• Minimum 30,00 RON kell vásárólnia!
Kosár megtekintése “Kedvenc leány mesék – Szórakoztató és tanulságos mesék az állatokról” a kosárba helyezve

105–156 / 209 találat

  • 48,00 lei
     új 2 munkanap 

    Vannak karácsonytalan karácsonyok, amikor ezüstkönnyes a karácsonyfa, és vannak olyan karácsonyok, amikor boldog, karácsonyhangulatos a lélek, és a fa sötétzöldje az ősi, igéző illatfelhőben mozdulatlanul várja, hogy az égi békesség a szívekbe költözzön. Akárhogy is, nekünk angyalok kellenek, “s almavirágszínű hópelyhek tündéri csillogásban”.
    Legnagyobb ünnepünk tiszta és soha ki nem alvó fényét sokféleképpen tükrözik vissza az emberi sorsok, ahogyan e válogatáskötet elbeszélései is, amelyek mindegyike magyar alkotók tollából született. Többek között Déry Tibor, Domonkos László, Füst Milán, Gál Vilmos, Sütő András, Szilasi László és Szirmay Károly írásaival ünnepelhetjük a “szívet táró, csillagos időt”.
    A kortárs és klasszikus írók friss vagy épp nosztalgikus sorai nemcsak karácsonyi hangulatba ringatnak, de a szívünket is melegséggel töltik el. Olvasás közben “mintha egy kis időre elengednék e meghajszolt világ rettenetes gyeplőit”, és mintha kigyúlnának újra régi csillagaink, amelyeket úgy megcsodáltunk valamikor…


  • Akció!
    49,00 lei 44,10 lei
     új 2 munkanap 

    A “boldogan éltek, amíg meg nem haltak” csupán a kezdet…
    1789-et írunk, és Franciaország a forradalom szélére sodródik. Belle megtörte a tündér átkát, visszaadta a Szörnyetegnek emberi alakját és visszahozta az életet Aveyon hercegségének kastélyába. Ám ezzel egyidőben Párizsban fellobban a változás lángja – csak idő kérdése, hogy elérjen hozzájuk is.
    Belle mindig is arról álmodozott, hogy kalandok után kutatva elhagyja szerény otthonát, most azonban egy fényűző életet él, megrekedve közrendbeli múltja és uralkodói jövője között. A forradalom ártalmas hangjai meglehet, hogy már megjelentek a kastélyában, ráadásul egy mágikus tükröt is talál, amely rémisztő jövőt tár elé.
    Mivel országának sorsa, szerelme és saját élete is veszélyben forog, Belle kénytelen eldönteni, készen áll-e használni a hatalmát – a varázst, amely az őt megelőző női uralkodóhoz köti -, és azzá a királynővé válni, akinek a sors szánta.

    A Királynő Tanácsa egy magával ragadó sorozat, amely megmutatja, milyen uralkodó válna a Disney-hercegnőkből, akiket egy történelmen átívelő, rejtélyes erő köt össze.

    Éldekorált kiadás


  • 28,00 lei
     új 2 munkanap 

    Szórakoztató mesegyűjtemény, mely elsősorban Ezopusz meséiből készült, szépen illusztrálva.


  • 25,00 lei
     új 2 munkanap 

    Lapozgatás közben énekelhetjük a klasszikus dalt.

    A part alatt, a part alatt // Három varjú kaszál, három varjú kaszál. // Róka gyűjti, róka gyűjti, // Szúnyog kévét köti, szúnyog kévét köti […]

    Kerekítő manó barátjával, Kacska macskával ezúttal népi mondókákat feldolgozó lapozósorozatba bújt. J. Kovács Judit válogatása.


  • Akció!
    45,00 lei 40,50 lei
     új 2 munkanap 

    Ki ne fürkészte volna már az éjszakai égboltot, reménykedve, hogy megpillant egy hullócsillagot, és teljesül egy titkos vágya? Vajon mit kíván a mondókás és mesekönyvsorozat közkedvelt főszereplője, Kerekítő manó, és hű társa, Kacska macska? Egy biztos: miközben a csodára várnak, megannyi igaz barát siet a segítségükre, és kerekítő őket jókedvre.

    A Kerekítő könyvcsalád jól ismert arculatához hűen a négy új mesét tartalmazó kötetet Kállai Nagy Krisztina kedves illusztrációi díszítik.


  • Akció!
    45,00 lei 40,50 lei
     új 2 munkanap 

    Ismeritek Kerekítő manót és Kacska macskát? Találkoztatok már velük mondókás- és mesekönyvekben vagy Kerekítő foglalkozásokon? Most róluk olvashattok négy rövid történetet.
    Kerekítő manó és hű barátja minden évszakban feltalálja magát: nyáron szivárványt festenek, ősszel segítenek koppanni a gesztenyéknek, a tél egy gyönyörű hógömbben talál rájuk, tavasszal pedig felvidítják a pityergő virágsárkányt.
    A bölcsődéseknek és kisóvodásoknak szóló mesék diafilmen is megvásárolhatók.


  • 15,00 lei
     új 2 munkanap 

    Ez a különleges, tükrös könyvecske nagy vidámságot
    okoz a gyerekeknek, akik kipróbálhatják milyen
    lovacskává vagy báránnyá változni.


  • 40,00 lei
     új 2 munkanap 

    Hóember egyik reggel arra ébred, hogy nyoma veszett az orrának. Vajon ki lopta el, és miért? Hogy fogja így érezni a karácsony illatait? Hóember útnak indul a barátaival, hogy megtalálják az elveszett répaorrot.
    Bájos karácsonyi történet, amely bearanyozza az ünnepi készülődést.


  • 15,00 lei
     új 2 munkanap 

    Rengeteg állat él a földön, mind egyedi és különleges! Ebben a kifestőben lehetőséged nyílik, hogy megismerd és tetszés szerint kiszínezd őket!


  • 48,00 lei
     új 2 munkanap 

    Kicsimackó és Málnamaci egy egész hetet a nagymamáéknál töltenek. Minden nagyon más, mint otthon, és este hiányzik Mackómama. De nagymamával és nagyapával annyi érdekes dolgot lehet csinálni: horgászni, borsót pucolni, “Ki nevet a végén?”-t játszani, és végtelenül mesélni este… hogy szinte elrepül a szünet, és Kicsimackó azt sem tudja, mit meséljen először, amikor betoppannak a szülei!

    Ebben a mesekönyvben minden benne van arról, miért olyan különleges az unokák és a nagyszülők kapcsolata.


  • 18,00 lei
     új 2 munkanap 

    A klasszikus karácsonyi mondókákat Mester Kata grafikus tündéri rajzai teszik még szerethetőbbé.


  • 18,00 lei
     új 2 munkanap 

    A színes, interaktív lapozó versek és tréfás kérdések segítségével ismerteti meg az óvodás korú közönséggel az állatkerti állatokat.


  • Akció!
    60,00 lei 54,00 lei
     új 2 munkanap 

    Török Luca meg van győződve arról, hogy semmit sem tud a szerelemről. Korábban sosem csókolózott. Nem volt egy fiúja sem. Aztán jött Konrád. Konrád, aki Bokasérült lánynak nevezi, aki Túró Rudit vett neki, amikor letört volt, aki segített, amikor meghúzta a bokáját edzés közben, és akivel minden elsőt megtapasztalhat.

    Luca azonban hamarosan szembesülni kénytelen a ténnyel, hogy egy párkapcsolatban sokkal több a kihívás, mint gondolta. Vajon normális a féltékenység? Miért ilyen nehéz őszintén kommunikálni? Kell ünnepelni a Valentin-napot és a hónapfordulókat? És miért van ennyi kérdés?

    Közben a Kosársuliban továbbra is zajlik az élet, indul a második félév. Megkezdődnek a bajnokság mérkőzései, egyre több az edzés, egyre nagyobb a nyomás. És mintha Konrád újabban furcsán viselkedne.

    Vajon Luca képes lesz egyszerre a pályán és élete első párkapcsolatában is helytállni?


  • 88,00 lei
     új 2 munkanap 

    ELENGEDHETETLENÜL FONTOS OLVASMÁNY, HA SZERETNÉD MAGASABB SZINTRE EMELNI A KAPCSOLATAIDAT. EZ A KÖNYV GYÖKERESEN MEGVÁLTOZTATHATJA AZ ÉLETED. – Yung Pueblo

    Hogyan tudnád megosztani az életedet valaki mással, ha elszakadtál önmagadtól? Hogyan tudnál közelséget teremteni, ha eltávolodtál a saját érzelmeidtől? Az igazság az, hogy gyakorlatilag lehetetlen egészséges kapcsolatot építeni egy másik emberrel, ha előbb nem építettél ki egyet önmagaddal. Érthető, hogy az emberek küszködnek, mert nem létezik kézikönyv arra, hogy mit tegyünk, ha a partnerünk megcsal minket, vagy hogyan ápoljunk egy olyan kapcsolatot, amely a kötődés hiányán alapul.

    Vex King nemzetközi bestselleríró a Közelebb a szeretethez című könyvével gyakorlati, érzelmi és spirituális támogatást nyújt a mélyebb és teljesebb szeretet megéléséhez.

    SZERETED A PÁROD, DE SZERETNÉD ÚJRA FELELEVENÍTENI A “SZERELEM” ÉRZÉSÉT?
    RENGETEG RANDEVÚD VAN, DE ÚGY TŰNIK, NEM TALÁLOD A MEGFELELŐ SZEMÉLYT?
    FOLYTON UGYANAZOK A KONFLIKTUSOK MERÜLNEK FEL A KAPCSOLATAIDBAN?

    A modern kapcsolatok bonyolultabbak, mint valaha, de a szeretet átadására és befogadására irányuló eredendő igényünk ma is ugyanolyan erős, mint régen. Hogyan találhatjuk meg tehát a valódi kötelékeket, a feltétel nélküli szeretetet és a tiszta, tartós kapcsolatokat?

    Vex három egyszerű lépésben segít neked:
    – Megérteni, milyen szerepet játszol a kapcsolataidban
    – Jelentőségteljes és tudatos kapcsolatokat kiépíteni
    – Megtanulni, hogyan szeress hitelesen és feltétel nélkül

    Ez a könyv felhívás arra, hogy valamit csináljunk máshogy; álljunk meg, gondolkodjunk el, és szabadítsuk ki magunkat a problémás kapcsolati mintákból.


  • Akció!
    35,00 lei 31,50 lei
     új 2 munkanap 

    A dél-szudáni rezervátum egyik vadőre, Segal megbízást kap felettesétől, hogy óvja meg a lányát egy bosszúszomjas alaktól a múltból, és kapja el a férfit. A küldetés sikeres teljesítését követően Segal továbbra is testőr marad, vadőri szolgálata mellett.
    A körzetben sorra történnek a különösebbnél különösebb, brutális halálesetek, melyek megoldásában nemcsak a vadőrtársak, de a Nílus két leghatalmasabb krokodil testvérpárja, a főhősünket védő Néró és Brutus is részt vesz.
    Később Segal egy rég elfeledett ügyet vesz elő, és igyekszik bizonyítékokat találni arra, hogy az utóbbi években egyre gyakoribbá váló orvvadászatokhoz az egyik vadőrnek köze lehet. A filmszerű jelenetekben bővelkedő krimi hatására rádöbbenhetünk, milyen gyönyörű, de egyben halálos is tud lenni a természet, és hogy a vadőrök dolga korántsem olyan egyszerű, amikor meg akarják óvni az állatokat az orvvadászoktól.


  • 25,00 lei
     új 2 munkanap 

    A kisegér búvóhelyet keres. De sajnos már mindenhol lakik valaki. Told el a kis ablakokat, és meglátod őket!


  • 25,00 lei
     új 2 munkanap 

    Kukucs! Ki sürög-forog az erdőben?
    Told el az ujjaddal a kis képeket, és megtudod!

    Miközben a lapozó bájos rajzait nézegetve nagyokat kacagnak a legkisebbek azon, hogyan bújócskáznak az állatok, észrevétlenül fejlesztjük a finommotorikájukat is.
    Még megjelent:


  • 25,00 lei
     új 2 munkanap 

    Elbújtak az állatkák, és te megtalálhatod őket, ha eltolod a kis ablakokat!


  • 16,00 lei
     új 2 munkanap 

    Kukucskálj be az ablakokon, hogy megismerd a tanyavilág állatait, növényeit, járműveit. Csodás kaland vár Rád!


  • 16,00 lei
     új 2 munkanap 

    Kukucskálj be az ablakokon, hogy megismerd a tanyavilág állatait, növényeit, járműveit. Csodás kaland vár Rád!


  • 12,00 lei
     új 2 munkanap 

    Rengeteg állat él a földön, mind egyedi és különleges! Ebben a kifestőben lehetőséged nyílik, hogy megismerd és tetszés szerint kiszínezd őket!


  • 60,00 lei
     új 2 munkanap 

    “Azokban az években, amikor cserben hagytam önmagam, az elmémet nehéznek éreztem. Tudtam, hogy találnom kell egy tisztább utat,
    amin elindulva LEHET KÖNNYEBB az életem.”

    Yung Pueblo gyógyulás felé vezető útja csak azután kezdődött, hogy a napjainkban sokakat érintő függőség mind testileg, mind lelkileg megviselte. A megoldást keresve rájött, ahelyett, hogy menekülne a szorongása és félelmei elől, azokkal szembenézve, őszinte önvizsgálattal tud a mentális egészség útjára lépni. Amint rendszeresen meditálni kezdett és megtanult bízni az intuícióiban, kezdte jobban érezni magát, és mélyebben meg tudta élni a szeretetet. Rögös utat járt be, de sajátos irodalmi vénájával megmutatta mindannyiunknak, hogyan lehetséges a teljes gyógyulás. Utazásából szebbnél szebb versek születtek, ami által világhírre tett szert.

    A Lehet könnyebb című könyvében a szerző most saját megélt tapasztalatain keresztül bemutatja, hogyan érhetjük el az önmagunk iránti együttérzést, hogyan valósíthatjuk meg az elengedést, és ezeken keresztül az érzelmi érettséget. Ahogy megszabadulunk terheinktől, az elménk végre kisimul, és képessé válunk újra megélni a jelen pillanatot. Ahogy erősödünk és egyre inkább elmélyül az önismeretünk, a mi felelősségünk – és egyben a gyógyulás útjának része -, hogy olyan lépéseket tegyünk, amelyek támogatják nemcsak saját, de embertársaink egészségét és harmóniáját is. A könyv utolsó részéből azt is megtudhatjuk, hogyan járulhatunk hozzá mi is egy olyan világ megteremtéséhez, amely mélyen együttérző.

    Yung Pueblo Diego Perez írói álneve, jelentése “fiatalok”. A név azt hivatott érzékeltetni, hogy az emberiség a figyelemre méltó növekedés és gyógyulás korszakába lép, amikor is sokan mélyítik el önismeretüket, és megszabadulnak régóta hordozott terheiktől. Reményei szerint ahogy egyre többen meggyógyulunk, cselekedeteink tudatosabbá válnak, döntéseinkben együttérzőbbek leszünk, gondolataink letisztulnak, és a jövő tisztábbá, fényesebbé válik.


  • 45,00 lei
     új 2 munkanap 

    Sokan nem értjük még magunkat sem – vajon mi a bajunk, mikor elvileg elégedettek lehetnénk? Úgy látjuk, hogy másoknak sokkal súlyosabbak a gondjaik, miközben azt érezzük, hogy bennünk van a hiba, vagy abban, amit csinálunk, amiért nem tudunk fölszabadultabb életet élni.
    Pszichológusként tapasztalom, hogy nincs fölmentése senkinek, legyen akármilyen gazdag, legyen
    bárhány gyereke vagy diplomája: élni mindahányunknak emberpróbáló. Lelkünk állapotát nem lehet úgy összemérni, mint a lábhosszunkat, és nincs traumamérleg sem, amire rárakhatnánk egyikünk vagy másikunk nehézségeit.
    Nem hibásak vagyunk, hanem köztünk és a fölszabadult élet közt húzódik egy üvegplafon, amit viszont lehetséges áttörnünk! Ha problémáink alábecsülése vagy elfojtása helyett eszközöket használunk, akkor a nehézségeink feleannyira sem fognak nyomni, a belső szabadságunk pedig a duplájára nőhet.

    Herner Dorka pszichológus, coach, ötgyerekes anyuka. A Lélekmódváltás a második könyve, melyben saját példáin, de bárkinek ismerős, hétköznapi helyzeteken keresztül mutatja be, hogy hogyan tudja átugrálni az élet kátyúit – vagy ha bele is esik egybe, hogyan oldja meg, hogy ne dagonyázzon már ott sokáig.

    “Herner Dorka a legtörékenyebb pillanatokban képes olyan útravalót adni egy jól irányzott gondolattal, amely három síkon hat egyszerre. Tükröt tart, hogy felismerjük, éppen melyik érzés kerített minket a hatalmába, és vette át az irányítást a gondolataink felett. A saját, személyes történetén keresztül elhiteti velünk, hogy normális dolog esendőnek lenni, sőt érdemes empátiával fordulni saját magunk felé is. Valamint felvisz madártávlatba, hogy beszűkült állapotunkból felemelkedve rálássunk a megoldásokra. Engem ez a csodálatos könyv is pont így vezetett végig a lélekmódváltás labirintusán.”
    Al Ghaoui Hesna


  • Akció!
    60,00 lei 54,00 lei
     új 2 munkanap 

    Néha a szerelem fenyőfán terem…
    Stella Bloom gyerekkori álma vált valóra, amikor megvásárolta az Inglewild határán elterülő, hatalmas birtokot, a Lovelight Farmot fenyőfákkal, tökfölddel, sütödével, korcsolyapályával és egy bűbájos Télapó-pajtával. A levegőben gyanta, fahéj és forró csoki illata varázsolja el a látogatókat, kicsiket és nagyokat egyaránt.
    Közeledik a karácsony, ám az álom rémálommá válik a farmon: félholt fenyőfák meredeznek a déli parcellán, a Télapó-pajtát egy rejtélyes állatsereglet szállta meg, a szállítmányok megmagyarázhatatlan módon felszívódtak. Úgy tűnik, a pénzügyi katasztrófa elkerülhetetlen.
    Stella, hogy megmentse a birtokot az összeomlástól, benevez a népszerű Instagram-influenszer versenyére a százezer dolláros fődíj reményében. Ráadásul a farmot romantikus karácsonyi célpontnak szeretné beállítani, ezért szépített „egy picit”: a pályázati anyagba azt írta be, hogy a farm az ő és a pasija közös tulajdona, és együtt vezetik. Csakhogy… nincs is pasija.
    A helyzet roppant kínos, de tálcán kínálja magát az ideális kamupasi: a legjobb barát, Luka Peters, aki csak beugrott egy forró csokira, és mire észbe kapott, lett egy farmja, egy üzlettársa és egy komoly barátnője.
    De vajon valóban csupán színlelés az egész…?


  • 27,00 lei
     új 2 munkanap 

    Két minden lében kanál majmocska bajba kerül: kénytelenek három nap alatt nevet lopni, vagy – hohó! – örökbe búcsút inthetnek a farkincájuknak! Emeli és Mancsi, a két kerge, talpraesett és öntörvényű makákó egy nap véletlenül épp egy varázslót próbál meglopni. Kaliptusz, a vajákos koala ezért elveszi a nevüket, és megátkozza őket: ha nem lopnak maguknak három napon belül újat, oda a nevük, de még a farkuk is!
    A névlopás amolyan varázsos dolog ám! Ha pedig hőseinknek nem jó bármilyen név, kimondottan kalandos is! Ráadásul, ki gondolta volna, hogy lehetséges távolságot lopni?
    Az első kötetben a kalandok még csak épp elkezdődnek, de már észvesztő a kavalkád!
    Vakulya Norbert kacagtató, fordulatos kalandregénye letehetetlen olvasmány.
    Emeli és Mancsi, a két kerge, talpraesett és öntörvényű makákó egy nap véletlenül épp egy varázslót próbál meglopni. Kaliptusz, a vajákos koala ezért elveszi a nevüket, és megátkozza őket: ha nem lopnak maguknak három napon belül újat, oda a nevük, de még a farkuk is!
    Amerre a majmócák járnak, zűrzavar és bonyodalom lép a nyomukba, és csakhamar a hiéna Vaskarom Zorza és a varánusz Szebesz, két büszke, makacs, és ádáz kalózkapitány acsarkodása közepette találják magukat. De hogy jön ehhez Rojtos Rölf, a vadkan bandita, és a nyomában járó párduc fejvadász, Szurok Mársony? Vagy a kényszerházasság elől menekülő ezüstróka, Alukka hercegnő és panda tanítómestere, Tappandó? Ráadásul, ki gondolta volna, hogy lehetséges távolságot lopni?


  • Akció!
    20,00 lei 18,00 lei
     új 2 munkanap 

    Fiatal művészek, bevetésre fel!
    A gyermekeket garantáltan leköti az izgalmas játék, és magával ragadja az alkotás öröme.
    A számok alapján könnyedén helyükre kerülő matricákkal hat látványos, poszterként is használható képet hozhatnak létre, alkotás közben pedig sok vidám feladat vár rájuk.


  • 22,00 lei
     új 2 munkanap 

    Különleges és fontos feladat vár a kutyikra: meg kell tanítaniuk Kaland-öböl lakóit, hogyan maradhatnak mindig egészségesek. Te tudod, mit tehetsz, hogy ne betegedj meg, és a barátaid se kapjanak el semmilyen nyavalyát? Kísérd el a négylábú hősöket kalandjaikra, és megtudod


  • 45,00 lei
     új 2 munkanap 

    Hozd ki a legjobbat minden pillanatból!

    Íme egy színes, vicces, izgalmas és mégis elgondolkodtató vezetett napló, amely segít kitűzni a céljaidat és megvalósítani a legvadabb álmaidat. Töltsd meg hát a lapjait élettel, vidámsággal és bátor gondolatokkal!

    Ez a szókimondó manifesztációs napló pontosan azzal a kellő adag bátorítással, inspirációval és pimaszsággal vértez fel, amely ahhoz kell, hogy legyőzd az önbizalomhiányt, és egy mozdulattal sarkig tárd az új lehetőségek ajtaját.

    “A lehetetlen egy olyan szemlélet, amit igazából nem kell elfogadnod.”

    Monica Sweeney sajátos, frappáns humorú és ösztönző naplózási technikája egyedülálló, ahogy azt az Engedd el végre! korábbi kötetéből megismerhettük. A Manifesztálj végre! ugyanolyan lendületes, friss és magával ragadó.

    Engedd el az összes rossz kifogást, és szerezd meg azt, ami a tiéd! Menni fog ez, nem nagy ördöngösség.

    “Itt az ideje győzedelmeskedni!
    Nagyon nehéz hinni a saját erődben, amikor a háttérben ott van egy nagy, ijesztő, mi-a-fene-lehet-ez árnyék. A kétségek eloszlatása azonban beindítja a manifesztálás varázslatát.”


  • Akció!
    68,00 lei 61,20 lei
     új 2 munkanap 
  • 15,00 lei
     új 2 munkanap 

    Iskolai gyakorlóink évfolyamokra, azon belül pedig tantárgyakra bontva segítik a gyerekek otthoni gyakorlását. Az első osztályos matematika a 20-as számkörre épül. A tantárgy célkitűzése, hogy kialakuljon a megfelelő számfogalom, és a gyerekek magabiztosan végezzék az összeadásokat, kivonásokat. Ebben az életkorban nagyon fontos, hogy mindezt minél játékosabb formában sajátítsák el a gyerekek. Ebben a füzetben sok-sok matrica, színes oldal és változatos feladat biztosítja az élményszerű tanulást.


  • Akció!
    60,00 lei 54,00 lei
     új 2 munkanap 

    “Egy vérbeli olasz, leírhatatlanul varázslatos utazás, amit senkinek sem szabad kihagyni!” – Lizzyke olvasó kuckója

    Bianca és Matteo habár egymásra talált, a lány úgy véli, a szerelmük korántsem olyan időtálló, mint
    Siena macskaköves utcái. Egy ékszerdobozba zárva él, mégis úgy érzi, bármit is tesz, továbbra is ott
    lebeg a feje felett a múlt sötét fellege. Ráébred arra, hogy számára nem elég a ciprusok szegélyezte
    festői panoráma, a piazzák pezsgő élete, a hagyomány és a szeretet, ami a családjához köti, de még
    a Matteo iránt érzett szenvedélye sem, hogy végre gyökeret eresszen, és boldogan élhessék az
    életüket.

    Mindeközben Matteo egyre közelebb kerül a titokzatos gyilkos kilétéhez, amelynek következtében
    ő és a szerettei is célponttá válnak. Elmosódnak a határok, már nem számít, ki bűnös és ki ártatlan.

    A Toszkán lázadó-sorozat befejező része egy tüzes borokon és mesés szépségű világokon átívelő
    romantikus utazás a lélek legmélyebb bugyraiba. Ezernyi titkot, érzelmet és megannyi izgalmat
    rejtenek a könyv lapjai. A történet során megbizonyosodhatunk arról, hogy minden nehézség és
    csapás ellenére hitünk vezet egy életen át.


  • Akció!
    47,00 lei 27,00 lei
     új 2 munkanap 

    A könyv hat meséje mind természetes erdei élőhelyeken játszódik. Ismerd meg a szarvast, aki nyomozni kezd, a mackót, aki nem akar téli álmot aludni, a kaméleont, aki másokat utánozva próbál különleges lenni, és még sok kedves kis állatot!


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Közeleg a december, a Mikulás és a Karácsony ünnepe.

    Minden gyermek izgatottan várja ezeket az ünnepeket, ahogy a könyvben szereplő kis zenekar is. Épp próbát tartanak, amikor hirtelen egy kutyás szán becsapódik közéjük. Vajon hogyan oldódik meg a kalamajka, a gyerekek meg tudják tartani a karácsonyi koncertet?

    Hóember Peti kalandra vágyik, de túl messzire csatangol el az otthonától. Vajon hazatalál az anyukájához? Olvashatunk még Beniről, Emmáról és Zoli kívánságáról a mesekönyvben. Valóra válik mindenki álma?

    Csodás karácsonyi történetek várnak a könyvben!


  • Akció!
    45,00 lei 40,50 lei
     új 2 munkanap 

    A szorongás természetes élettani jelenség, amely eredendően azt a célt szolgálja, hogy szervezetünk tartalékait mozgósítva elkerülhessük vagy leküzdhessük a veszélyhelyzeteket. Ám sokszor ahelyett, hogy segítségünkre lenne, az életünket megbénító problémává válik. Rontja a teljesítményünket, és olyan szenvedést okoz, hogy akár ártalmas eszközökkel is igyekszünk megszabadulni tőle. Görcsösen kapaszkodunk bizonyos dolgokba vagy emberekbe, alkoholhoz vagy drogokhoz nyúlunk, túlhajtott tevékenységekkel (például munkával, vásárlással, szexszel, sporttal, képernyőhasználattal) próbáljuk elterelni a figyelmünket róla. És nagyon gyakran: elkezdjük beszűkíteni az életünket. Olyan dolgokról mondunk le, amelyek célt, értéket és fejlődést jelentenének számunkra, azonban el kellene viselni hozzá bizonyos fokú szorongást.

    Ez a könyv arra szolgál, hogy jobban megismerjük a saját szorongásunkat és megtanuljuk hatékonyan kezelni azt. Bizonyos esetekben a szorongás teljesen megszüntethető, máskor pedig arra kerül a hangsúly, hogy miként csillapíthatjuk azt elviselhető mértékűre, és valósíthatjuk meg a jelenlétében is mindazt, amit szeretnénk – hogyan élhetünk az időnkénti szorongással együtt is tartalmas, eredményes életet.

    Dr. Szondy Máté – a korábbi könyveihez hasonló módon – tudományos alapokra támaszkodva vizsgálja a témát, és kínál komplex programot a szorongás kezelésére. Szó esik a testmozgás, a táplálkozás, a környezet, az emberi kapcsolatok szerepéről, a szorongáskeltő gondolatok kezeléséről, az önmegnyugtatás egyszerű és természetes módjairól, valamint az úgynevezett expozícióról, vagyis arról, hogy miként tudunk közelebb menni a szorongásunkhoz. Ha ugyanis elég gyakran és elég közel merészkedünk félelmünk tárgyához, az jó eséllyel elveszíti hatalmát felettünk. Kapunk egy vészhelyzeti túlélőkészletet is intenzív szorongás esetére, és azt is végiggondolhatjuk, mit kezdjünk azokkal a félelmekkel, amelyek nem csupán lehetséges rossz forgatókönyvekre, hanem elkerülhetetlenül bekövetkező, súlyos problémákra vonatkoznak.


  • 11,00 lei
     új 2 munkanap 

    A gyermekekkel ismertessük meg az állatok világát.


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Gerlóczy Márton regénye családi naplók, levelezések, néprajzi, prózai és lírai művek felhasználásával készült, de vázát két nagyobb lélegzetvételű írás, Jékely Márta és Schéfer Ida emlékirata adja.
    Az erdélyi családtörténetben úgy illeszkednek egymáshoz a női sorsok, mint a hajfonatban a szálak. Beletörődés, reményvesztettség, fájdalom, kitörni vágyás, csendes lázadás feszegeti szét és tartja mégis együtt a megtépázott életeket.
    A szerzőt Mikecs Anna, Jékely Márta elsőszülött gyermeke – Áprily Lajos szavaival, a „drága holt” – kalauzolja a háborúk dúlta, darabokra tört országban szétszakadó és a veszteségek után újra élni akaró család megrendítő krónikájában.
    “Mennyi szeszélyesen váltakozó, legapróbb szeleteiben is foghatóan-láthatóan, anyagszerűen megjelenített színhely, ház, kert, utca, tájdarab! Mindegy, hogy Kolozsvár vagy Szentgyörgypuszta, Budapest vagy Enyed. Járt-e ott mindenütt a regény írója, vagy alapos filológus módjára naplókban, levelekben, szakmunkákban kutatott, ki tudja. S hogy csúsznak össze közelibb-távolibb időtartományok, ahogy az emlékezet, a munka anyaga rendeli. Szóval tudatfolyam, mégis minden a helyén van. És az erre-arra ágazó család, az emlékezetes alakok. Nem az író érzelmei formálják őket: látja, tudtunkra adja esendőségüket, olykor pusztító gyengeségeiket-gyarlóságaikat is. És a regénybeli család nem akármilyen család. A Jékelyek, csúcsán Áprily – Jékely Lajos. Ha ismertük őket, ha nem, történetüket, ezt a könyvet jó olvasni.”

    Lator László


  • 11,00 lei
     új 2 munkanap 

    Csodálatos könyvecske érdeklődő kis gyerekeknek.

    A szivacsos, pici formátum lehetővé teszi, hogy a gyermekek könnyen a kezükbe vegyék és nézegessék.


  • Akció!
    38,00 lei 34,20 lei
     új 2 munkanap 

    Kezdődik az Ifjúsági Síbajnokság! Az iskolaújság szerkesztősége is kitelepül, Tea Angyalai pedig lelkesen vetik bele magukat a tudósításba. A sportolók, sílécek és versenyzők forgatagában egyvalami hamar kiderül: a barátság még a győzelemnél is fontosabb!

    A Cinnfordi kalandok sorozat kötetei öt egérlányról szólnak: Colette, Nicky, Pamela, Paulina és Violet – ők Tea Angyalai! A Cinnford Egyetemen találkoztak, ahová a világ legkülönbözőbb tájairól érkeznek diákok. Ők öten elválaszthatatlan jó barátok lettek, együtt tanulnak, és együtt töltik a szabadidejüket. Cinnfordban az élet mindig tartogat meglepetéseket! A tanórák és sportversenyek mellett mély barátságok és szívet dobogtató szerelmek fűszerezik a hétköznapokat. Ezekről a kalandokról, Tea Angyalainak álmairól és érzéseiről mesélnek a történetek.

    És hogy kicsoda Tea Stilton? Geronimo Stilton húga, a Rágcsáló Hírek különleges tudósítója. Sportos, talpraesett, elbűvölő egérlány, aki mindig készen áll arra, hogy kalandos utazásokat tegyen. Útjairól rendszerint szenzációs újságcikkekkel és fényképekkel tér haza. Ügyesen motorozik, és repülőt is vezet. Oknyomozó újságírásról tart kurzust a Cinnford Egyetemen, így kötött barátságot az egérlányokkal – akik rajonganak Teáért, ezért nevezték el magukat éppen róla!


  • 15,00 lei
     új 2 munkanap 

    Te is szereted az unikornisokat? Akkor ez a varázslatos kifestő nem hiányozhat a gyűjteményedből! A kifestő füzet több mint 60 db matricát tartalmaz, amelyek segítenek az alkotásban. Vedd elő a ceruzakészleted, és keltsd életre a képeket! A játékos feladatok nemcsak szórakoztatóak, hanem fejlesztik a kézügyességet és a kreativitást is.


  • 25,00 lei
     új 2 munkanap 

    “A szorgos mókus gyűjtöget egész nyáron, oduját telerakja finomságokkal: dió, mogyoró, magvak, jól feltölti az éléskamráját télire. Ám ekkor óriási vihar jön, és a fába belecsap a villám. Minden leég, a sok termény kiborul, úgy próbálják összeszedni a barátok. Végül mindenki megmenekül, de lássuk, mi lesz a finomságok sorsa?

    Sorozatunk kedves történetei az apró állatok életének kezdeti próbálkozásairól, az első tapasztalatokról, aranyos csetléséről-botlásáról szól, a tanulás kezdeti időszakáról. Épp mint a gyerekek, előbb mindenre rácsodálkoznak, kicsit félénkek, óvatosak, aztán a sikerélmény meghozza gyümölcsét, egyre bátrabban és ügyesebben mozognak a világban.
    Így lesz főszereplő a béka, a cica, a kutyus, a barika, a kisróka, és számos kedves állatka, és olyanok is, akik nem közvetlen környezetünkben élnek, mint a koala, zsiráf vagy teve, 25 köteten keresztül.”


  • 25,00 lei
     új 2 munkanap 

    “Egy szép napon a kis boci furcsa dolgot tapasztal, senkit nem talál a gazdasági udvarban, az összes állat hiányzik. No de hogy lehet ez? Sorra járja az ólakat, istállót, kutrincát, és már-már sírásra áll a szája. Ekkor óriási meglepetés éri! Veletek történt már hasonló eset?

    Sorozatunk kedves történetei az apró állatok életének kezdeti próbálkozásairól, az első tapasztalatokról, aranyos csetléséről-botlásáról szól, a tanulás kezdeti időszakáról. Épp mint a gyerekek, előbb mindenre rácsodálkoznak, kicsit félénkek, óvatosak, aztán a sikerélmény meghozza gyümölcsét, egyre bátrabban és ügyesebben mozognak a világban.
    Így lesz főszereplő a béka, a cica, a kutyus, a barika, a kisróka, és számos kedves állatka, és olyanok is, akik nem közvetlen környezetünkben élnek, mint a koala, zsiráf vagy teve, 25 köteten keresztül.”


  • Akció!
    49,00 lei 44,10 lei
     új 2 munkanap 

    Juliette rövid hivatali ideje Észak-Amerika főparancsnokaként katasztrófába torkollott. Ráadásul támogatás és útmutatás helyett Warner összetörte a szívét, amikor kiderült, hogy sötét titkokat rejtegetett előle a származásával kapcsolatban.
    A drámai eseményekkel zárult szimpózium után Juliette-nek szembe kell néznie családjával, megrázó eredettörténetével és a Regeneráció valódi törekvéseivel, miközben gyermekkorának olyan emlékei is felszínre törnek, melyek örökre megváltoztatják kapcsolatát azokkal, akiket igazán szeret.
    Vajon elég erős ahhoz, hogy a legkilátástalanabb helyzetben is felülkerekedjen a körülötte egyre csak sűrűsödő sötétségen?
    A New York Times, az USA Today és a Publishers Weekly bestseller Ne érints sorozatának ötödik kötete felkavarja az eseményeket, és mindent megváltoztat.


  • Akció!
    52,00 lei 46,80 lei
     új 2 munkanap 

    Karúszók, naptej, kagylók, homokvár, napsütés – minden családi nyaralás és a Ne szaladj el, csigaház! elengedhetetlen hozzávalói. Czernák Eszter meséiben az örökké kíváncsi Pankával a tengerpartra utazhatunk, végigizgulhatjuk vele a hosszú autóutat, rácsodálkozhatunk a tenger végtelenségére, megismerkedhetünk új állatfajokkal, és még egy hajókiránduláson is részt vehetünk. A kötet meséit öröm olvasni, ha mi is utazni készülünk, de képesek arra is, hogy az otthonunkba varázsolják a nyaralások hangulatát anélkül, hogy kitennénk a lábunkat a házból.


  • 78,00 lei
     új 2 munkanap 

    Bármi is történt velünk a múltban, bármilyen nehéz helyzetben vagyunk is a jelenben, van esélyünk, hogy mi alakítsuk a jövőnket. Ehhez csupán mozgósítanunk kell a bennünk rejlő tartalékokat. David Goggins azt állítja, hogy a legtöbben képességeinknek alig 40 százalékát használjuk ki, tehát akaraterővel és kitartással bárhová eljuthatunk.

    Ő már csak tudja: manapság az Egyesült Államok fegyveres erőinek ikonja, a világ egyik rekorder állóképességi sportolója, egy élő legenda. Pedig jövő nélküli, depressziós, túlsúlyos fiatalként indult. A gyerekkora valóságos rémálom volt: szegénység, előítéletek, testi és lelki bántalmazás vette körül. Az élete vakvágányra futott, kártevőirtóként dolgozott, amikor a fejébe vette, hogy jelentkezik a SEAL kiképzésre. Kemény munkával, rengeteg önfegyelemmel és mentális állóképessége fejlesztésével nagyot fordított a sorsán: három hónap alatt leadott 48 kilót, hogy bekerülhessen a programba, és azóta sem ismer lehetetlent.

    Hihetetlenül inspiráló és olvasmányos könyvében most megosztja velünk elképesztő történetét, amely nekünk is segíthet túllépnünk a fájdalmakon, leküzdenünk a démonainkat és a félelmet, valamint teljes egészében kiaknáznunk a bennünk rejlő potenciált.


  • 82,00 lei
     új 2 munkanap 

    Bármi is történt velünk a múltban, bármilyen nehéz helyzetben vagyunk is a jelenben, van esélyünk, hogy mi alakítsuk a jövőnket. Ehhez csupán mozgósítanunk kell a bennünk rejlő tartalékokat. David Goggins azt állítja, hogy a legtöbben képességeinknek alig 40 százalékát használjuk ki, tehát akaraterővel és kitartással bárhová eljuthatunk.

    Ő már csak tudja: manapság az Egyesült Államok fegyveres erőinek ikonja, a világ egyik rekorder állóképességi sportolója, egy élő legenda. Pedig jövő nélküli, depressziós, túlsúlyos fiatalként indult. A gyerekkora valóságos rémálom volt: szegénység, előítéletek, testi és lelki bántalmazás vette körül. Az élete vakvágányra futott, kártevőirtóként dolgozott, amikor a fejébe vette, hogy jelentkezik a SEAL kiképzésre. Kemény munkával, rengeteg önfegyelemmel és mentális állóképessége fejlesztésével nagyot fordított a sorsán: három hónap alatt leadott 48 kilót, hogy bekerülhessen a programba, és azóta sem ismer lehetetlent.

    Hihetetlenül inspiráló és olvasmányos könyvében most megosztja velünk elképesztő történetét, amely nekünk is segíthet túllépnünk a fájdalmakon, leküzdenünk a démonainkat és a félelmet, valamint teljes egészében kiaknáznunk a bennünk rejlő potenciált.


  • 40,00 lei
     új 2 munkanap 

    Egy bájos Nyúl Péter mese a legkisebbeknek. Nézd meg, vajon megkapják-e a kisnyuszik, amit karácsonyra kívántak? 1+


  • 60,00 lei
     új 2 munkanap 

    Nyúl Péterrel mindig jó játszani! Segíts neki és a barátainak, tedd a mágneses figurákat a helyükre! Vajon ki gyűjtöget az erdőben? Mit rejt Gyömbi és Ubi boltja? Te döntheted el, hogy melyik figurát melyik oldalra teszed. Jó mulatság ez minden nyúlrajongónak!


  • 33,00 lei
     új 2 munkanap 

    A nagy sikerű Okoskák ovija foglalkoztatócsalád alapján készült mesekönyv olyan kedves és tanulságos történeteket tartalmaz, amelyek bármelyik óvodában, bármikor megtörténhetnének a gyerekekkel, így csemetéink könnyen azonosulni
    tudnak a mesék szereplőivel. Az óvoda egy csodálatos világ, ahol minden nap kis barátok és új élmények várják a gyerekeket. Az okos mesék egyfajta mintát kínálnak az olyan hétköznapi konfliktusok és problémák megoldására, amelyekkel gyakran szembesülnek az ovisok. A Tipp szülőknek ikon mellett vidám és aktív feladatokat tüntettünk fel,
    amelyek lehetőséget adnak a témáról való beszélgetésre, játékra, és a szülő tovább segítheti általuk gyermeke fejlődését.


  • 12,00 lei
     új 2 munkanap 

    Az állatok nagyon sokfélék. Az egyiknek bundája, a másiknak tolla, a harmadiknak pikkelye van.
    Egyeseket gyönyörű minták borítanak, másokat szúrós tüskék. Ismerd meg az állatokat, hallgasd
    meg a versikéket, ragaszd be a matricákat, találd ki, hogy melyik kép az igazi! Ez a könyv kifejezetten
    kicsi gyerekek számára készült, a feladatok rendkívül egyszerűek, a matricákkal való játék pedig fejleszti a szem-kéz koordinációt!


  • 60,00 lei
     új 2 munkanap 

    A nagysikerű Leszel a barátom? – ovis mesék után itt vannak az újabb ovis történetek. Ugyanabba az ovis csoportba térünk vissza, ahol már megismertük és megszerettük Leát, Maját, Dorcit, Petit, Ákost és a többieket. Peti barátot keres magának, a fiúk bosszantják a lányokat, a lányok szerelmesek, kisállatot vásárol a csoport, bodobácsokat gyűjtenek és indiánosdit játszanak, és az utolsó nap még benn is alszanak az oviban! A gyerekek most is lelkesen zajonganak, játszanak, veszekednek, nyúzzák az óvó nénit, aki angyali türelemmel segít megoldani minden vitás kérdést és áll elő újabb és újabb ötletekkel.
    Minden ovis polcán ott a helye!


  • Akció!
    60,00 lei 54,00 lei
     új 2 munkanap 

    Összeesküdtek ellened vagy valóban kezded elveszíteni az eszed?

    Nathalie maga mögött hagyta a múltat. Egy új kapcsolatnak esélyt adva tiszta lappal indított. A férfi nyugalmat hozott az életébe, ám azt mindenki elől titkolja, hogy az elmegyógyintézet falai közti borzalmak nem múltak el benne nyomtalanul. A paranoia nem hagyja nyugodni, úgy érzi, valaki megint követi őt…

    “Hiányoztam? Megígértem, hogy visszatérek.”
    A félelme egynap megelevenedik és az élete rémálommá válik. Nincs más választása, a túléléshez el kell merülnie a sötétségben.

    Készen állsz a félelemre?
    Egy sötét, mindent elpusztító szerelemre?
    Készülj fel a valódi őrületre!

    Diana Hunt következő regénye, a nagy sikerű sorozat második része egy sötét, romantikus thriller, mely egyszerre szól szenvedélyes szerelemről, és egy nő harcáról, aki érveit eldobva keresi a kiutat az őrületből.

    1. rész: Őrületbe kergetsz


  • 18,00 lei
     új 2 munkanap 

    Játékos matematikai aktivity, melyben a feladatok és megoldások ismételhetőek egy törlőtoll segítségével.