-
12,00 leiúj 2 munkanap
Don Giovanni a XIV. századbeli spanyol mondaalak, Don Juan, a veszedelmes és vakmerő nőcsábító leszármazottja. Don Juan a legkülönbözőbb művészeti ágak és erkölcsi viták népszerű figurája, hiszen a gyönyör és egyben a szabadság megéléséért minden mást, és mindenki más életét is nevetve söpri félre. Ahogy a történet újramesélője, Alessandro Baricco mondja: “Don Giovanni témája távoli és sötét időkre nyúlik vissza, mikor a történetek még szájhagyomány útján terjedtek, és a halál sokkal közelebb, szinte hajszálnyira volt az élettől.”
Don Giovanni útját elcsábított és elhagyott nők, leányok, kigúnyoltak és halottak jelzik, míg gaztetteit meg nem elégeli az egyik halott tiszteletére emelt kőszobor…A Meséld újra! tíz kötetes sorozata Alessandro Baricco tervei és irányítása alapján készült. Célja, hogy irodalmi klasszikusokat írjanak újra neves kortárs írók, hogy azok a kamaszok számára is szerethetőek legyenek. A sorozatról így nyilatkozott Alessandro Baricco: “A Meséld újra! egy olyan csónak, melyből mentőövet dobhatunk valaminek, ami a múlt vizében elmerülni készül. Az ezzel a védjeggyel ellátott tárgyak, mint ahogy ez a könyv is, egy kihalásra ítélt faj részét képezik.”
-
6,00 leiAntikvár 2 munkanap
-
13,00 leiúj 2 munkanap
Vajvári J. Samu arról álmodik, hogy Igazán Nemes Lovag lesz. A gond csak az, hogy nem tudja, miként fogjon hozzá.
Samut a szülei nagybátyja és nagynénje kastélyába küldik, ahol kénytelen elviselni undok unokatestvére, Szilva társaságát, és a különös lényeket, akik nagynénje Királyi Bestiák számára nyújtott Vakációs Luxusszállásának vendégei.
Ám amikor Berengár, a sárkány csapdába esik a kútban, Samu és Szilva elképesztő felfedezést tesznek, ami segíthet abban, hogy Samu álma valóra váljék. -
13,00 leiúj 2 munkanap
A Kossuth Kiadó új, tizenhat kötetes sorozata egymás társaságában kínál világirodalmi nagyságokat és magyar klasszikusokat, olvasmányokat a diákoknak, az újraolvasó felnőtteknek, az egykori élményeket fölidéző ínyenceknek. Párban Petőfi és Csáth Géza, Krúdy Gyula és Rejtő Jenő, Arany János és Thomas Mann, Moliére és Karinthy… Regények, novellák,…
-
65,00 lei58,50 leiBudapest, a sötét 90-es évek végén.
Tombol az erőszak mindenhol.Doszpot Péter, a BRFK valaha volt legfiatalabb gyilkossági főzsaruja épp egy budai villához száguld: egy húszéves lány megölését jelentették. Az utóbbi hónapok brutális alvilági leszámolásai után egy számukra hétköznapi eset kinyomozása vár rájuk. Csakhogy a gyilkost minden erőfeszítésük ellenére sem sikerül azonosítani.
Egy évvel később egy véletlen találkozás egy tihanyi étteremben ismét lendületbe hozza az eseményeket, de eközben Budapesten már egy újfajta félelem tartja rettegésben az embereket: egy sorozatgyilkos mészárol le gyanútlan boltosokat kegyetlenül, gyakran fillérekért.
Miközben Doszpot és csapata versenyt fut az idővel, hogy megakadályozza az újabb gyilkosságokat, a fiatal lány megölése sem hagyja nyugodni, ráadásul az ügyben egyre nyugtalanítóbb részletekre derül fény.
Szlavicsek Judit pattanásig feszült regénye Doszpot Péter, volt gyilkossági zsaru több mint ötvenórányi mélyinterjún rögzített visszaemlékezésein és korabeli napilapok újságcikkein alapul, a legizgalmasabb krimik eszköztárával vegyítve. A könyv ott lebeg valahol az írói képzelet és egy legendás bűnügyi korszak rögvalójának határán, de semmi kedve tartozni egyik világhoz sem.
Ez a történet ötven százalék valóság és ötven százalék fikció – de 100% Doszpot.
-
8,00 leiAntikvár 2 munkanap
New Yorkban egy fojtogatós gyilkos tartja lázban az embereket. Az áldozatok fiatal nők, akiket megerőszakol, majd puszta kézzel megfojt, és fehérneműjüket magához véve nyomtalanul eltűnik. A nyomozást vezető felügyelő már szinte őrjöng, amikor megtudja, hogy az áldozatok között Mary, a lánya is szerepel. Lassan kiderül, hogy a meggyilkolt nők a hírnévre áhítozó, fiatal ideggyógyász, Dr. Reed betegei voltak. A gyanú rá terelődik.
-
35,00 leiúj 2 munkanap
David Deida korunk egyik szerelemsámánja. Gondolatai néha felháborítóak, nyersek, túlzóak. Nemcsak suttogni tud, de üvölteni is; szavai olykor felzaklatnak, máskor megnyugtatnak. Üzenete olyan, mint a tűz, mely éget, ugyanakkor világosságot hoz – attól függ, hogyan használjuk.
Marianna Williamson
KÉSZEN ÁLLSZ, HOGY MEGNYÍLJ A SZERELEM LEGMÉLYEBB GYÖNYÖRÉNEK?
Minden nő ismeri a tündérmesét: rátalálsz álmaid férfijára, megadsz neki mindent, amire csak vágyik, és ő örökké szeretni fog. Ám amikor úgy tűnik, mindez csak vágyálom marad – és a szíved mélyén tudod, hogy jóval többet kaphatnál, mint amennyivel eddig beérted – akkor szembesülsz a kérdéssel: hogyan vonzzak be és tartsak meg egy férfit, aki megfelel legszenvedélyesebb vágyaimnak?David Deida Drága Szerelmem című könyvében a spirituális intimitás női oldalát tárja fel, a szexualitástól kezdve a családon és a karrieren át az érzelmekig, a bizalomig és az elköteleződésig.
Végül is minden nő ezt akarja: teljes szeretetet adni és kapni. Akár van társad, akár egyedül élsz, a Drága Szerelmem neked is szól, hiszen ez a szeretet ugyanaz, ami mindenkinek a szívében ott él. Olyan férfit fogsz vonzani és inspirálni, aki pont annyira hajlandó megnyílni, mint te. Arra kér, hogy nyílj meg, és add át magad mindennek és mindenkinek, mint a szeretet ajándékát.David Deidát a téma egyik legnagyobb éleslátással rendelkező, legprovokatívabb tanítójaként tartják számon, aki alapjaiban forradalmasította mind a férfiak, mind a nők spirituális és szexuális önfejlesztő módszereit. Műveiből, melyeket több mint húsz nyelven adtak már ki, számos bestseller lett.
-
13,00 leiAntikvár 2 munkanap
„Elsőre annyit láttam, hogy a gróf bújik ki az ablakon. Arcába nem pillanthattam ugyan, de a nyaka s a mozgása megbizonyosított, hogy ő az, leginkább a keze, mert afelől tévedés nem lehetett. Érdeklődésem rémületre vált, mikor azt láttam, hogy teljes teste kibukik az ablakon, és kúszni kezd a falon, méghozzá fejjel lefelé a szédítő mélységnek, és köpönyege, akár a denevérszárny, úgy borul fölébe. Nem hittem a szememnek. Gondoltam, a holdfény játszik velem. Jobban belemeredtem a derengésbe, de úgysem láttam egyebet: a keze meg a lába ujja kapaszkodott a kövek illesztései közé… Rettegés szállt rám, mert tudom, hogy nincs menekvés innen, s okom a rettegésre szaporodik…
-
60,00 lei29,00 lei -
22,00 lei15,00 lei -
57,00 leiúj 2 munkanap
A török időket megelevenítő regénytrilógiájában Jankovich Ferenc több mint száz év eseményeit dolgozta fel: az 1550-es évek végétől 1664-ig.
A történelmi hitelességre törekvő, izgalmas, romantikus fordulatokban bővelkedő regényekben nemcsak a kor kiemelkedő hadvezéreinek, legendás törökverőinek harcai elevenednek meg, hanem megismerheti az olvasó a végvári katonák, a falvakban nyomorgó, töröknek, német zsoldosnak, haramiáknak kiszolgáltatott egyszerű nép életét is.
A korszak mindmegannyi jellegzetessége helyet kap a történetekben: a végvári vitézek hétköznapjai, hadiportyák, cselvetések izgalmas megjelenítése, az akkori kémek, a pribékek munkálkodása, a hadi kótyavetyék, a vásárok leírása, de a végvárakban élő főúri családok élete sem marad ki a cselekményből. A szerelmi történeteket főúri családok és szegény emberek magánéletét egyaránt élénk színekkel festi a szerző. A regényeknek igazi korabeli levegője van, az író a jellemző adatok és tények, a szokások, a tárgyi világ hitelt adó gazdagságát vonultatja fel.A Hulló csillagok Székesfehérvár 1543-as elestével indítja el cselekményét, hogy aztán a kor emblematikus figuráinak és meghatározó történéseinek felvonultatásával mozgalmas leírást adjon a középkori végvári élet mindennapjairól.
Tündöklő csillagokként világítanak e gyászosan sötét időszakban a magyar föld egén azok a hősök, akik minden csepp vérükkel hazájuk védelmét szolgálják. Közülük is kitűnik a világ egyik legeredményesebb vívója, párbajhőse, Várpalota legendás hírű kapitánya, Thury György karizmatikus alakja. Csatározásainak, török elleni harcának izgalmas leírása mellett egy meghatóan szép szerelmi történet is végigvonul a regényen: Bebesi Magdolna, a korán árvaságra jutott fejérvári kisasszony és a jobbágysorból bátor végvári vitézzé cseperedett Irtó János szerelme. -
85,00 lei76,50 leiA távoli jövőben az emberiség számtalan bolygót meghódított, ám mind közül a legveszélyesebb, a sivatagos Dűne egyben a legértékesebb is. Csak itt található meg az a különleges anyag, a fűszer, ami lehetővé teszi a fénynél gyorsabb űrutazást és meghosszabbítja az emberi életet. A fiatal Paul Atreides és családja a bolygók fölött uralkodó Császár parancsára érkezik a Dűnére, hogy átvegye annak irányítását ellenségüktől, a Harkonnenektől. Ám mind Paul apja, Leto herceg, mind pedig hűséges segítőik tudják: halálos kelepcébe sétálnak, ahol minden képességükre szükségük lesz, hogy megmeneküljenek.
Frank Herbert klasszikus regényét 1965-ös megjelenése óta a legfontosabb sci-fi műnek tartják, ami nélkül nem létezhetnének olyan nagyszabású filmek sem, mint a Star Wars. Az elmúlt évtizedekben sokan próbálták már megfilmesíteni a Dűne árulással és misztikummal teli történetét, Herbert pedig öt további folytatást írt az eredeti regényhez. Most korunk egyik legizgalmasabb rendezője, Denis Villeneuve (Érkezés, Szárnyas fejvadász 2049) készített látványos adaptációt.
-
6,00 leiAntikvár 2 munkanap
-
5,00 leiúj 2 munkanap
Dzsingisz
Hogyan lett minden idők legnagyobb hódítója?
Tartalomból:
Dzsingisz, a kegyetlenség zsenije – A Mongol Birodalom építője és hadászati újítója
Terjeszkedő mongolok – A mongolok keleti terjeszkedése
Erdélyi sorsok – Trianon utáni eltérő reakciók
Földi pokol – 1916 a tíz hónapos német-francia ütközetek
,,Így lett belőlem hazaáruló bitang” – Kozma László az első magyar digitális számítógép konstruktőre
Német császár a cseh trónon – IV. Károly és a Német-római birodalom
Egy birodalom alapkövei – Dzsingisz és a mongol serege
Angol udvari történetek – IV. Henrik és az ártatlanul kivégzett Howard Katalin
Reálpolitikus vagy hazaáruló? – Bernády György pályája
A Gyimesvölgyi parasztlázadás – 1934-ben a Trianon utáni Románia
,,Itt élned , halnod kell” – 1940 és 1944 közötti időszak
Az angol aranykor árnyoldala – I. Erzsébet ,,aranykora”
Reng a föld Londonban – 1750-ben földrengés sorozata Londonban
Rovatokból:
Fókuszban – Bulgáriában találták meg a világ legősibb piramisát?
Társadalomtörténet – A borravaló már a 19. században is sok gondot okozott
Múzeum – Múzsák és fegyverek
Tallózó – A Rajk-per polgárháborús előzményei
Vélemény- A gyarmatosító szobra
Koronatanú – ,,A pergőtűzben nem létezik már bátorság”
Rejtélyes történelem – Hogyan tünt el Segesvárnál Petőfi?
Ki gondolná?
VI. évfolyam, 5. szám 2016. május
-
15,00 leiAntikvár 2 munkanap
-
15,00 leiAntikvár 2 munkanap
A tizenhét esztendős Pierce Oliviera tudta jól, ha elfogadja John Hayden szerelmét, mindörökre azon a helyen lesz kénytelen élni, amelytől mindig is a legjobban rettegett: az alvilágban. Megérte azonban az áldozat, hiszen immár örökké együtt lehet azzal a fiúval, akit szívéből szeret.
Ám boldogsága – és biztonsága – most nagy veszélybe kerül még a holtak birodalmában is, hiszen a Fúriák felfedezték, hogy John megszegte az alvilág egyik legszigorúbb törvényét: életre keltett egy emberi lelket.
Ha nem áll helyre ismét az egyensúly élet és halál között, a Fúriák haragja menthetetlenül elsöpri nem csupán az alvilágot, hanem Pierce egykori otthonát is a Földön… Csupán egy módon állhatják útját a pusztulásnak: valakinek meg kell halnia.
-
13,00 leiAntikvár 2 munkanap
Neferet visszatér Tulsába, hogy beteljesítse bosszúját, de addig nem tudja megvalósítani nagyra törő terveit, míg egyszer és mindenkorra meg nem szabadul Zoey-tól. A Túlvilágon kudarcot vallott Kalona most már a rabszolgája, de nem csak ő az egyetlen fegyvere Zoey ellen.
Zoey eközben Skye szigetén élvezi a Sgiach vendégszeretetét, kapcsolata mind jobban elmélyül Starkkal, és komolyan felmerül benne: mi lenne, ha soha többé nem térne vissza az Éjszaka Házába?
Stevie Rae és Rephaim viszonya egyre tarthatatlanabbá válik, és a Hollómásnak hamarosan választania kell. Kit áruljon el: az apját vagy a saját érzéseit?
„- A Sötétséget? – mennydörögte Neferet. – Ez nem a Sötétség, hanem egy istennő jogos bosszúja. Ezért tudom megszüntetni a védővarázslatot. Sárkány! Mutasd meg ennek a szörnyetegnek, milyen következményekkel jár, ha valaki szembeszáll az Éjszaka Házával!
Stevie Rae ismét felnyögött, és térdre rogyott. A zöld fény kihunyt körülöttük. Rephaim Stevie Rae fölé hajolt, így a háta teljesen védtelenné vált. Sárkány meglendítette a kardját.
Felemeltem az egyik kezemet, de nem tudtam, mit tegyek. Támadjam meg Sárkányt? Védjem meg a Hollómást, aki megölte a feleségét? Dermedten álltam. Nem hagyhattam, hogy Sárkány bántsa Stevie Rae-t, de nem is őt akarta leszúrni, hanem az ellenségünket – az ellenségünket, aki megbélyegezte a legjobb barátnőmet. Úgy éreztem magam, mintha egy horrorfilmet néznék, ahol tudom, hogy mindjárt lefejeznek, megcsonkítanak vagy kibeleznek valakit, és semmit nem tehetek, hogy megakadályozzam. Csak ez most nem egy film volt, hanem a valóság.
Hirtelen süvítő hang hallatszott, mintha feltámadt volna a szél, és a következő pillanatban Kalona szállt alá az égből, pontosan Sárkány és Rephaim között érve földet. A kezében egy félelmetes fekete lándzsát tartott, ugyanazt, amelyik a Túlvilágon is nála volt, és olyan erővel védte ki a Kardok Urának csapását, hogy Sárkány térdre rogyott.
Erebosz Fiai ekkor léptek akcióba. Tucatnyian siettek a Kardok Urának védelmére. Kalona olyan volt, mint egy gyilkos forgószél, de még neki is nehezére esett ennyi harcossal vívni egyszerre.
– Rephaim! Fiam! – kiáltotta Kalona. – Hozzám! Védj meg!”
Az Éjszaka Háza-sorozat nyolcadik kötete komor és szenvedélyes, mint egy vámpír csókja. Kihagyhatatlan olvasmány!
-
11,00 leiAntikvár 2 munkanap
Zoey-t hatalmas veszteség érte – édesanyja meghalt. Pontosabban meggyilkolták. A lány azonban nem zuhan magába, hanem mindent megtesz, hogy megtudja, mi is történt pontosan. Célja elérésében mindössze egyvalaki hátráltatja: Neferet legújabb szolgálója, Aurox, a megállíthatatlan fegyver, aki körül Zoey olyan furcsán érzi magát – mintha ismerné a fiút.
Eközben Kalona kezd rájönni, mekkora hibát vétett. Hiányzik neki Rephaim, az egyetlen olyan lény, akiben megbízhatott, a halhatatlan azonban túl büszke ahhoz, hogy fia bocsánatát kérje – vagy mégsem?
Persze Neferetről sem szabad megfeledkeznünk – a főpapnőből lett halhatatlan a Sötétséggel kacérkodik, és ravasz tervvel próbálja megtörni az Éjszaka Házának tanárait.
És ha mindez nem lenne elég, Erik megjelöl egy lányt, méghozzá rögtön vörös Jellel, ami már önmagában is különleges, ám úgy tűnik, a lányt különleges képességgel áldotta meg az Istennő, mert látja rejlik igazából a körülötte levő vámpírok és emberek lelkében…„– Aurox! Védj meg! Pusztítsd el őket!
Neferet teremtménye szinte berobbant a harcolók közé.
A fal felől jött, Rephaimmel szemből. Először embernek tűnt. Az alakja olyan volt, mint egy fiatal férfié, bőre a vámpírjelöltek és a vámpírok tetoválásaitól mentes. De túl gyorsan mozgott ahhoz, hogy ember legyen. A teste szinte elmosódott, ahogy lecsapott. Hátulról támadva elkapta a hozzá legközelebb álló Hollómás kitárt szárnyát, és egyetlen borzalmas mozdulattal letépte annak testéről.
Több évszázados létezése alatt Rephaim látott már borzalmas dolgokat – követett el rettenetes, gonosz tetteket. De valahogy új, emberi nézőpontja még szörnyűbbé tette az elé táruló erőszakot. Testvérével együtt ordított, ahogy az a földre zuhant a kíntól vergődve, miközben hátából dőlt a vér.
Aurox ekkor kezdett el megváltozni. Bár Rephaim az elejétől a végéig látta, mi történik, alig bírta felfogni.
A teste nagyobb, szélesebb lett.
A fejéből szarvak nőttek ki.
Az öklei megduzzadtak.
A bőre hullámzott, megmozdult, lüktetett, mintha valami ki akart volna szakadni alóla.
A teremtmény lehajolt, és egy szinte már kecses mozdulattal lecsavarta a testvére fejét.”Az Éjszaka Háza-sorozat kilencedik kötete, akárcsak az eddigi részek, hátborzongatóan élvezetes olvasmány. Vámpírok, vámpírjelöltek és titokzatos lények sorsa fonódik össze egy végzetes éjszakán!
-
19,00 leiúj 2 munkanap
A tragikus események hatására Victor Frankenstein megesküszik, hogy örökre felhagy az alkímiával. Miközben a Sötétség Könyvtára a lángtengerben hamuvá ég, fogadalmat tesz, hogy soha többé nem foglalkozik az ördögi tudományokkal – azt is megígéri, hogy nem vet újra szemet bátyja jegyesére, Elisabethre.
Ám túl nagy a kísértés.
Amikor felfedezi az utat a szellemvilágba, nem tud tovább ellenállni. Victor és ikertestvére, Konrad, valamint Elisabeth és barátjuk, Henry, hihetetlen új világban találnak egymásra, ahol az erő és a szenvedély uralkodik. Ám amint a halottak felélesztésének módját keresik, a sötét erők birodalma elragadja őket, ahonnan talán sohasem tudnak visszatérni.
-
6,50 leiúj 2 munkanap
-
8,00 leiAntikvár 2 munkanap
Képzeljük magunk elé Corát, a szép, fiatal, zajos életű hollywoodi írónőt, akinek bohém a társasága és rendszertelen az életvitele. Csak önmagával kell törődnie, csupán az aznapi munka és szórakozás „távlataiban” kell gondolkodnia. És egy szép napon – derült égből a villámcsapás – megtudja, hogy állapotos. Teremtsen otthont? Ő, aki minden „polgári vonást” elvből utasít el? Cora mulatságos konfliktusain keresztül a modern anyaság nagy – és valójában megválaszolatlan – kérdéseire keresi a választ Carrie Fisher, Amerika legújabb írósztárja.
-
7,00 leiAntikvár 2 munkanap
-
9,00 leiúj 2 munkanap
-
10,00 lei9,00 leiEzek a csintalan kis makimajmok imádnak rosszalkodni és fára mászni. Csatlakozz hozzájuk te is a játékban, de nehogy elfelejts
magaddal hozni egy szép sárga banánt uzsira! -
18,00 leiúj 2 munkanap
Ebben a vidám versikékkel teli könyvecskében az erdő állatai elvarázsolják majd a kicsiket, a cuki mozgó szemek pedig még érdekesebbé teszik a lapozást.
-
45,00 leiúj 2 munkanap
Sokan árulnak boldogságot manapság, az Édesítsd meg az életed! című önátalakító öröm-könyvében azonban Gabrielle Bernstein előadó és életvezetési tréner megmutatja, hogyan teheted egyenesen az életmódoddá a boldogságot azáltal, hogy megismered az ÉN-edet a saját Belső Vezetődet.
Harmincnapos ÉN-egyenletében Gabrielle megtanít eltörölni a negatív gondolatmintákat, és megmutatja, hogyan érhetsz el személyes változást pozitív megerősítésekkel, testmozgással és vizualizációs meditációkkal. Az ÉN-egyenlet szépsége az, hogy az élet végtelen számú területén bevetheted a pozitív változás elérése érdekében.
Készülj fel rá, hogy amint belépsz az ÉN-eddel való kapcsolódást elősegítő áramlás állapotába, megváltozik az életed. Elengeded a negativitást, és a boldogságot választod helyette!
Ha tetszik, dolgozz vele ha nem, vedd ki, amire szükséged van, és hagyd ott a többit. Ez a te utad.
Gabrielle Bernstein egyszerre tanító és mesemondó, aki a mindennapi tapasztalásai során felfedezett igazságokból mossa ki az aranyat, hogy aztán megajándékozhasson vele másokat.
Marianne Williamson, a Visszatérés a szeretethez és A változás hatalma című sikerkönyvek szerzője.
Bernstein célja az, hogy példával szolgáljon azok számára, akik, ugyanúgy, mint ő, a túlzott felesleg kultúrájába születve egy belső űrt szeretnének kitölteni. -
15,00 leiAntikvár 2 munkanap
-
18,00 leiAntikvár 2 munkanap
Az 1942-ben megjelent Ég és Föld Márai tudatosan befelé forduló, sztoikus időszakának termése. Marcus Aurelius tanácsát megfogadva “kulcsra zárja szívét”, és csak az írásnak él. A kötet talán legélőbb része az öregedésről szól. A negyven és ötven év közti ember nem olyan csípős és türelmetlen többé, megóvni szeretne, megmenteni. A jelennek él, mert nincs más boldogság, csak a valóság megismerése, elviselése és megértése. Krúdy Gyuláról írja az önmagát is jellemző sorokat: Krúdy nem “avatott be” senkit a világ titkaiba. Fütyült az olvasóra, a világra. Ezzel a tiszta szándékkal ide lehet jutni végül, egy földszintes házba, Óbudára. Ez minden, amit elérhetünk. Ez a valóság. És ez Márai.
-
58,00 lei52,20 lei -
12,00 leiAntikvár 2 munkanap
Ryan Bingham a nagyvállalati leépítések szakembere, folyamatosan úton van, és tömegével rúgja ki az embereket. Élete nagy részét szállodákban és repülőkön tölti, legközelebbi barátai az alkalmi utastársak és a légiutas-kísérők. Nincs lakása, mindene, amije van belefér egy kézitáskába, amit örökké magával hordoz. Bőszen gyűjti a kilométereket, és egyetlen szenvedélyének él, hogy elérje az egymillió mérföldes álomhatárt. Ám ahogy egyre közelebb jut hozzá, különös dolgok kezdenek történni körülötte, és a jól megszokott, biztonságos élete hirtelen a feje tetejére áll. Az utolsó utazására készül: nyolc város hat nap alatt, hogy végül valahol Dél-Dakota felett egy utasszállító gép első osztályú, folyosó melletti ülésén ülve végre értelmet nyerjen az élete.
“Walter Kirn stílusa olyan szikrázó és éles, mint az égbolt egy jumbo jet ablakából nézve.” Chicago Tribune
Waltern Kirn négy nagysikerű regény szerzője, az Egek ura a második könyve, ami magyarul is olvasható. Szerkesztőként, kritikusként és esszéistaként olyan lapoknak dolgozik mint a Time, a The New York Times, a Vouge vagy a GQ. Livingstonban, Montanában él.
A regény alapján készült forgatókönyv Golden Globe-díjat nyert 2010-ben! -
10,00 leiAntikvár 2 munkanap
Anekdoták füzérét kapja kézhez kedves olvasónk, melyeknek főhőse az író, Neil atya, és Duddleswell atya, egy kis londoni kerület plébánosa, akik állandóan harcban állnak a hívek megnyeréséért, az adományok megszerzéséért. Neil Boyd ügyesen elkerüli az egyes szám első személyben írt művek gyakori buktatóját: önmaga álszerénységgel leplezett előtérbe tolását. A történetek – melyek közt kissé pikáns is akad – sohasem sértőek, de nagyon mulatságosak.
-
10,00 leiúj 2 munkanap
-
10,00 lei9,00 leiEbben a kifestőben cuki kis zöldségek és gyümölcsök várják, hogy megszínesítsda világukat – és egészségesebbé varázsolják a tiédet.
-
75,00 leiúj 2 munkanap
Hajhullás, súlygyarapodás, fáradtság, ködös gondolkodás, hőhullám, csökkenő nemi vágyak, szívdobogás… Egyre többen szenvednek ezektől, és számos egyéb, kevésbé tipikus tünettől – különösen a nők. A páciensek problémái közismert címkéket kapnak ugyan – “Hashimoto”, “pajzsmirigy-alulműködés” -, de a megoldáshoz sokszor nem kerülünk közelebb.
A sarkalatos igazság mindeddig rejtve maradt: nem a pajzsmirigyprobléma a végső oka a páciensek betegségének. Egészséges pajzsmirigy című könyvében Anthony William, a gyógyító médium részletesen elmagyarázza a probléma valódi okait és saját pajzsmirigyed szakértőjévé avat. Olyan eszköztárat ad a kezedbe, amellyel megváltoztathatod az egész életedet, megmentheted a pajzsmirigyedet, és visszanyerheted az egészségedet, vitalitásodat.
Páratlan megközelítést ajánl, mely – amint több millió rajongójától és követőjétől megtudhatjuk – valódi eredményeket hoz.
ANTHONY WILLIAM, a New York Times sikerlistákat vezető Gyógyító ételek és Gyógyító médium: a krónikus és gyógyíthatatlan betegségek mögött rejlő titkok című könyvek szerzője azzal az egyedi képességgel született, hogy egy magas szintet képviselő Szellemi vezetővel beszélget, aki olyan elképesztően pontos egészségügyi információkkal látja el őt, amelyek gyakran megelőzik a jelenkort. Négyéves kora óta, amikor azzal sokkolta a családját, hogy bejelentette teljesen tünetmentes nagymamája tüdőrákját (amelyet aztán a vizsgálatok igazoltak), Anthony arra használja ezt az adottságát, hogy egyfajta sajátos képalkotási módszerrel elemezze az emberek egészségügyi állapotát, és elmondja nekik, hogyan nyerhetik vissza az egészségüket. Gyógyító médiumként mutatott páratlan pontossága és sikeres gyógyítási aránya világszerte milliók bizalmát és szeretetét nyerte el – többek között film – és rocksztárokét, milliárdosokét, profi sportolókét, sikerlistás írókét és számtalan más emberét az élet minden területéről -, akik addig nem találtak a gyógyulás útjára, amíg a Szellemi vezető beléjük nem látott. Anthony olyan orvosok számára is felbecsülhetetlen tudást képvisel, akiknek segítségre van szükségük a legnehezebb eseteikhez.
-
38,00 leiúj 2 munkanap
Gideon Cross. Annyira magától értetődő volt, hogy beleszeretek. Azonnal, első látásra. Teljesen. Visszavonhatatlanul. Egy álom vált valóra, amikor feleségül vett. De az, hogy a házasságunk működjön, életre szóló küzdelem. A szerelem átformál. A mi szerelmünk egyszerre menedék a vihar elől és pusztító szélvész. Két megtört lélek válik eggyé. Megmutattuk egymásnak a legmélyebb, legsötétebb titkainkat. Gideon a tükör, amelyben minden hibámat látom… és a szépségemet is. Mindent megad nekem, és most ideje bebizonyítanom, hogy mellette állok és támogatom, akárcsak ő engem. Együtt megbirkózhatunk azokkal, akik gonoszul közénk akarnak állni. De a legnagyobb csatánkat talán épp a fogadalommal kell megvívnunk, ami erőt ad nekünk. Az, hogy elköteleződtünk a szerelem mellett, csak a kezdet volt. Meg kell küzdenünk érte, és vagy még közelebb kerülünk egymáshoz, vagy… elválnak útjaink.
Szívszaggató és csábító, az Eggyé válva a Crossfire sorozat befejező része. Izgalmas szerelmi történet, amely világszerte olvasók millióinak szívét ejtette rabul.
-
30,00 leiúj 2 munkanap
Nemzeti történelmünk dicsőséges helyszíne az egri vár, amelynek 1552-es ostroma során kétezer hazaszerető ember győzedelmeskedett kétszázezer könyörtelen idegen támadó felett. Hiába a múló idő, Bornemissza Gergőék legendája minduntalan bűvkörébe vonja az épp felnövekvő nemzedékeket. Ám az Egri csillagok nem csupán a magyar emberek kedvenc olvasmánya: Gárdonyi Géza is a legjobb művének tartotta a sodró lendületű regényt. A Manó Könyvek Klassz!-sorozatában Nógrádi Gergely az eredeti cselekményt követve, ám rövidebb formában meséli újra a klasszikus irodalom gyöngyszemeit, azzal a céllal, hogy a remekművek a mai fiatalok számára is érthető és szerethető olvasmányok legyenek. Ugyanakkor a kiadó nemcsak a nagy nemzeti legendák megismertetéséért, de az értékes írói örökség megóvásáért is síkra száll: a sorozat köteteit számos, az eredeti regényekből kiemelt szövegrészlet gazdagítja.
-
68,00 lei61,20 leiMalka alig hároméves volt, amikor a náci megszállók gettóba toloncolták a családját a mai Ukrajna területén fekvő Volodimir-Volinszkijben. Édesapja az első pogrom áldozatául esett; utolsó kívánsága az volt feleségéhez, Rivkához, hogy mentse meg gyermekeiket. Az összetört szívű Rivka pedig így is tett. Rettenthetetlenül, hihetetlen leleményességgel és szívóssággal óvta Malka és két bátyja életét, miközben körülöttük aratott a halál, és a gettó napról napra zsugorodott.
Malka már kisgyermekként szembesült vele, hogy az emberi kegyetlenség milyen borzasztó tettekre képes, de az emberi jóság váratlan felvillanásaival is: egy Wehrmacht-tiszt, aki az utolsó pillanatban mentette meg őket az agyonlövéstől; egy lengyel ruhakészítő, aki boltjában rejtette el Malka testvéreit; és egy ukrán földműves házaspár, akik életüket kockáztatva bújtatták őket.
A holokauszt megpróbáltatásai után Izraelben, majd Angliában új életet kezdő Malka Levine nyolc évtized elmúltával írta meg túlélésének történetét, és állított emléket édesanyjának. Az Egy anya bátorsága megrázó és felemelő tanúságtétele az anyai szeretet mindenen győzedelmeskedő erejének, egyben pedig arra tanít minket, hogy a biztosnak tűnő halál árnyékában sem szabad feladni a reményt. -
60,00 lei54,00 leiElveszíthetjük-e az emlékét annak, ami egykor a szívünk része volt?
Két cselszövő, egy lány és egy mindhalálig tartó harc a boldogságért.
Evangeline Fox a Fenséges Északon révbe ért: hozzáment a jóképű herceghez, egy fantasztikus kastélyban lakik, minden álma teljesült.
Boldogan él.
Tényleg boldogan él?
Evangeline nem is sejti, milyen pusztító árat fizetett ezért a tündérmeséért. Nem tudja, mit veszített, a férje pedig minden erejével és hatalmával azon van, hogy soha ne is tudja meg. Ennek érdekében először is meg kell ölnie a Szívek Hercegét.
És amikor Jacks felbukkan, a szálak még jobb összekuszálódnak…Vér, átok, összetört és ellopott szívek – a VOLT EGYSZER EGY ÖSSZETÖRT SZÍV-trilógia lélegzetvisszafojtva várt befejezésében kegyetlen próbát kell kiállnia hőseinknek az igaz szerelemért
“Evangeline-nek majdnem kicsúszott a száján, hogy sosem képzelte volna, hogy egy herceghez megy feleségül.
Pedig ábrándozott róla. Csak éppen az ábrándjai nem voltak ilyen részletgazdagok. Ez túltett minden királyokról, kastélyokról és távoli helyekről szőtt pasztell színű álmán. De az egészet odaadta volna érte, ha megtudhatja, hogy került ide, hogyan esett szerelembe, hogyan ment feleségül ehhez a férfihoz, és hogyan veszítette el azt a valamit, amit a szíve egy részének érzett.
Ekkor megértette. A tündérmesében a varázslatoknak mindig ára van. Az ember semmit sem kaphat ingyen; a jobbágyoknak meg kell fizetniük az árát, ha hercegnévé válnak. És Evangeline-ben hirtelen felötlött, hogy ő talán az elveszett emlékeivel fizetett.” -
11,00 leiAntikvár 2 munkanap
„Néha nézz a dolgok mögé. Ha szar a helyzet, igyál egyet – jobb nem lesz tőle, de legalább nem remeg a kezed. Próbálj meg a maffiával szembeszállni. Humorral mindent elviselhetőbbé lehet tenni, még azt a lőtt sebet is. Tudsz jobbat? Van más választásod? Ha akarnak, legyűrnek, ha akarod, te gyűröd le őket. A kísérőd legyen egy csecsen, a társad egy borotvaéles pesti arc, és a fegyvered egy kilenc milliméteres. Használd az eszed. Küzdj és nevess! Ja, és a legfontosabb. Ne bízz senkiben, főleg a nőkben nem. Mik az esélyek, ha ellenfeleid az iskolában, te pedig az utcán tanultál?”
Csabai Márk huszonhét éves író, pincér és hivatásos világcsavargó.
Első regénye Heltai Jenőt juttatja eszünkbe, jellegzetes humorával, kőkemény kalandjaival és valami igazi, pesti csibészséggel. -
15,00 leiAntikvár 2 munkanap
“VAJON MINDEN SIKERES FÉRFI MÖGÖTT EGY ERŐS NŐ ÁLL?
Igen, a balekok mögött pedig egy rafinált.
Barabás Viktor járja az éjszakát, él-hal a szép nőkért és az italért. A folyamatosan bajt kereső főhős egy szerencsétlen lóverseny fogadás eredményeként kerül bele a kilátástalannak tűnő kalandspirálba, és sodródva az árral merül egyre mélyebbre az alvilág bugyraiba.
Viktorra egy különleges feladatot bíznak – ezúttal a törvény szolgái. Nagy a tét, ha elég ügyes, a fizetsége a szabadsága és egyben az élete lehet. A szorult helyzeteket egyedi humorával igyekszik oldani, több-kevesebb sikerrel.
Mégis kiben bízhat az útja során? Vajon elvégzi a rábízott feladatot, és túléli a vele járó nőket?Csabai Márk a gyorsan kultuszkönyvvé vált első nagyregényének, az Egy csibész naplójának felújított és átírt kiadása az íróra jellemző humorral, kőkemény kalandokkal és igazi, pesti csibészséggel ajándékozza meg olvasóit.
A történet a modern kori irodalom pikareszk műfajának egyik legelismertebb hazai képviselője, mely immár harmadik kiadását éli meg.VIGYÁZAT! IGAZ TÖRTÉNET ALAPJÁN!
„Eseménydús, remekül megírt történet.”
Zama blog” -
38,00 leiúj 2 munkanap
New York Times Bestseller
Laurie Moran tévéproducer és vőlegénye, a tévés műsorvezető, Alex Buckley összeházasodnak. Az esküvőt nyár közepére tűzték ki, és addig már csak néhány nap van.
Alex hétéves unokaöccsének, Johnnynak nyoma veszik a tengerparton, hiába keresik. Emlékeznek, hogy reggel még a beachen játszott, kagylókat gyűjtött, de később senki se látta. Napnyugtakor a skimboardját partra vetik a hullámok.
Vajon hová lett Johnny? Egyáltalán életben van?
-
20,00 leiúj 2 munkanap
„El sem hinnéd, mi történt velünk! Azt már meséltük, hogy nagyapánál nem lehet unatkozni, de ezt a szünidőt sosem fogjuk elfelejteni. Éppen a dolgozószobájában, az „őskövület” könyvek között kutakodtunk, amikor a polcok mögött egy ajtóra bukkantunk. Benne volt a kulcs, elfordítottuk, és… 70 millió évet visszautaztunk az időben. Képzeld, a dinoszauruszok földjén találtuk magunkat! És ez még mind semmi! A távolban egy vulkán füstölgött, a fejünk felett pteroszauruszok köröztek, a földön óriási lábnyomokat vettünk észre. És annyi mindent láttunk, annyi minden történt – megvizsgáltunk csontvázakat, meglestük a tojásból éppen kikelő kis dinót, megkergetett minket a kicsinyeit féltő Titanosaurus, és találkoztunk a dinók királyával, a T-rex-el. Milyen kár, hogy nem lehettél velünk! De mindent pontosan lejegyeztünk a naplónkba, és még fényképeket is készítettünk. Ha elolvasod, olyan lesz, mintha ott jártál volna! Talán hamarosan újabb izgalmas kalandok várnak ránk – és te is velünk
Tarthatsz!” -
36,00 lei32,40 leiMinden kisgyermek nagy izgalommal várja, hogy első osztályba lépjen. Rengeteg új élmény vár rá, amelyek feldolgozásában nagy segítséget jelent, ha elmesélheti, lerajzolhatja az átélt eseményeket. Lufi történeteit meghallgatva a kisiskolás megoszthatja szüleivel a saját élményeit, és a varázsnapló feladatait követve rögzítheti is azokat.
Ez a napló egyben a kisiskolás emlékeinek őrzőjévé is válik, a szülők, a felnőtté cseperedő kisdiák, és a csillagmanók legnagyobb örömére! -
13,00 leiAntikvár 2 munkanap
-
20,00 leiúj 2 munkanap
El sem hinnéd, mi történt velünk! Azt már meséltük, hogy nagyapánál nem lehet unatkozni, de ezt a szünidőt sosem fogjuk elfelejteni. Éppen a dolgozószobájában, az őskori könyvek között kutakodtunk, amikor a polcok mögött egy ajtóra bukkantunk. Benne volt a kulcs, elfordítottuk, és 2000 évet visszautaztunk az időben. Képzeld, egy igazi ókori villában találtuk magunkat! És ez még mind semmi! Miközben a fejünk felett fekete füstöt eregetett a Vezúv, s tudtuk, bármelyik pillanatban eltörölheti a föld színéről Pompejit, megmentettük egy gladiátor és egy színész életét. És annyi mindent láttunk, annyi minden történt végigizgultunk egy gladiátorviadalt, bujkáltunk egy fürdőben, sétáltunk a fórumon, és láttunk ókori színházi előadást is. Milyen kár, hogy nem lehettél velünk! De mindent pontosan lejegyeztünk a naplónkba. Ha elolvasod, olyan lesz, mintha ott jártál volna! Talán hamarosan újabb izgalmas kalandok várnak ránk és te is velünk tartasz!
-
35,00 leiúj 2 munkanap
Adott három hatvanas anyuka, akik a fiaik születése után a játszótéren ismerkedtek meg, és azóta is jó barátnők. A fiúk immár felnőttek, és élik a maguk gondtalan életét, miközben – az unokákra ácsingózó anyukák szerint legalábbis – már rég családot kellett volna alapítaniuk, és sokkal többet kellene törődniük az édesanyjukkal. Az anyák elhatározzák hát, hogy kezükbe veszik az irányítást, és egy hétre beköltöznek a fiaikhoz, hogy rendbe tegyék a dolgokat. Egyetlen hét.
Hát olyan nagy kérés ez?Carol: tökéletes kispolgár, aki minden miatt szorong, és elborzadva nézi a híradóban, mi minden szörnyűség történik a világban.
Matt: playboy, aki egy menő loft lakásban él és egy férfimagazinnál dolgozik. Gazdag, jóképű, minden nap más nőt visz haza, és a kokaint sem veti meg.Helen: nagyvilági nő volt, igazi hippi, aki elvált, újraházasodott, de még mindig a régi férjébe szerelmes.
Paul: meleg, párkapcsolatban él egy nagy házban, ahol rajta és a barátján kívül még három férfi lakik.Gillian: azt szeretné, ha a fia egy rendes zsidó lányt venne el, és nagyon vágyik egy unokára.
Daniel: egy szerelmi csalódás után Londonból Edinburgh-be költözött, és már nem hisz a szerelemben. -
48,00 lei43,20 leiDara McAnulty magával ragadó, lírai hangvételű könyvében megosztja velünk kifogyhatatlan csodálatát és elmélyült érdeklődését a természeti világ és annak lakói iránt. Az élettől nyüzsgő vidéki tájat, amelybe vibrálóan élményszerű feljegyzései kalauzolnak, ismerős lények – fekete rigók, vércsék, nyulak, százszorszépek – népesítik be, és Dara barangoló családtagjai is felbukkannak. Közben azt is megtudhatjuk, hogy ez a lelkesedés miként segíti át a nehézségeken, amelyekkel autista fiatalként kell napról napra szembenéznie. A naplóírás tizenkét hónapja alatt nagyot fordul vele a világ: családjával az ország egy másik részébe költözik, ahol idegen környezetben, új iskolában kell megtalálnia létfontosságú belső egyensúlyát. De a költözés egy új vidék felfedezésének lehetőségét is jelenti. Miközben a tavasz nyárba, majd őszbe fordul, a természet jelenlétéből és családja támogató szeretetéből erőt merítve Dara ahhoz is megtalálja magában a bátorságot, hogy hallassa a hangját, és aktivistaként álljon ki környezetünk védelme érdekében.
-
35,00 leiúj 2 munkanap
-
13,00 leiAntikvár 2 munkanap
Romy Kilkenny imád Ausztráliában lakni. Tárasági életben sosincs hiánya, úgy tűnik, a munkahelyén is komolyabb feladatot bíznak rá, és boldogan él Keith házában. Ám az egészben az a legjobb, hogy kellő távolságra lehet őrjítő családjától. Amikor azonban befut a telefonhívás, hogy feltétlenül haza kell térnie Írországba, a lány élete fenekestül felfordul.
Romy rendkívül csinos édesanyja, Veronica sosem értette meg legkisebb gyermekét. Romy minden igyekezete ellenére úgy érzi, két féltestvére mellett ő a család hamupipőkéje.
A bátyja Darragh, boldog házasságban él a tökéletes Giselle-lel,míg a nővére, Kathryn a gazdagok csillogó életét éli New Yorkban. Így a hazaérkező Romy még inkább kívülállónak érzi magát közöttük, mint valaha. Ráadásul egyfolytában arra gondol, bárcsak ne csókolta volna meg Keitht a repülőtéren indulás előtt! Hiszen a fiú a legjobb barátja, nem pedig a szerelme!Sheila O’Flanagan legújabb kötete a családi életből adódó örömöket és keserűségeket járja körbe. Megmutatja, hogy sosem tudhatjuk, mikor tűnik fel egy igazán különleges férfi a sarkon, méghozzá abból az irányból, ahonnan nem is vártuk volna…
-
30,00 leiAntikvár 2 munkanap
Szvetának hívják a balettiskola új növendékét. Oroszországból érkezett és csodálatosan táncol! Gyorsan ki is vívja a lányok irigységét, senki nem akar barátkozni vele. Egyedül Szandi szeretné jobban megismerni az új lányt. Meghívja a szülinapi bulijára, ahol felbukkan Szveta mamája is, egy igazi balerina!
-
29,00 leiúj 2 munkanap
Boaz szereti a nagymamáját, szereti a csendet, és nagyon szeret olvasni, főleg az indiánokról. Az osztályban viszont egy barátja sincs, míg meg nem érkezik Aïsha. A gyönyörű, hosszú fekete hajú Aïsha, aki nem tud hollandul, de igazi indián, és rögtön Boaz mellé ül. Végre neki is van legjobb barátja!
Csakhogy apa szerint Boaznak osztályt kell ugrania, annyira okos, és nem érti, hogy Boaz képtelen otthagyni Aïshát. Nem marad más hátra, meg kell szöknie, mint egy igazi bátor indiánnak…
-
70,00 lei63,00 leiHárom kisregény
A jogi thriller nagymestere most jelentkezik először kötetbe gyűjtött kisregényeivel. A három történet szintén a bűn és az igazságszolgáltatás kérdéseit feszegeti, és a szerző most is tartogat meglepetéseket.
A Hazatérés Grisham több regényének képzeletbeli színhelyén, Ford megyében játszódik, és Jake Brigance is színre lép. Az ügyvéd ezúttal nem a tárgyalóteremben brillírozik, hanem egy barátjának próbál segíteni. Vajon meddig mehet el, hogy törvényt ne sértsen?
Az Eperhold hőse egy fiatal férfi, aki tizenöt éve vár a halálsoron, hogy eldőljön a sorsa. Miután elfogy minden reménye, csupán egy szokatlan utolsó kívánságban lel vigaszra.
A címadó kisregény testvérei egy kanál vízben is megfojtanák egymást, pedig közösen kell vezetniük az apjuktól örökölt sikeres ügyvédi irodát. Amikor egy váratlan fordulat akár a cég bukását is okozhatja, kockázatos, hogy a fivérek nem tudják félretenni az ellenségeskedést, és csak egy harmadik félnek szavaznak bizalmat.
Retrolibris
Erdélyi Online könyvesbolt és antikvárium