krimik kedvelőinek.


  • Akció!
    45,00 lei 40,50 lei
     új 2 munkanap 

    A Hadúr kardját megszerző Levente apja kiszabadítására indul és megdöbbentő felismerésre jut: Farkas nincs fogságban, sőt a legnagyobb tiszteletnek örvend a táltosok részéről. A férfi nem véletlenül választotta az önkéntes száműzetést, és mindehhez nagyon sok köze van a fia oldalán lógó Attila-kardnak, amelynek senki sem ismeri biztosan az eredetét…
    Apa és fiú útjai újra elvállnak egymástól. Farkas a lótolvaj kangárok segítségében bízva hosszú útra indul a Kubán folyótól északra, Levente pedig visszatér ősei földjére, hogy átvegye a hatalmat, és a magori népet felkészítse az avarok ellen indítandó háborúra. Az ellene áskálódó Ármánynak köszönhetően Leventének számtalan nehézséggel kell megküzdenie: miután az emberek számára nyilvánvaló, hogy “visszatért a holtak közül”, legelőször saját nevelőapja, Zolta áll az útjába, legjobb barátai sorra ellene fordulnak, és Csillavér szerelmét is elveszíti. Segítséget csak egy titokzatos égi lovastól kap, akiről még a táltosok sem tudnak semmit… vagy csak bölcsen elhallgatják az igazságot. Mindeközben messze északon Budaken hadúr megerősíti a határ védelmét, kiváló kémhálózatuknak köszönhetően ugyanis az avarokat nem éri váratlanul a magoriak háborús készülődése.
    Fonyódi Tibor az Ármány éneke című művében a vadregényes Kaukázusba kalauzolja az olvasóit, időpont a Kr. u. VI. század, alig két emberöltővel a nyugati Hun Birodalom bukása után. A történet közvetlen folytatása a nagy siket aratott A háború művészete című regénynek.


  • 19,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    George Pelecanos Fekete tűz című regénye az ötvenes-hatvanas évek Amerikájának hamisítatlan hangulatát idézi. A könyv elemi erővel adja vissza az amerikai “nagy generáció” színre léptének időszakát, és a miliő ellenállhatatlanul magával ragadja az olvasót. Zene, drog, erőszak, vietnámi veteránok, feketék és fehérek, bevándorlók és a születőben lévő emancipációs mozgalmak alkotják azt a környezetet, melyben a történet játszódik. A washingtoni rendőrök egy erőszakos, garázdálkodó bűnbanda nyomába erednek, hogy nyugalmat teremtsenek a városban. Munkájukat nehezíti, hogy meggyilkolják Martin Luther Kinget, és a gyilkosság hírére öncélú pusztítássá fajuló erőszakos megmozdulások törnek ki a fővárosban. A lázongás idején meggyilkolják a fekete Derek Strange nyomozó bátyját, a rossz társaságba keveredett Dennist. Derek társával, Frank Vaughnnal bosszút esküszik, és a lángoló városban a hivatalos utat megkerülve nyomozásba kezd, hogy megtalálja a gyilkost… A regányben mesterien keveredik az izgalmas akciókrimi és a finom lélekábrázolás. George Pelecanos hosszú évekig érlelte magában ezt a regényt, mielőtt papírra vetette volna. Számos regénye hihetetlen sikereket ért el szerte a világon – közülük néhány magyarul is olvasható -, de sikerek ide, sikerek oda, a szerző saját bevallása szerint a Fekete tűz című regényét tekinti főművének.


  • Akció!
    42,00 lei 18,00 lei
     új 2 munkanap 

    Layla Harrison végre egy olyan történet kellős közepén találja magát, amelyről érdemes tudósítania. Aster Amirpour nevét minden bulvárlap felkapta – bár nem olyan pozitív értelemben, amilyenben a lány korábban reménykedett. Tommy Phillipset egy hajszál választja el attól, hogy megkapja álmai nőjét, ami talán nehezebbnek bizonyul, mint VIP -jegyet szerezni valamelyik Unrivaled éjszakai klubba. Layla, Aster és Tommy azonban nem így képzelte a dolgot, mindhárman belekeveredtek ugyanis Madison Brooks eltűnésének ügyébe: Layla rejtélyes üzeneteket kap egy névtelen forrástól; Aster esete annyira reménytelennek tűnik, hogy talán még a gazdag szülei által felbérelt ügyvédek sem menthetik meg a lányt; Tommy az utolsó, aki élve látta Madisont; Layla exe, Mateo pedig kénytelen engedni a csillogó modellvilág csábításának. Ha az ember elég kitartóan ás, akkor olyan szaftos sztorikat találhat a celebekről, amelyek elkerülték a bulvárlapok figyelmét, de amikor Layla, Aster és Tommy egy jóhiszemű bennfentessel szövetkezve megpróbálják kideríteni az igazságot, rájönnek, hogy bizonyos titkoknak jobb helyük van a sírban.


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Regina, a félénk vidéki lány a főiskola befejezése után New Yorkba költözik, majd a város közkönyvtárában kap állást. Úgy érzi, élete álma beteljesült. Egy nap a könyvtár egyik olvasótermében szerelmi légyotton kapja a jóképű, fiatal milliárdost, Sebastiant. Hirtelen vágy ébred a lányban, amin alig bír uralkodni. Miután megismerkedik a szende kislányból lett fétismodell, Bettie Page szexuális öntudatra ébredésének történetével, Regina reménykedni kezd, hogy az erotika segítségével talán neki is sikerülhet elcsábítani a férfit, akit szeret. De vajon meddig kell elmennie a gátlásos könyvtároslánynak, hogy felkorbácsolja egy olyan befolyásos férfi vágyait, mint Sebastian…?

    Az ikonikus fétismodell, Bettie Page inspirálta, perzselő erotikájú történet végigkíséri Reginát azon az úton, amelynek során a félénk könyvtároslány egy igazi férfi mindent elsöprő vágyainak tárgyává válik.

    „Egy korábbi regényem előkészítése során rengeteg interjút készítettem, és volt egy név, ami állandóan felbukkant: Bettie Page. Az ötvenes évek kultikus fétismodellje, a szexuális téren felszabadult nő szimbóluma. Korábban észre sem vettem, milyen sokan gondolnak még ma is így rá! Elkezdtem kutatni utána, és hamarosan megértettem, hogy Bettie a nyughatatlan erotikát testesítette meg egy olyan korban, amikor a BDSM még csak a férfiak szórakozása volt. Ma, amikor már a hétköznapi nőket is egyre jobban érdeklik a szexuális játékok, ő a tökéletes ikon!”


  • 10,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    A szerelem és a barátság köteléke sokkal erősebb, mint gondolnánk, hiszen egyetlen mozdulat, amely szeretetről, ragaszkodásról és hűségről tanúskodik, képes megváltoztatni egész életünket. A Felejthetetlen csodák című könyvünkben a szerzők ötven, megható szívet melengető, lelket megérintő igaz történetet gyűjtöttek egy csokorba régen elválasztott szerelmesek boldog találkozásáról, idegen emberek megindító egymásra találásáról és a szeretet-szerelem varázslatos, mindent legyőző erejéről.A sorozat eddig megjelent kötetei: Apró csodák; Hétköznapi csodák; Meghitt csodák; Szívszorító csodák.


  • 6,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    A ​szép és fiatal Belinda Richter elhunyt nagynénjétől egy tizenhetedik században épült kastélyt örököl, amelyet szállodává alakíttat át. Hamarosan meg is érkeznek az első vendégek, akiknek tudomására jut, hogy a kastélyszállónak nemcsak gyönyörű parkja, sok szép régi búrora és jó konyhája, hanem kísértete is van. A grófi család egyik réges-rég elhunyt tagjának, egy fiatal fiúnak a szelleme jár időnként az ódon falak között.
    Friede Birkner, a könnyű műfaj egyik legkiválóbb művelője ezúttal is váratlan eseményekben gazdag, izgalmas cselekménnyel, a szereplők hiteles, eleven ábrázolásával és kitűnő humorával örvendezteti meg az olvasót, és tárja fel – természetesen csak a történet végén – a kastélyszálló kísértetének titkát.


  • Akció!
    60,00 lei 54,00 lei
     új 2 munkanap 

    Hunter nyomozó, hisz maga az ördög létezésében?…mert ha nem, akkor lehet, hogy megváltozik a véleménye, ha ideér. Robert Huntert az eddigi legördögibb bűntény helyszínére hívják. A helyzet még nyugtalanítóbbá válik, amikor a boncolás során egy verset találnak az áldozat testében. Hamarosan újabb holttestre bukkannak, és Hunterben felébred a gyanú, hogy a gyilkosságok mögött ugyanaz a személy állhat. A sejtése azonnal beigazolódik, amint a vers újabb részletét fedezik fel egy másik meggyilkolt testébe rejtve. Hunter nyomozónak törvényszéki bizonyítékok híján kell elkapnia a legfegyelmezettebb gyilkost, akivel valaha találkozott. Valakit, akit az áldozatai rettegése éltet, és halállal ad örök leckét az ellenségeinek.


  • 10,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    A regényciklus utolsó kötetében Máriával nem a művészetben ábrázolt nyugodt Madonnaként találkozunk. Sokkal inkább egy tudatos és megfontolt fiatal lánnyal, egy várandós hajadon tinédzserrel, aki tele van izgalommal, mert a régóta várt Messiást hordja a szíve alatt, és csöppet sem érti, miért nem hisznek neki az emberek, amikor elmeséli nekik az Úr angyaláról szóló látomását.


  • 38,00 lei
     új 2 munkanap 

    Zabolázd meg a félelmet, és lépj túl a határaidon

    Az Utánam! című #1 bestseller szerzőjétől

    Félelem nélkül nincs kihívás. Ha nincs kihívás, nincs előrelépés. Előrelépés nélkül nincs élet.

    Ant Middleton számára nem ismeretlen a félelem: a Különleges Erőben úgynevezett ékként teljesített szolgálatot, napi szinten kellett kezelnie a félelmét, hiszen soha nem tudta, mi rejtőzik a következő sarkon túl, a következő zárt ajtó mögött. Amikor börtönbe került, elvágva ismerősöktől és rokonoktól, magára maradt a gondolataival, hogy ezt elbaltázta. Retteghetett, mit hoz a jövő. A Mount Everest csúcsán, kétségbeejtő állapotban, közvetlen életveszélyben volt, amikor rákényszerült, hogy szembenézzen legnagyobb félelmével: mi lesz, ha felesége megözvegyül, és gyerekeiből árvák lesznek.

    De Antnak nem ellensége a félelem, hanem energiaforrás, amely előrehajtja. A félelembuboréknak, ennek a forradalmi elképzelésnek köszönhetően megtanulta, hogyan zabolázza meg a félelmet, és rájött, hogyan változtathatja pozitív erővé. Ant a félelem révén teljesít még jobban – megkeresi a kihívásokat az életben, akár a hétköznapi életben, akár a halálzónában. Arra sarkallja magát, hogyan lehetne jobb apa, vagy éppen arra, hogy túlélje a hóvihart, a több száz kilométer per óra sebességgel száguldó szelet.

    Ant Middleton elmondja, hogyan mászta meg a Mount Everestet halált megvető bátorsággal, és elmagyarázza, mi az a félelembuborék, és hogyan használhatjuk fel arra, hogy túllépjünk teljesítőképességünk határain.

    Told ki a teljesítőképességed határait még jobban – küzdd le te is a személyes Mount Everestedet a félelembuborékkal.


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Lesz a jövőben egy Magyarország. Múltjában közösnek mutatkozik az általunk ismert hazával, viszont a mi mostani jelenünk ebben a regényben már a közelmúlt. Olyan múlt ez, amely nem hozott megoldásokat. A megoldások a regény idejében születnek. A haza keletkezőben van, új ideológiák, új érzelmek és új választások mentén (melyek mélyén azért mindig lapul egy-egy ismerős mozzanat). Az ország újabb csonkoláson esik át egy újabb háború következtében, és a rendszert gyökeresen meg kell változtatni ahhoz, hogy talpra álljon történelmének egyik legszégyenteljesebb vereségéből. A fizikai és szellemi leépülés fájó pillanatait egy új nyomor örömteli pillanatai váltják, amelyben a nélkülöző lakosság követhető eszmére lel, szerethető és karizmatikus vezérre, valamint világos jövőképre. Az anyaföld és a nemzet, akár a királynő és a király, egymásra talál, és immár szétválaszthatatlanok. Mindemellett bizonyítást nyer az is, hogy a hülyeség nagyon tud fájni.


  • Akció!
    52,00 lei 46,80 lei
     új 2 munkanap 

  • 40,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • 15,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Időhiány nem lehet többé annak az akadálya, hogy gyermekünknek szép és érdekes, mégis megnyugtató mesét mondjunk. Az amerikai Shari Lewis szépen illusztált mesekönyvét a világ 44 országának picinyei élvezhetik – szüleikkel együtt. A könyv különlegessége, hogy a rövid történeteket a szerzőnő a legkülönbözőbb népek mesekincséből gyűjtötte.
    “Apu, anyu, kistestvér és nagytestvér együtt nevetnek.”

    TARTALOM
    A szülőkhöz 6
    Tiki tiki timbó (Kínai mese) 8
    Maya-mayi (Ausztrál mese) 10
    Kate és Ann (Angol mese) 12
    Ráma és a féltestvére (Kelet-indiai mese) 14
    A szél és a tűz (Kínai mese) 16
    Az arany fiúk (Német mese) 18
    Szvetlana és David (Orosz mese) 20
    A három Tusa nevű bakkecske (Norvég mese) 22
    A lusta fivérek (Mallorcai mese) 24
    Bolondok házassága (Izlandi mese) 36
    Hansel és Gretel (Német mese) 38
    Az elvarázsolt fivérek (Olasz mese) 40
    A három szerencsés testvér (Német mese) 44
    Kicsi testvér (Indián mese) 46


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Lung család mosolygott azon a fotón, maga a tökély, nekem viszont, a fattyúnak nem szabadott volna meg se születnem. Sosem lesz jogom az apámhoz, aki leszakította a Falu Virágszálát. Nem voltam más, csupán egy baleset. Biztosan nem szerettek, nem akartak, nem kívántak, nem kiáltottak értem. Csupa nem! Én voltam a tizenegyedik lábujj, a második köldök, egy anomália, egy fonákság, egy sötét felhő a kék égbolton.” A kínai kulturális forradalom tetőfokán egy tekintélyes tábornoknak két fia születik. Tan, a törvényes fia a politikai és gazdasági elit luxusába érkezik. Egyik nagyapja Mao vezérkari főnöke, a másik a nemzeti bank elnöke. Féltestvérének, Sentónak a tábornok szeretője ad életet, aki a gyermek születésének pillanatában leveti magát egy sziklaszirtről. A fiúknak fogalmuk sincs a másik létezéséről. Pekingben Tan a legjobb iskolákba jár, zenét és nyugati nyelveket tanul. A ragyogó eszű Sentót szülőfalujának gyógyítója neveli tisztes szegénységben. Mikor a falu egy határvillongásban porig ég, a fiú árvaházba kerül. Noha eltérő utakon járnak, mindkét fiatalembert szenvedélyes vágy vezérli – az egyik mindenáron meg akar felelni bálványozott apjának; a másik bosszút akar állni rajta… A távolság és a körülmények elválasztják őket, mégis mit sem sejtve mindketten ugyanabba a nőbe szeretnek bele, és haladnak a maguk életútján a végzetes összeütközésig… A Féltestvérek nagy ívű, lírikus hangvételű történelmi családregény gyilkosságokkal, szenvedélyes szerelemmel, a kifürkészhetetlen sors fintoraival, politikai intrikákkal, a kulturális forradalom utáni ébredésről, emberi sorsokról egy embertelen világban. A FÉLTESTVÉREK 2006-ban az ÉV KÖNYVE volt az Egyesült Államokban.


  • 19,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • Akció!
    55,00 lei 49,50 lei
     új 2 munkanap 

    “Az író jelenlegi művében is a múltba visz bennünket, de a jelenben kalauzol. Példáját idézve “a fehér sast eteti” bölcsességgel, emberséggel, hazaszeretettel. Nem relativizál, nem deheroizál, és ezzel nem követi a jelenkor divatját. Madara a történelmi tények sziklájáról rugaszkodik s képzeletében szárnyal, ahogy mi olvasók is repülünk vele fénybe, dicsőségbe.
    Vágyat ébresztve bennünk, hogy mi is tegyünk hazánkért, mint örök érvényű hősei. Mert sosem az a kérdés, hogy büszkék lehetünk-e őseinkre, hanem az, hogy vajon ők büszkék lehetnek-e ránk.”


  • 33,00 lei
     új 2 munkanap 

    Ez a regény hozta meg Herczeg Ferenc első komolyabb irodalmi elismerését.
    A regény középpontjában Kun Attila mérnök áll, akinek nevét szerte Európában ismerik. Afrikai tartózkodása után visszatér szülőfalujába, hogy fölfedező útjáról könyvet írjon, és kutatásainak eredményeit megismertesse a tudósvilággal. Ebben azonban megakadályozza férfiúi vére és a szerelmi viszonyaiban megmutatkozó döntésképtelensége. Más téren viszont pompás karriert csinál: bejut magas rangú arisztokrata családokba, országgyűlési képviselő lesz, lapot szerkeszt, még a miniszteri széket is megcélozza. Úgy tűnik, hogy Kun Attilának minden sikerül, de mégsem: a nőkkel szembeni határozatlansága, örökös ingadozása más irányú fordulatot hoz az életében, a sikeres férfi élete lejtmenetbe kerül.
    A cselekménydús történet, az elbeszélés pergő mente, a könnyed párbeszédek, az érzelemmel és értelemmel bővelkedő szereplők kirajzolják előttünk, hogy a fiatal író biztos a dolgában, meglepően határozottan forgatja tollát.


  • 11,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Zoe Luce sikeres lakberendező Arizonában, Susogó Forrásban. Specialitása a frissen elvált kuncsaftok házának berendezése, hogy megkönnyítse számukra a továbblépést. De amikor legújabb ügyfele házában megérzi, hogy a férfi valószínűleg nem elvált, hanem özvegy, magándetektívet fogad, hogy nyomozza ki az igazságot. Sikerül is fényt deríteni a bűntényre, de Zoe kiengedte a szellemet a palackból: kénytelen egyre mélyebben felfedni a múltját a magándetektív, Ethan Truax előtt. Márpedig Zoe múltja nem makulátlan. Kezdődik azzal, hogy nem ez a neve, hogy egy magán-elmegyógyintézetből szökött meg, és hatodik érzékével felfogja a falakból áradó érzelmeket  így tudta meg, hogy ideális ügyfele rejteget valamit. Most azonban fel kell vennie a harcot múltja és rokonai ellen, és csak Ethanre számíthat. Fizetségképpen elvállalja Ethan házának, Éji Szellőnek a felújítását, de sok-sok évvel azelőtt ott is gyilkosság történt, amit szintén meg kell oldani, hogy Zoe egyáltalán be tudjon lépni a házba. Zoe és Ethan verhetetlen csapatot alkotnak, és minden rejtélyt kibogoznak barátaik és rokonaik segítségével. Segít Arcadia, aki Zoéval együtt szökött az Udvarházból, Harry, a testőr, Ethan sógornője, Bonnie és két fia, meg Singleton Cobb, a pokol angyala külsejű antikvárius és számítógépzseni. Nemsokára megjelenik a történet folytatása is: Igaz vagy hamis.


  • 11,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Lehet, hogy az asztalán rendetlenség uralkodik, Olivia Chantry mégis egyszerűen lehengerlő, ha üzletről van szó. Seattle-ben székelő cége, a Fantázia-FényVarázs látványos rendezvényeket szervez, melyek megteremtik mindazt a káprázatot, amelyre az ügyfeleknek szükségük van. Olivia bámulatos sikereket ér el – ezek csaknem kárpótolják őt katasztrófával végződött házasságáért, amely után magára maradt, kettesben a férjpótlék szerepét betöltő karrierjével. Éppen elég teher nyugszik szépen kidolgozott vállán, amikor megörökli a Fényjáték Rt. (nagybátyja csúcstechnológiát alkalmazó világítástechnikai cége) egy részét – 49%-át, hogy egészen pontosak legyünk. Ráadásul össze kell mérnie erejét az 51%-ot bezsebelő betolakodóval: a tőkebefektetéssel és üzletkötéssel foglalkozó Jasper Sloannal, akiről közismert, hogy mániákus rendszerető, és fegyelmezett életének valamennyi részletét kézben tartja. Az úgynevezett partnerek már viharos üzleti kapcsolatuk kezdetétől fogva gyanakodnak egymás indítékaira. Nem értenek egyet a vállalatvezetési stílust illetően. Vitatkoznak a Fényjáték üzletpolitikája miatt is, mivel a cég a Chantry család tagjait alkalmazza. Mindezek ellenére, tagadhatatlanul ott pattog és sistereg közöttük a szexuális energia. Némi erotikával fűszerezett közös vállalkozásuk félreérthetetlenül egy irányba halad: a katasztrófa felé. Olivia és Sloan hamarosan rájön, hogy egy zsaroló garázdálkodik a Fényjáték Rt.-ben; olyan titkokat fed fel, melyeket a két főszereplő – okkal – rejtegetni szeretne. Ha ki akarják deríteni az igazságot, meg kell bízniuk egymásban: ez kemény próba elé állítja újdonsült kapcsolatukat. Szüntelenül harcolnak ugyan egymással, mégis amikor a zsarolásból gyilkosság lesz, az életben maradásra talán az egyetlen esélyt jelenti, ha összeteszik mindazt, amijük van: az eszüket és a szívüket.


  • Akció!
    82,00 lei 73,80 lei
     új 2 munkanap 

    Három év utazás, beszélgetés és kutatómunka eredményeként született meg az eddigi legátfogóbb, legizgalmasabb, számos titkot fölfedő életrajz a 65 éves Csaba testvérről és a 30 éves dévai Szent Ferenc Alapítványról.
    Kicsoda valójában Böjte Csaba? A könyv szerzője elmegy hozzá Dévára, és felteszi neki ezt a kérdést. A válasz újabb kérdéseket szül, ezekből hosszú beszélgetések lesznek, amelyekből elkezd kirajzolódni az ember. Közösen utaznak Erdélyben, bejárják Csaba testvér házait, beszélgetnek a gyerekekkel, nevelőkkel, felkeresik Csaba testvér gyerekkori barátait, a fiatalkor helyszíneit, ahol tizenévesen hippiként meg akarták változtatni a világot, de legalább egy harapásnyi szabad levegőhöz akartak jutni a Ceausescu-diktatúra fojtott levegőjében. Elmennek Hargitafürdőre a kaolinbányába, ahol a föld gyomrában kemény fizikai munkával kereste kenyerét a fiatal Böjte Csaba, miközben az apja nyomdokain költőnek készül. Látja-érzi, hogy nem úgy mennek a dolgok Romániában, ahogy menniük kéne, s akkor eszébe jut, hogy áldozatot kell hoznia, lemond a saját családról, pedig ott a lehetőség, és meghozza a döntést, hogy ferences szerzetes lesz, a lány meg szerzetes nővér, és aztán soha többé nem találkoznak. Mint a mesében.
    Hat év teológia Gyulafehérváron, beöltözés ferences szerzetesnek titokban. Rendszerváltás, ifjúsági lelkészség Désen, Kolozsváron, aztán egy újabb nagy fordulat: Déva. 1992: összeomlott bányavidék, munkanélküliség, nyomor, fantomblokkok, utcagyerekek. Lakat leverése a romos ferences kolostorról, az első gyerekek befogadása, harc a román hatalommal, hatóságokkal, menteni, ami menthető. Óvoda- és iskolaalapítás a kolostorban, tanítás, nevelés, integrálás válogatás nélkül, emberfeletti vállalások, válaszok keresése a kor kihívásaira, közben fejlődés, a dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozása 1993-ban, szervezés, kollégák, nevelők, önkéntesek kiválasztása, kilenc évig törvényen kívül, aztán törvényesen. Így telik el harminc év szakadatlan küzdelemben, aminek az eredménye egy kiépült hálózat bentlakásos és napközis otthonokkal, egy kisvárosnyi megmentett, felnevelt utcagyerek, mára már ezernél is több unoka. Közben jelölés Nobel-békedíjra, egy botránysorozat karaktergyilkossági kísérlettel, megtépázott hírnév, próbatételek. Izgalmas és fordulatos életút, olykor kíméletlen és igazságtalan, de az ő meggyőződése az, hogy jó úton jár, és erről az útról nem téríti le senki és semmi – Böjte Csaba ettől hiteles, karizmatikus ember, aki nem adja fel.

    CSENDER LEVENTE: József Attila-díjas író, Böjte Csaba nagy sikerű I. és II. Füveskönyvének társszerzője.


  • 13,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • Akció!
    68,00 lei 61,20 lei
     új 2 munkanap 

    Travis Devine mindennap felölt egy olcsó öltönyt, felkap egy műbőr aktatáskát, és felszáll a 6:20-as, Manhattanbe tartó vonatra. Kezdő elemzőként dolgozik a város legrangosabb befektetési cégénél. Reggelente a vonatablakból lesi a felső tízezer pazar házait.
    Egy nap aztán névtelen e-mailt kap, amely megtöri unalmas rutinját: az egykori barátnője, Sara meghalt: feltehetőleg öngyilkos lett. Travishez azonban este vészjósló látogató érkezik, és azzal fenyegeti, hogy fény derül a sötét múltjára, ha nem vesz részt a cége elleni titkos nyomozásban. Így bepillantást nyer az ország gazdasági elitjének a vonatablakból áhított, csillogó életébe, ahol a felszín alatt minden rohad. A nagy téttel bíró összeesküvés mellett pedig egy gyilkos is szabadon jár, és Devine-re vadászik…


  • 12,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    A Férfiasan tökéletes egy fiatal, szókimondó férfi nézőpontjából boncolgatja a házasság, a gyermekvállalás és mindezek mellett a karrierépítés nehézségeit, bepillantást engedve a férfiagy legsötétebb bugyraiba. Michael Adams reklámzeneszerző kettős életet él. Idejének csak egy részét tölti Észak-Londonban, a családjával, különben a város déli részén, albérletben tengeti napjait. És mindezt azért, hogy kibújhasson az apaság nyomasztó terhei alól. Michael két gyermek apja, két kicsi diktátoré, és a felesége éppen a harmadikat várja.


  • 13,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    A látszat csal. Ne higgy a szemednek akkor sem, ha a nappalidban a feleséged egy idegen férfi mellkasán zokogva áztatja csuromvizesre annak pólóját. Hiába az egyértelmű helyzet, ez nem az, aminek látszik! Akkor se higgy a szemednek, ha egy társkereső weboldalról imádott férjed mosolyog rád, elváltnak adja ki magát, tartós kapcsolatra vágyik és gyereket szeretne. Annak ellenére, hogy hat éves a kislányotok és azt hitted, hogy a ti vagytok a mintacsalád… Hát igen, a látszat néha csal, no de ekkorát?

    Vannak emberek, akikért bármit megtennénk…

    A harmincas éveiben járó Fran számára ebbe a legbelső körbe tartozik a lánya, a férje és a legjobb barátnője, Alison, aki halálos beteg. Alisonnak meg vannak számlálva a napjai, ám halála előtt még szeretné kiválasztani az “utódját”, egy új feleséget a férjének, aki majd felneveli a lányait. Megkéri Frant, hogy segítsen neki ebben az abszurd vállalkozásban. Barátnőjének egyáltalán nem tetszik az ötlet, de képtelen visszautasítani egy igaz barát utolsó kívánságát, és bejelentkezik egy internetes társkereső honlapra.
    Ezzel a lépéssel azonban a saját életét is fenekestül felforgatja, ugyanis rövid keresgélés után a következő hirdetésre bukkan:
    “Harmincnyolc éves, száznyolcvanöt centi magas, sportos, vidám alaptermészetű családcentrikus, egyedülálló férfi vagyok. Szeretek utazni, sportolni, olvasni, szinházba, társaságba járni. Nincs gyermekem, de már vágyom rá, hogy körülöttem rohangáljanak egy nem túl távoli jövőben. Leendő partneremnek intelligens, vidám, gyermekszerető, utazást, bulizást kedvelő, csinos, szőke hosszú lábú 30-as nőt keresek. (Pókot szeretők kíméljenek!)”
    A magát Facérnak nevező illető fényképe pedig a megszólalásig hasonlít férjére, Maxre…

    Susy McPhee regénye az utóbbi évek egyik legígéretesebb debütálása. Egyszerre szellemes, megható és elgondolkodtató – igazi remekmű!


  • 12,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Boldog házassága negyedik évében derült égből csap le a villám a csinos tévériporternőre. Egy kerti murin fiatal nő közli vele, el fogja venni tőle a férjét. A dolog nem látszik légből kapottnak, hiszen a jóképű, sikeres ügyvéd más nőnek is tetszik. Nem is beszélve arról, hogy Jill egy másik házasságból „szerette ki” őt. Jill azonnal elhisz mindent, esztelen féltékenysége nem engedi, hogy józanul mérlegelje a dolgokat. Szinte kihívja maga ellen a sorsot. Hibát hibára halmoz ami állandó lépéselőnyhöz juttatja a „másikat”. A férje kezdetben ellenáll, de felesége sűrű számonkérései miatt mintha beadná a derekát…
    A regény hol szenvedélyes, hol derűsen, majd a krimi izgalmával bogozgatja: mi a teendő, ha karnyújtásnyira itt van a „másik”. „Nem elég megszerezni, meg is kell tudni tartani”.


  • 18,00 lei
     új 2 munkanap 

    Különleges kifestőink ecsetet és színpalettát is tartalmaznak, így az alkotáshoz csak víz szükséges.


  • 18,00 lei
     új 2 munkanap 

    Ez a csodálatos kifestőkönyv hatalmas élményt nyújt a gyerekeknek.
    Nem kell hozzá festőkészlet, mert a könyv varázslatos oldalai már tartalmazzák a festékpalettát, az ecsetet pedig ajándékba adjuk. Csak egy kis vízre van szükséged! Kalandra fel, add át magad az alkotás örömének!


  • Akció!
    38,00 lei 34,20 lei
     új 2 munkanap 

    A March család kalandjai folytatódnak. Jo March nem is lehetne boldogabb: van két kisfia, ráadásul egy tucat tanítványa a plumfieldi rendhagyó iskolában, melyet férjével, Bhaer professzorral együtt vezet. Ám a fiúknak megvan az a tulajdonságuk, hogy örökké bajba keverednek, még akkor is, ha a jószívű, kedves Marchék viselnek gondot rájuk. Zűrzavar és kalandok kísérik a fiúk útját, amíg megtalálják helyüket Plumfield közösségében.

    Louisa May Alcott (1832-1888) Pennsylvaniában született. Mire ő és három nővére kinőtt a gyermekkorból, cseppet sem gyakorlatias apjuk csődbe vitt egy forradalmian idealista oktatási elveken alapuló iskolát (a Fiatalurak iskolájának mintaképét), egy gazdaságot és egy utópisztikus vegetáriánus közösséget. Louisának tehát már kamasz fejjel ki kellett találnia valamit, amivel hozzájárulhat a családi bevételhez. Néhány évig rémtörténeteket, illetve melodramatikus ponyvaregényeket szállított folyóiratoknak. Ezután arra gondolt, hogy ő és három nővére tökéletes modellek lennének egy komolyabb regényhez (Jo March úgy külsőre, mint jellemre az ő tükörképe). Így született meg a Kisasszonyok, amelyből hamar klasszikus lett. Hangneme moralizáló, de sohasem didaktikus, életszerű alakjainak és helyzeteinek köszönhetően az olvasók mohón várták a folytatásokat, s ez a családregény-folyam sok évvel a szerző halála után még mindig képes megindítani az olvasót.

    A Kisasszonyokból és közvetlen folytatásából mozifilm, a Fiatalurakból tv-sorozat készült Kis emberek címmel.

    A sorozatban eddig megjelent:
    1. Kisasszonyok
    2. Jó feleségek
    3. Fiatalurak


  • 13,00 lei
     új 2 munkanap 

    Fifi, a játékos kis kutya rengeteg játékos feladvánnyal készült számodra. Az izgalmas színezők és rajzos feladatok mellett több, mint 100 matrica gondoskodik a szórakoztató időtöltésről!

     


  • Akció!
    15,00 lei 13,50 lei
     új 2 munkanap 

    A betűtanulástól az összefüggő szöveg olvasásáig – különös tekintettel az olvasottak megértésére – hosszabb – rövidebb folyamatot kell az elsős gyermekeknek végigküzdenie. Ennek időtartama gyermekenként változó. Minden kisiskolásnak végig kell viszont járnia bizonyos lépcsőfokokat, míg a folyamat végére jut. Ez a kiadvány ahhoz kíván segítséget nyújtani, hogy az elolvasott szó megértésétől a szókapcsolatokon át az elolvasott mondat megértéséig eljuttassuk gyermekeinket. Életkori sajátosságaikból adódóan fontos, hogy mindezt tevékenykedtetve (aláhúzás, rajzolás, színezés, kiegészítés) végezzék a tanulók.


  • Akció!
    15,00 lei 13,50 lei
     új 2 munkanap 

    AAz ovis fejlesztőink segítenek a gyerekeknek a legfontosabb készségeket és képességeket megfelelő szintű kialakításában.

    Iskolába kerülve a legtöbb problémát a figyelmetlenség okozza.

    Ez nem figyelemzavar, csupán egy olyan állapot, amikor egyszerűen nem tudunk szelektálni, hogy mi fontos, és mi az, ami nem.

    A foglalkoztatóban található játékos feladatok segítenek a figyelem minden területén gyakorolni, és a feladatokra koncentrálni.


  • 38,00 lei
     új 2 munkanap 

  • 13,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Tojásos és csőbensült ételek, felfújtak


  • 13,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Megjegyzés: Fekete-fehér illusztrációkat tartalmaz.
    TARTALOM
    Mi az egészség? 7
    Harvey Diamond bevezetője 9
    Előszó 11
    Friss gyümölcs- és zöldséglevek 17
    A természet energiaforrásai
    Gyümölcsök és gyümölcssaláták 27
    Testünk tisztaságfelelősei
    Zöldségsaláták 37
    A megújhodás építőelemei
    Levesek és szendvicsek 75
    Kiadós és tápláló
    Zöldségételek és gabonafélék 95
    Az átementi diéta alapvető ételei
    Hétvégi és ünnepi csemegék 131
    Ínycsiklandó ételek, amelyeket elkészíteni is szórakozás
    Emlékeztetőül 155
    Az egyszerű alapelvek
    Tárgymutató 159
    Egzotikus hangzású gyümölcs- és zöldségnevek 165


  • Akció!
    52,00 lei 19,00 lei
     új 2 munkanap 

    Két fiú. Az egyik az örök háború poklából, a másik egy idegen bolygó szelídítetlen ősvadonából. És mindketten hirtelen kapcsolatba kerülnek a Delelő világának idilli társadalmával. Mi sülhet ki ebből?
    Réce a Gigandán harcolt egy elit kommandó tagjaként, de egy csatában halálosan megsebesült. Csak a földi progresszorok beavatkozásának köszönheti megmenekülését. Ám új környezetét képtelen befogadni, úgy véli, a túlvilágra került.
    Pierre egy másik bolygón sétál ki az őserdőből, ahol egy földi expedíció a terepet készíti elő egy pusztulásra ítélt civilizáció átköltöztetéséhez. A fiú egy régebbi, kudarcot vallott küldetés egyetlen túlélője, ilyenformán teljes jogú ember. Ő mégis jobban ragaszkodik nevelőszüleihez, a láthatatlan idegen lényekhez.
    Két fiú. Két, otthonából kiszakított, értelmes, érző teremtmény. Vajon sikerül-e hazatalálniuk?

    A Sztrugackij fivérek két remekbe szabott kisregénye a Delelő-univerzum távoli zugaiba kalauzol el minket, melyek tűnjenek bármennyire idegennek, az ember jobbra törekvésének időtlen játszóterei csupán.


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Biblia tényleg meg tudja szólítani a fiúkat, hiszen sok történetének szereplői bátor és okos férfiak, akik kitartottak a hitük mellett, harcoltak a családjukért, a népükért, és szorult helyzetben sem tagadták meg Istent. De személyes kudarcokról, vesztes csatákról, sőt gyáva és aljas tettekről is olvashatunk. Te kit választanál példaképül?


  • Akció!
    49,00 lei 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    „Impresszív debüt….Aki kíváncsi a menő jogi cégek világára, az élvezni fogja Katz lebilincselő, brutális regényét.” (Publishers Weekly)

    „Jól informált, árnyalt #MeToo sztori a vállalati jog világából, a cselekmény épp olyan zaftos, mint A Wall Street farkasában.” (Kirkus Reviews)

    ILYEN KÖNYVET ÍRNA JOHN GRISHAM, HA NŐ LENNE, ÉS 25 ÉVVEL FIATALABB

    Buzzfeed – amiket a legjobban várunk, 2020

    A szabályokat férfiak alkotják. Ő pedig most mindet megszegi.

    Alex Vogel munkát kap az egyik legnagyobb New York-i jogi cégnél, és ezzel, úgy érzi, valóra vált minden álma. Magas fizetés, izgalmas munka, péntek esténként dől a pezsgő és a koktél.

    De a makulátlan pedigréjű cég sötét titkokat rejteget. Alex kollégái el-eltűnnek a mosdóban, hogy kokaint szippantsanak, a vezető munkatársak az íróasztal alatt alszanak – ha egyáltalán jut idejük alvásra –, amikor pedig ébren vannak, gyanús ügyleteket fedeznek. Alex vadidegen nőkbe botlik, akik nem mernek feljelentést tenni, és hamarosan ráébred: ha be akar illeszkedni, neki is egynek kell lennie a fiúk közül – és szemet kell hunynia minden fölött. Be kell lépnie a klubba. Miközben kezd szétcsúszni az élete, Alex rádöbben: a fiúk klubja veszélyes hely…

    Briliáns, megkerülhetetlen fejlődéstörténet, amely dokumentálja a vállalati jog világában karriert építő nők hangját.

    Erica Katz álnéven jelentette meg első regényét, amelyre a Netflix azonnal opciós szerződést ajánlott. A szerző egy manhattani ügyvédi irodánál dolgozik. Mintha A cég című film világába lépnénk – csak éppen napjaink New Yorkjában. Feszült, baljós és szexi – világszerte ez 2020 egyik sikervárományos debütálása.


  • 33,00 lei
     új 2 munkanap 

    Ez a szuper matricás album igazi vagány fiúknak készült! 24 színes oldalon keresztül ragasztgathatók a 8 oldalnyi kutyik matricák!

    Ne hagyd ki a kalandot, a Mancs Őrjárat bevetésre kész!


  • Akció!
    38,00 lei 29,00 lei
     új 2 munkanap 
  • Akció!
    48,00 lei 43,20 lei
     új 2 munkanap 

    Ismerd meg Flóra és Nagyi fájának különleges történetét.
    Hajtsd ki az izgalmas füleket,és nyisd szét a hatalmas meglepetésoldalt!

    A könyvből interaktív módon tanulhatják meg a kisgyerekek, hogy mekkora csoda rejtőzik egy szem makkban. Ahhoz azonban, hogy egy makk tölgyfává cseperedjen, gondoskodásra, szeretetre, türelemre van szükség.


  • 25,00 lei
     új 2 munkanap