209–211 / 211 találat
-
új 2 munkanap
A test lázadása világhírű szerzője eddigi legátfogóbb és legteljesebb könyvében a betegségek valódi okait kutatja, miközben éles kritikát fogalmaz meg a minket körülvevő mérgező világról, valamint utat mutat az egészség és a gyógyulás felé.
Máté Gábor, magyar származású, Kanadában élő orvos forradalmi könyvében feltárja, hogy miközben a nyugati világ büszkén tekint az egészségügyi szolgáltatásaira, egyre több a krónikus beteg, és romlik a népesség általános egészségi állapota. Az Egyesült Államok lakosságának majd hetven százaléka szed legalább egy, több mint a fele pedig két, receptre kapható gyógyszert. Kanadában az emberek húsz százalékának magas a vérnyomása, Európában ez a szám már meghaladja a harminc százalékot. A kamaszok között szédítő tempóban terjednek a lelki betegségek. Beteg a társadalmunk, vagy talán ez így normális?
Máté Gábor több mint negyvenéves orvosi praxisa során ébredt rá, hogy amit normálisnak gondolunk, az korántsem az. Figyelmen kívül hagyjuk a traumák és a stressz ártalmas hatásait, illetve a modern élettel járó összes olyan feszültséget, amely rátelepszik a testünkre és a lelkünkre, illetve az egészségünket károsítja. A rendelkezésünkre álló számtalan jól képzett szakember és különleges, modern eszköz sem segít rajtunk. A nyugati orvoslás nem a teljes embert vizsgálja, nem törődik azzal, mit művel a stressz a szervezetünkkel, az immunrendszerünkkel és az érzelmi egyensúlyunkkal.
A világhírű orvos Dániel fiával együtt tárja fel, mi tesz minket igazából beteggé, felfedi az egyén és a közösség hanyatló állapota közötti összefüggéseket, és együttérzéssel vezeti olvasóit az egészség és gyógyulás labirintusában. -
új 2 munkanap
Büszke, nyakas, harcos nép Európa közepén – ők a székelyek. Rengeteg titok lengi körül őket. Kezdve azzal, hogy vajon kik ők? Szkíták, avarok, kazárok, kabarok leszármazottai? Egy ősi, elcsángált zsidó törzs maradéka? Görögök, perzsák, gótok, szicíliai római légionáriusok dédunokái? Attila és Csaba királyfi egyenes ági rokonai? Európa legősibb, a földjén legkorábban megtelepült népe? Vagy ne bonyolítsuk…? Egyszerűen magyarok ők is.
A magyar őstörténet, benne a székelyek történetével, olyan izgalmas, hogy a tudósok és megszállott amatőrök meg nem szűnő lelkesedéssel kutatják azt. Száraz Miklós György gyönyörű fotóanyaggal megjelenő művelődéstörténeti albumával a székelység természetét, szokásait, különösségét igyekszik megragadni. De mert egy nép habitusa alakítja a történelmét, és a történelme alakítja a habitusát, ezért a szerző mégis a történelembe ágyazva igyekszik megismertetni a székely népet, melynek saját földje, himnusza, zászlaja, szent hegye, és ami a legfontosabb, saját szabadsága van.
“Apai nagyapám, ha valami szokatlant tapasztalt, mosolyogva azt mondta: ‘Csavaros, mint a székely esze.’ Szava járása volt ez is: ‘Három zsidó egy örmény, három örmény egy székely.’ Nem tudom, honnan szedte a frappáns mondást, azt sem tudom, valaha találkozott-e örmény emberrel, s ha igen, tudta-e róla, hogy kiféle-miféle. Azt viszont tudom, hogy a székelyeket szerette. Hogy miért? Talán a Székely Hadosztály miatt?”
Az album Száraz Miklós György Székelyek című népszerű művelődéstörténeti munkájának második, átdolgozott, gazdagon illusztrált és bővített kiadása.
-
új 2 munkanap
Orvosai szerint Jane McLellandnek már csak hetei voltak hátra 1999-ben, amikor méhnyakrákja áttétet képzett a tüdején. Az élethez makacsul ragaszkodó 35 éves gyógytornász azonban nem adta fel: egészségügyi tudásával felvértezve belevetette magát a rákkal kapcsolatos kutatásokba. A konvencionális kezelési módszerekkel szemben nem a daganatok elpusztításával, hanem megállításával próbálkozott: úgy megvonni a táplálékot a rosszindulatú sejtektől, hogy ő maga nem éhezik. A “rákéheztető diéta”, az étrendkiegészítők és az újszerű módon használt régebbi gyógyszerek kombinációja bevált: Jane kigyógyult a betegségéből, a mai napig tünetmentes, a rák kiéheztetésének forradalmi módszerét pedig egyre több klinika és orvos használja. A Hogyan éheztessük ki a rákot nem csupán egy óriási akaraterővel rendelkező nő inspiráló története, hanem oknyomozás és útmutató is. Feltárja, hogy milyen érdekek és előítéletek állnak a daganatos betegségek sok esetben hatástalan kezelési protokolljai mögött, megismerteti a rákos sejtek anyagcseréjét, és lépésről lépésre világítja meg, mit tehetünk a rák elleni sikeres küzdelem érdekében: hogyan és mennyit mozogjunk, mit együnk, és milyen étrendkiegészítőket és gyógyszereket szedjünk. Jane Mclelland komplex módszere már világszerte számos életet mentett meg, hatásosságáról onkológusok és gyógyult rákbetegek tanúskodnak.