1–52 / 118 találat

  • 45,00 lei
     új 2 munkanap 

    Az idióta agy szerzőjének második könyve a boldogságról és annak agyi eredetéről szól. Mi okozza a boldogságot? Agyunk miért van oda egyes dolgokért, míg másokat ki nem állhat? Létezik-e betonbiztos módja annak, hogy az agyunkat boldoggá tegyük, ahogy azt sokan állítják? Milyen az örök boldogság – és tényleg olyan jó dolog lenne a létezése, mint az első hallásra tűnik?
    Dean Burnett írásának nem az önsegítés az elsődleges célja, hanem kérdéseket tesz fel, és közben bemutatja, milyen összetett az emberi elme. A kutatásokon alapuló, ám humoros kötetből megtudhatjuk, vajon valóban az otthonunk tesz-e minket igazán boldoggá (lelőjük a poént: bizonyos értelemben igen), illetve fény derül arra is, hogyan hat a szerelem, a szex, a barátság, az egészség, a vagyon, a nevetés és a siker az agyunkra.
    Remélem, ettől az olvasó is boldog lesz. Ha mégsem, azt is meg tudom magyarázni.
    Dean Burnett


  • 18,00 lei
     új 2 munkanap 

    Közeleg a karácsony, ám Betty Kowalski szívét nem tölti el az ünnepi várakozás. Természetesen, szokása szerint ellátogat majd a templomba, de ugyan ki miatt vegye elő a karácsonyi díszeket és kinek készítsen finomságokat?
    Férje évekkel ezelőtt eltávozott, gyermekei messze élnek tőle, az unokája, Avery, hiába felnőtt nő már, mégis még mindig folyton zűrös helyzetekbe keveredik, régi jó szomszédjai helyére pedig egy kiállhatatlan új lakó érkezik. A férfi lakásfelújítás címszó alatt ádáz rombolásba kezd, és a portájukat elválasztó kerítés miatt kipattant vitájuk csak tovább rontja Betty kedélyét. És ha mindez még mindig nem lenne elég, egy csapzott kis kutya is pont az ő kertjében ver tanyát…
    Betty úgy érzi, ez már igazán több a soknál, és nem is sejti, hogy talán éppen ennek a kis kutyának a felbukkanása lesz az, ami által a karácsony mégiscsak teljes lehet, nemcsak az ő, de az unokája és a szomszédja számára is…


  • 45,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    „AZ OLYAN KLASSZIKUS VILÁGVÉGE-REGÉNYEKHEZ MÉRHETŐ, MINT STEPHEN KING VÉGÍTÉLETE.” – New York Times Review of Books

    Ahogy a világunk véget ér, egy új világ kezdődik.

    Egyetlen csepp vérrel mindörökre eltűnik a régi világ. A helyén pedig valami különleges veszi kezdetét…

    A Végzetnek nevezik – halálos járvány veszi kezdetét egy szilveszteri éjjelen Skóciában. Sem a vírus, sem a terjedése nem szokványos, és miközben milliárdok betegszenek meg és esnek a kór áldozatául, a túlélők némelyikében különös, váratlan képességek ébrednek fel.
    Lana, a New York-i séf, puszta akaratával mozgatni képes bármit. Fred fényt gyújt a sötétségben. Jonah, a mentős, látja azok jövőjét, akiket megérint. Katie pedig, aki ikreket szült, úgy sejti, az új élettel együtt a mágiát is elhozta a világba.
    A Végzet azonban mindenkire másként hat. A fény mellett sötét és rémisztő mágia is erőre kap. Miközben a hatóságok az immunisakat és a bűbájosokat keresik, hogy vizsgálatokat végezzenek el rajtuk, Lana, Katie és a többiek elmenekülnek New Yorkból, hogy biztonságos menedéket keressenek. A régi világ letűnt, és új korszak kezdődik.

    NORA ROBERTS, A VILÁGHÍRŰ BESTSELLERSZERZŐ ÚJ REGÉNYE
    A REMÉNY ÉS VESZÉLY, KÁOSZ ÉS MÁGIA NAGYSZABÁSÚ KRÓNIKÁJA.


  • 39,00 lei
     új 2 munkanap 

    Daniel Graham MacCormick – röviden Mac – élete nagyon is jónak tűnik. Harmincöt évesen Key Westben él, egy tizenkét méteres horgászhajó, a The Maine tulajdonosa, amelyet bérbe ad. Öt évet töltött a seregben, gyalogos tisztként kétszer szolgált Afganisztánban. Egy Ezüst Csillaggal, két Bíborszívvel valamint több olyan sebhellyel tért vissza, amelyek nem sülnek le, no meg a hajót terhelő jókora bankkölcsönnel. Igazság szerint Mac pénzügyei eléggé gyönge lábon állnak.

    Egy napon a híres Zöld papagáj bárban ücsörög, s az életen elmélkedik, miközben Carlost várja, a sikeres miamii ügyvédet, akinek meglehetősen sok köze van Castro-ellenes csoportokhoz. Carlos ki akarja bérelni Macet meg a hajóját egy tíznapos horgászversenyre Kubába, ő azonban sejti, hogy többről van szó, és elutasítja az ügyvéd ajánlatát – a normál áron. Ám amikor az ajánlati ár eléri a kétmillió dollárt, hajlandó meghallgatni az üzleti ajánlatot, és beleegyezik a találkozóba Carlos ügyfeleivel, egy csodaszép kubai-amerikai nővel, Sara Ortegával s a titokzatos idősebb számkivetettel, Eduardo Valazquezzel.

    Kiderül, hogy Sara nagyapja hatvanmillió dollárt rejtett el Kubában, amikor elmenekült Castro forradalma elől. A Havanna és Washington közti “kubai enyhülés” idején, Carlos, Eduardo és Sara tudja: csak idő kérdése, míg valaki véletlenül vagy szándékosan megtalálja az elrejtett pénzt. Mac azzal is tisztában van, hogy ha elfogadja a munkát, gazdagon távozik… vagy nem.

    A műfaj igazi mesterének a rá jellemző humorral, ragyogóan és lenyűgöző hitelességgel megírt legújabb regénye.

    ” Nelson DeMille egy igazi mester.” Dan Brown


  • Akció!
    60,00 lei 54,00 lei
     új 2 munkanap 

    „A tudat átalakulása teljes sebességgel halad előre, miközben kitágítja érzékelésünket az öt érzékszerven túlra, újraértelmezi a hatalom jelentését, és megmutatja az univerzális emberiség lehetőségeit. A szeretet ihlette döntések – hála, türelem, megbecsülés – azt teszik lehetővé, hogy tudatosan fejlődjünk a szeretet teremtette egészséges, építő következményei által. Miért ne válasszuk a tudatosság útját, az öröm ösvényét? Miért ne utaznánk tudatosan a lélek lakhelyére – arra a helyre, ahol az energiát anyaggá változtatjuk a szándékainkkal -, és itatnánk át a világot szeretettel, hogy így élhessünk benne? „Minden út hazafelé vezet.” — Gary Zukav. Ez a szinte költői stílusban megírt metafizika könyv immáron milliókhoz találta meg az utat. A lélek lakhelye megmutatja, hogyan alakul át mindennapi életünk, hogyan nyer célt és értelmet, ha az élet iránti tiszteletet, szeretetet és az együttérzést választjuk. Rávilágít arra, hogy felelősségteljes döntéseink révén miként tudunk közösen, egyéni és kollektív evolúciónk következő és meghatározó lépcsőfokaként az emberi szellem birodalma felé haladni. Különleges könyv ez a szívről, a lélekről, a karmáról, a kapcsolatokról, a függőségről, a hatalomról, az intuícióról, az érzelmek elfogadásáról és tudatosításáról. Egy új emberi faj megjelenését hirdeti, amely az emberi tudat korábban sosem látott átalakulásának köszönhetően új képességekre és lehetőségekre tehet szert. „Zukav, ez a gondos író, A lélek lakhelyében bemutatja az olvasónak, hogy az emberiség evolúciója hogyan megy végbe a Lélek folyamatossága és a személyiség arra való képessége révén, hogy meghaljon, majd újjászülessen, egy kicsit jobbá, erősebbé, és egy kicsivel merészebbé válva.” – Dr. Maya Angelou. „A lélek lakhelye megváltoztatta, ahogyan magamat és a világot látom. Alapvető váltást hozott a kapcsolataim intézésében, üzletileg és személyesen is… szavakba öntötte azt, amit a lelkem már tudott, és megpróbált az értésemre adni.” – Oprah Winfrey


  • Akció!
    60,00 lei 45,00 lei
     új 2 munkanap 

    A háromgyerekes Rezeda család tagjai egy lakóautóval járják be Magyarországot. Ezúttal hazánk egyik legszebb vidékén, a Balaton-felvidéken túráznak, és felfedezik az ismert és kevésbé ismert helyeket egyaránt. Megfordulnak a nagyvázsonyi és a szigligeti várban, a tapolcai tavasbarlangban, Tihanyban, és még sok csodaszép tájon. Az izgalmas kalandok mellett, az ifjú olvasók rengeteg érdekes információt megtudhatnak a Balaton-felvidékről.


  • 60,00 lei
     új 2 munkanap 

    A “Ne add fel soha!” trilógia első kötete
    Cey-Bert Róbert Gyula a legkülönösebb és legtitokzatosabb életű magyar író, akit valaha ismertem. Jelen könyve, a Ne add fel soha! trilógia első kötete a szerző élete egyik mozgalmas időszakát mutatja be a távoli és vadregényes Dél-Kelet Ázsiában. Izgalmas, letehetetlen olvasmány érdekfeszítő eseményfűzéssel. Nincs még egy magyar író, akinek a műveiben a magyarság, a szabadság és az élet- és halál kérdései ilyen tömény művészettel kapcsolódnának össze.

    Raffay Ernő, történész, Budapest

    Cey-Bert Robert A Sólyomember küldetése című önéletrajzi alkotása sajátos gyöngyszem azon történelmi szépirodalmi műveinek kincsesbányájában, amelyek Magyarország egyik kiemelkedő szerzőjévé tették. Ez a lefegyverzően őszinte könyv egy spirituális tanulási folyamat története, a szabadság és halál dzsungel útján. Egyszerűen fogalmazva, izgalmas és lebilencselő olvasmánynak tartom Cey-Bert Róbert Gyula A Sólyom Embere küldetése cimű könyvét. Olvasmányos, nehéz letenni.

    Wess Robert, filozófus, a “Hun Atilla vezetési titkai”
    világsikert elért könyv szerzője. Salt Lake City, Utah, USA

    Cey-Bert Róbert elfogult szeretettel ír a lovas nomádokról, őseink törzsi világáról, a magyar történelem sorsfordító eseményeiről. Áldozatvállaló hazaszeretet olvasható ki minden művéből – előadásaiból szintén ezt halljuk ki. Köszönöm a “sólyom emberének” szeretettel írt könyveit, a nemzeti könyvkiadás zászlóshajójának ezek kiadását, s üdvözlöm az olvasót!

    Szijártó István, irodalomtörténész
    Százak Tanácsa, Budapest

    A rendíthetetlen harcos, aki tudatában van a küldetésének Cey-Bert Róbert Gyula könyveinek feladata, felépíteni a lelki hidat, amely a szkíta – hun őseinkhez vezet, kiszedni a hamis téglákat, az őseinket, a hunokat és magyarokat megtévesztéssel, sőt gyalázkodással felépített hazug téglafalból.

    Csámpai Ottó, szociológus, Felvidék

    A szerzőt, a Sólyom Emberét végig kíséri rendkívül változatos, sőt kockázatos életútja során, egy szakrális kapcsolat védelmező megerősítő ereje, amelynek lelki gyökerei a szkíta-hun ősök szellemi értékrendjéhez vezetnek.

    Bárdi László, Pécsi Tudományegyetem professzora


  • 42,00 lei
     új 2 munkanap 

    Az összeomló ősi birodalomból egy maroknyi fiatal az Ígéret Földje felé indul. Az olvasó átélheti velük az utat a vadonban, a küzdelmet a támadókkal és a mentőexpedíciót a hegyek között, miközben barátokra és szerelemre találnak! Izgalmas, humoros, fordulatos történet, ami ma játszódik, mégis visszarepít a sokezer évvel ezelőtti múltba.


  • Akció!
    52,00 lei 46,00 lei
     új 2 munkanap 

    Kr. u. 880.
    Az Etel folyó mellett elterülő sztyeppén élő magyari törzsekre egyre nagyobb nyomás nehezedik kelet felől: a besenyők betörései megszaporodnak, és nyilvánvaló, hogy ezek a támadások csak előszelei egy nagyobb viharnak, az összes besenyő törzs nyugat felé vonulásának. A magyarok lassan, de biztosan harapófogóba kerülnek a keleti lovasnépek és a nyugati birodalmak, Bizánc és a Bolgár Cárság között.

    Mindemellett a magyarok törzsszövetsége is megosztott: Levedi, a kündü csak a megyer és a kürtgyarmat törzsek támogatását bírja, a másik öt törzs a gyulát, Álmost támogatja. Álmos célja az, hogy egyetlen vezér alatt egyesítve a magyar törzseket szembeforduljon a keletről közelgő viharral, és az érkező népeket meghódítva, beolvasztva hatalmas pusztai birodalmat hozzon létre. Levedi ezzel szemben a Havasokon túli Pannóniában látja a magyarság új hazáját – és új jövőjét, a frankok és a bizánciak mintájára való letelepedését.

    A két vezér szembenállása ha nyílt háborúságot nem is, de tapintható ellentéteket és kisebb összecsapásokat okoz a magyar törzsek között. Az idő azonban sürget: hamarosan döntésnek kell születnie, ha nem akarják, hogy a magyar olvadjon bele valamely más pusztai népbe.

    Hüse Lajos regényében a legújabb régészeti és antropológiai kutatási eredményeket is felhasználva kínál fordulatokban gazdag, olvasmányos bepillantást a honfoglaló magyarság IX. századi történetébe.


  • 52,00 lei
     új 2 munkanap 

    George-nak és Haroldnak egész átlagos hete van. Megtudták, hogy valószínűleg meg fognak bukni a suliban, szóval ma életre keltettek egy gonosz, szupererős szörnyet. A Szupergonosz Szipirtyó küldetése pedig nem más, mint hogy a hatalma alá hajtsa az egész világot… és aki az útjába áll, nagy pácba kerül.


  • Akció!
    55,00 lei 49,50 lei
     új 2 munkanap 

    Amikor a hozzátáplálás témája aktuálissá válik, édesanyaként sokféle egymásnak ellentmondó információval találkozhatsz. Elsőre ijesztő lehet az egész, de akkor jársz a legjobb úton, ha a sok jó tanácsot félretéve kisbabád jelzéseit figyeled és követed.

    A kisgyermek egészséges fejlődését az első években alapozod meg, ehhez pedig a kiegyensúlyozott táplálkozáson át vezet az út. Az Anya, kérek még! szerzője, Ambrus Éva – a ManóMenü.hu alapítója, feleség és édesanya – szakértőkkel karöltve mutatja meg, hogy a hozzátáplálás milyen egyszerűen is működhet. A könyvből megismerheted, hogyan érdemes felkészülni a rá, vagyis milyen alapanyagokkal, hogyan kezdj hozzá, milyen konyhatechnológiai eljárásokat és eszközöket alkalmazz, melyek azok a biztos jelek, amelyekből arra következtethetsz, kisbabád készen áll a hozzátáplálásra, de arra vonatkozóan is megnyugtató tanácsokat kaphatsz, mit tegyél, ha válogatni kezd, vagy éppen beteg.
    A hasznos gyakorlati útmutató mellett a könyvben több mint 130 egészséges és bababarát receptet is találsz: egyszerű és kombinált püréket, totyogósoknak való ételeket, egészséges nasikat, házi babakekszeket, szülinapi tortákat, ünnepi bababarát finomságokat. Hiszen minden étel, amit te készítesz gyermekednek, igazi ajándék!


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Az esküvői szertartáson tett megdöbbentő leleplezéssel Harry Clifton egész eddigi élete megkérdőjeleződik. Feldúltan hagyja ott a szertartás helyszínét, hogy minél kevesebb fájdalmat okozzon annak, akit a világon a legjobban szeret. Napokkal a második világháború kitörése előtt a megtört szívű fiatalember az egyetemet hátrahagyva beáll a Királyi Haditengerészethez, ám a hajóját elsüllyeszti egy német tengeralattjáró. A katasztrófát alig egy maroknyi ember éli túl: köztük Harry, aki alig remélt esélyt lát egy új életre, amellyel a szeretteit megkímélheti a további csapásoktól. Magára veszi egyik, tengerbe veszett társának nevét: Tom Bradshaw-ét. Az amerikai tiszt álarcát viselve érkezik meg a hajó New York kikötőjébe, csakhogy Bradshaw-t letartóztatják gyilkosság vádjával, amint amerikai földre lép. Az ügy a bíróságra kerül, a vádlott pedig egy amerikai börtönbe. Harry nem fedheti fel kilétét, hiszen azzal annak a nőnek ártana, akit a legjobban szeret a világon: Emma Barringtonnak.Mindeközben Emma hajóra száll, hogy New Yorkba utazzon. Gyermekét hátrahagyva útnak indul, hogy átkeljen az óceánon, és bármit kész megtenni, hogy a célját elérje. Egyetlen dolog hajtja: meggyőződése, hogy szerelme nem halhatott meg. Szívében érzi, hogy a férfi, akitől a sors az oltár előtt kegyetlenül elszakította, még életben van. Aprócska bizonyítéka erre egy levél. Egy levél, amely több mint egy éve felbontatlanul áll egy bristoli kandalló párkányán…Jeffrey Archer (Majd az idő eldönti) nagy ívű családregényének legújabb kötetében a családi kötelékeket a legvégső próba elé állítják a kipattanó titkok, ahogy a történet a bristoli sikátorokból a manhattani üléstermekbe vezeti az olvasót. A történet folytatása Féltve őrzött titok címen várható.


  • Akció!
    58,00 lei 51,20 lei
     új 2 munkanap 

    Akkora, mint két ló.
    A szeme tűzgolyó.
    A karmai borotvaélesek.
    Vigyázz, mert jön az Ickabog…

    Duskáldia egykor a világ legboldogabb országa volt. Bővelkedett aranyban, egy pompázatos bajszú király uralkodott rajta, és olyan fenséges kolbászok, sajtok és sütemények készültek városaiban, hogy aki csak megkóstolta őket, táncra perdült örömében! Birodalomszerte minden szép és jó volt, kivéve a ködös északi részt, Lápföldét, ahol egy régi rege szerint
    a szörnyűséges Ickabog tanyázott. Minden épeszű ember tudta, hogy az Ickabog csak legenda, rossz gyerekek ijesztgetésére való. De a legendáknak megvan az a furcsa tulajdonságuk, hogy néha önálló életre kelnek…
    Vajon egy mendemonda megbuktathatja a közkedvelt királyt, és térdre kényszerítheti az országát? Annyi biztos, hogy két bátor gyerek olyan kalandba sodródik miatta, amire maguktól sose vállalkoztak volna.
    A világ egyik legkiválóbb elbeszélőjének sajátos hangulatú meséjét a szereplők színes tárháza és a fantáziadús cselekmény teszi minden korosztály számára feledhetetlen olvasmánnyá.

    J.K. Rowling a könyv eladásából származó teljes bevételét felajánlja olyan szervezeteknek, amelyek célja, hogy segítsenek azokon, akik különösen megszenvedték a koronavírus-járványt.


  • 72,00 lei
     új 2 munkanap 
  • Akció!
    25,00 lei 22,50 lei
     új 2 munkanap 

    Bob veszedelmes útra indul, hogy két jó barátja, Ivan és Ruby segítségével megkeresse régóta elveszett nővérét. Ám közeledik a hurrikán, egyre kevesebb ideje marad, közben azonban Bob rájön, hogy sokkal bátrabb, mint amilyennek valaha is tartotta magát, egyúttal arra is ráébred, hogy milyen az igazi barátság, és az igazi család.
    Bob, Ivan és Ruby sokmillió olvasó szívét hatotta meg, ám a történetüknek még nincs vége! Derítsd ki hogyan folytatódik az élete a szeretnivaló társaságnak!


  • Akció!
    78,00 lei 70,20 lei
     új 2 munkanap 

    Bogyó, Babóca és barátaik a karácsonyi asztalnál ülve tizenkét régi történetet elevenítenek fel.
    Együtt emlékeznek vissza az Ezerlábú látogatására, a bagolyfiókák születésére, és azt is megtudhatjuk, hogyan sérült meg a Barlangi Pók lába, mi történt a Csillaglány hárfájával, és miért lett Ugri haja rövidebb…


  • Akció!
    39,00 lei 35,10 lei
     új 2 munkanap 

    Boribon imádja a kék plüssmackókat! Kapott is egy csomót a barátaitól, és az önzetlen kismackó még a saját ágyát is átadná, hogy legyen hol aludniuk. Vajon mostantól csak velük fog játszani, vagy lesz azért ideje Hapcira, a cicára is? És rendet rakni ki fog a nagy játék után? Annipanni szerencsére most is odafigyel a kedves kismackóra, és szuper ötlettel áll elő.


  • 17,00 lei
     új 2 munkanap 

    Lotti és Mia legjobb barátnők, akik kívánságokat váltanak valóra. Vajon teljesíteni tudják Rozi vágyát, és segíteni tudnak neki, hogy részt vehessen a falu tortasütő versenyén? Ehhez biztosan felül kell majd kerekedniük Méreg Hercegnőn, aki soha nem retten vissza a csalástól.


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Sugar Lake-könyvek New York Times bestsellerszerzője, Melissa Foster egy élvezetes új sorozattal érkezik. Két jó barát, egy baba, szóval egy instant család és egy meglepő szerelem története ez. Ben Dalton mindennel kapcsolatban őszinte, kivéve a szívügyeket. Örök idők óta szerelmes legjobb barátjába, a pimasz, nagyszájú, okos Aurelia Starkba. Ben azonban mindig túl sokat tervezget, és az időzítés sosem volt az erőssége. Amikor végre eldönti, hogy lépne az ügyben, Aurelia közli, hogy másik városba költözik – ami felér egy ütéssel. Aurelia imádja új életét az elbűvölő városkában, Harmony Pointe-ban. Jó a lakása, saját könyvesboltja van, és ami a legjobb, a bűnösen dögös, elköteleződésfóbiás barátja, akibe évek óta bele volt zúgva, már nem egy köpésnyire van tőle. Talán végre túlteheti magát a viszonzatlan szerelmen, amit érzett, és továbbléphet. De aztán amikor Ben egy nap egy kisbabát talál a tornácán – egy kisbabát, aki feltehetőleg az övé -, Aurelia ott lesz mellette, hogy támogassa. Egyikük sem tud semmit a babákról, de hát mi lehet olyan nehéz? Ben és Aurelia hirtelen belekerülnek egy világba, mely tele van szeretettel, nevetéssel, a baba anyjának felkutatásával, és még a végén a boldogan, amíg meg nem is a képbe kerülhet… csak épp nem úgy, ahogyan bármelyikük is várná.


  • 49,00 lei
     új 2 munkanap 

    “Halál rejtőzött mindenütt, de ez valamilyen más halál volt. Új maszkokat viselt, korábban ismeretlen külsőt öltött.”
    “Mi ez – a múlt vagy a jövő?”

    1986. április 26-án kezdődött Csernobilban minden idők legnagyobb atomerőmű-katasztrófája. Az akkori szovjet vezetés titkolózása miatt a világ napokig szinte semmit sem tudott róla…
    A Nobel-díjas fehérorosz írónő két évtizedet szánt a téma feldolgozására. Beszélt olyan emberekkel, akiket rögtön a katasztrófa után a helyszínre rendeltek, és a legveszélyesebb munkákat végeztették velük. Beszélt az özvegyekkel, akiknek csak a kitüntetések és az oklevelek maradtak. Beszélt azokkal, akik az erőmű közelében, a paraszti Atlantisszá vált Poléziában éltek – aztán bedeszkázták a kútjukat, és kitelepítették őket, vagy maradhattak a házukban, de eztán már úgy éltek, mint egy rezervátum lakói. Megismerjük az áldozatokat, a felelősöket és a szovjet virtusba belerokkant vakmerő önkénteseket. Megismerjük azokat, akik számára Csernobil filozófiai probléma, az atomkorszak utáni ember alapító mítosza, és azokat is, akik a szovjethatalom ellenségeit, a Nyugatot és az árulókat okolják érte.
    Csernobil nemcsak egyéni, családi, hanem nemzeti tragédia is. Nem szovjet, nem orosz, nem is ukrán, hanem fehérorosz nemzeti tragédia. A tízmilliós nemzetből több mint kétmillióan élnek szennyezett területen. Mert amikor a szovjet híradókban örömhírként közölték, hogy szerencsére nem Kijev felé szállt a radioaktív felhő, azt nem közölték, hogy Minszket és Fehéroroszországot borította el. Mivel a birodalom itt többször is erőszakkal állította meg a nemzetté válás folyamatát, sokan csak ekkor döbbentek rá, hogy az ő sorsuk más, maguknak kell kitalálniuk, hogyan menthetik meg az életüket. A gyarmati sorban élő nemzet a csernobili katasztrófával lépett be a világtörténelembe. Mert az afganisztáni háború és az atomkatasztrófa a birodalmat is romba döntötte.
    Csernobil minden szereplő számára korszakhatár. A boldog tudatlanság elvesztését jelenti, ahonnan csak hosszú idő után lehet eljutni a rezignált, keserű bölcsességig. Vannak, akik már eljutottak ide, és vannak, akik most csak most indulnak el, mint a Szolzsenyicint olvasó falusi párttitkár. Egyesek menekülnek a zónából, másokat meg vonz az a terület, amelyet lassan visszahódít a természet.
    Csernobil nemcsak katasztrófa volt, hanem figyelmeztetés is. És Alekszijevics szerint minden nemzedéknek olvasnia kell a jövőnek hagyott jelekből.
    Csernobil ma is aktuális. És aktuális lesz még 48 ezer évig.


  • 14,00 lei
     új 2 munkanap 

    A kötet gazdag válogatást nyújt Csokonai költészetének legjavából, emellett közreadja Fazekas Mihály legfontosabb költői műveit, mindenekelőtt a Lúdas Matyit.


  • Akció!
    18,00 lei 16,20 lei
     új 2 munkanap 

    Ismerkedj a formákkal a bájos mesehősök segítségével!

    A legkisebbek számára fejlesztettük ezt a lapozót, hogy a kedves illusztrációk és szöveg segítségével gyerekjáték legyen megjegyezni az alapvető formákat.


  • Akció!
    18,00 lei 16,20 lei
     új 2 munkanap 

    Ismerkedj a számokkal a bájos mesehősök segítségével!

    A legkisebbek számára fejlesztettük ezt a lapozót, hogy a kedves illusztrációk és szöveg segítségével gyerekjáték legyen megtanulni a számokat egytől tízig.


  • Akció!
    18,00 lei 16,20 lei
     új 2 munkanap 
  • 8,00 lei
     új 2 munkanap 

    Szófia hercegnő és barátai nagyon szeretik a telet, és alig várják, hogy karácsony legyen. Élvezd te is a várakozást és az ünnepeket is velük! Fejtörők és játékos feladatok is várnak ebben a foglalkoztatóban. Színezd ki a képeket, és olyanok lesznek, mint egy gyönyörű, hatalmas karácsonyfadísz.


  • 40,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Widdershins lányoknak nem ismeretlen sem a balszerencse, sem a titkolózás. Az igazat megvallva, nem csupán bennük van valami furcsa, hanem Crowstone városában is, ahol élnek. Mindegyik lánynak van egy különleges holmija, ami szokatlan erővel bír; ezt Widdershins nagyi “egy csipetnyi varázslat”-nak hívja.
    Amikor a lányok egy ősi átok fogságába esnek, ezek a mágikus tárgyak lehetnek a segítségükre. De vajon valóban megtörik az átkot, vagy még nagyobb veszélybe sodorják őket?

    Michelle Harrison fordulatokkal teli, izgalmas és humoros regénye magával ragadja az olvasót, miközben a testvéri kapcsolatokban rejlő varázslatról mesél.


  • 45,00 lei
     új 2 munkanap 

    AUSCHWITZ, 1944. Alfred Mendl fizikusprofesszor az őrök számára csupán egy a többi zsidó rab közül. Valójában a világon egyedül ő jött rá az egyenletre, amely még hiányzik az amerikaiaknak az atombomba előállításához.

    WASHINGTON, 1944. Nathan Blum az amerikai titkosszolgálatnál rejtélyes üzenetet dekódol Lengyelországból: Alfred Mendl fizikust elhurcolták Auschwitzba. A feladat egyértelmű: valakinek be kell jutnia a haláltáborba, és elhoznia a fizikusprofesszort az Egyesült Államokba.

    A küldetésre 72 óra van. Őrült terv vagy zseniális húzás?

    “Mestermű!” STEVE BERRY
    “Az egyik legjobb thriller, amit valaha olvastam.” PETER JAMES
    “Elsöprő, torokszorító, feszültséggel teli.” LEE CHILD


  • 49,00 lei
     új 2 munkanap 

    A boldogság hajszolása közben gyakran megfeledkezünk az élettel járó természetes hullámvölgyekről, az elkerülhetetlen tragédiákról, sorscsapásokról éppúgy, mint életciklusaink – például a felnövés, családalapítás vagy épp az öregedés – kihívásairól.
    Dr. Belső Nóra pszichiáter vallja, ha ismerjük azokat a jellegzetes életszakaszokat, amelyeken áthaladva biológiai, lelki, érzelmi és személyiségbeli fejlődés következik be, könnyebben birkózunk meg a változásokkal, félelmeinkkel, dolgozzuk fel új tapasztalatainkat. Ha tisztában vagyunk az egyes életszakaszok várható buktatóival és hangulati kilengéseivel, a kedélyállapotunk, a szorongás és a depresszió természetével, akkor tudatosabban fogunk megküzdeni velük, és felismerjük, mikor van szükségünk külső segítségre. A kötet végigvezet a női és férfiéletúton, kapaszkodókat nyújtva az olvasónak élethelyzete megoldásához, legyen az kapunyitási vagy kapuzárási pánik, szülés utáni depresszió vagy nyugdíjazás.


  • 49,00 lei
     új 2 munkanap 

    Egy ajándékba kapott alma a piacon, egy ismeretlen ember kedves mosolya az utcán, egy edző biztató szavai, egy társ segítő keze… Mindennapjaink során, a folyton változó helyzetek és kihívások közepette számos olyan emberrel találkozunk, akik mellékszereplők életünk „meséjében”, amelyben ideális esetben mi magunk játsszuk a főszerepet. De vajon kik ők és miként formálják történetünket? Milyen hatással vannak ránk? Egyáltalán észrevesszük őket? És mi kinek az életében töltjük be a mellékszereplői „küldetésünk” és az hogyan hat ránk?
    Polus Enikő szerint lelki készségeink és képességeink csak életünk mellékszereplőin keresztül fejlődhetnek ki igazán. Ezen mellékszereplőink folyamatosan ott vannak velünk: hol segítenek, hol feladatokat adnak, hol hátráltatnak, hol a jelenlétükkel hatnak ránk. Hol könnyítik, hol nehezítik az életünket. Komoly érzelmeket, indulatokat és örömöt is kiváltanak belőlünk. Az érzelmi intelligencia fejlesztése abban segít, hogy tisztán lássuk ezeket a helyzeteket és helyén kezeljük a különböző szerepköreinket.
    Az interaktív utazásra hívó kötet szerzője saját tapasztalataiból, mások élményeiből és a mesevilágból származó példákkal illusztrálja az életünkben felbukkanó mellékszereplők funkcióját. Rajzoljuk meg saját érzelmi térképünket, ismerjük fel életünk mellékszereplőit a könyv segítségével!
    POLUS ENIKŐ mentálhigiénés szakember, családsegítőként, fejlesztő pedagógusként dolgozik. A MESEKŐ Alapítvány vezetője és a Felelős Szülők Iskolája szakértője. Három gyermek édesanyja.


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Ki ne álmodott volna arról, hogy nekiindul és bejárja a világot? Hogy eljut mindenhova, minden egyes országba? Földvári András is erről álmodott. De ő meg is csinálta. És ebben a könyvben megírta saját történetét.

    Hiszen a szerzővel tényleg minden megtörtént már.

    Vizet fakasztott egy mexikói dzsungelben, iskolát épített Kongóban.
    Páholyból nézte a wagah-i határzáró üvöltőversenyt, és strandolt Grönlandon.
    Belenézett az Ördög torkába Türkmenisztánban, őrizetesként megnevettette a dél-szudáni főrendőrt, nemkívánatos személy lett Vanuatun.

    Átszelte az Egyesült Államokat a 66-os úton és a helyszínen élte át a 2004-es thaiföldi cunamit. Egyszer tíz reptéren járt egyetlen nap alatt – és kétszer lépett át a 2020-as évbe.

    795 reptéren utazott át, 2650 járaton ült, a megtett távolságok alapján eddig 113-szor kerülte meg a Földet, és több mint 11-szer juthatott volna el a Holdra.

    Van, akinek az utazás csak egy hobbi, van, akinek életforma, de Földvárinak létfeltétel. A legnehezebb helyzetekben, a világ legképtelenebb helyszínein is feltalálja magát, és ami még fontosabb: sosem hagyja el humorérzéke.

    Nyolcvan történet, melyekben a szerző, akárcsak Verne Gyula hőse, a lehetetlent is megpróbálja, hogy teljesítse fogadását…


  • 25,00 lei
     új 2 munkanap 

    A SZÁRAZFÖLDÖN HÉTKÖZNAPI LÁNY,
    A VÍZBEN VARÁZSLATOS SELLŐ…
    Emily Windsnap imádja az új otthonát, azt a titkos paradicsomi szigetet, ahol az emberek és a tenger népe együtt élnek.
    Az élete tökéletesnek tűnik, amíg véletlenül fel nem ébreszti a Krakent, a legendás tengeri szörnyeteget, ami már majdnem száz éve aludt!
    Amikor a Kraken felúszik a mélységből, veszélybe sodorva a szigetlakók életét, Emily egy elkeseredett kísérletet tesz a megmentésükre. Álmai otthona hirtelen inkább rémálominak kezd tűnni…


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Gyógyító kód és a Szeretetkód nemzetközileg elismert szerzője, Dr. Alexander Loyd legújabb könyvében radikálisan új megközelítést kínál gondolataink, tudatos és tudattalan énünk megújításához. Módszere, az emlékek újraformálása arra teszi képessé a használóit, hogy életüket mindössze tíz perc alatt magasabb szintre emeljék.
    Életünk során mindannyiunkat érnek negatív élmények, amelyek emléke még évek múlva is zavart, félelmet, szégyenérzetet, szorongást okoz. Ezek az emlékek gyakran meggátolnak minket abban, hogy elérjük kitűzött céljainkat – legyen szó fogyásról, párkapcsolatról, életpályáról, vagy bármely más olyan területről, amelyben sikeresek szeretnénk lenni. A szerző azonban több évtizedes munkával olyan módszert fejlesztett ki, amely képessé teszi a használóit arra, hogy megváltoztassák önmagukról alkotott képüket, és egészségesebbek, boldogabbak, sikeresebbek legyenek.


  • 25,00 lei
     új 2 munkanap 

    Érzékelés és kommunikáció című, látványos festményeket felvonultató kötetünk azt a régi vágyat váltja valóra, hogy megérthessük az állatok beszédét. Ezért megismertetjük az olvasót az állati érzékszervek felépítésével és működésével, kiderül többek között, hogyan látják a világot összetett szemükkel a rovarok, és milyen a kígyók zsákmányról alkotott testhőképe.
    Különleges, háromdimenziós illusztrációk segítik az eligazodást e sajátos kommunikációs térben, ahol a jeladás a hallható mellett a számunkra érzékelhetetlen ultra-, illetve infrahangok, valamint különös testpózok, csábító illatok és érintések útján megy végbe. Az állatbeszéd formáin túl az eltérő fajok szimbiózisától a rokonok alkotta falkáig bemutatjuk a társas kapcsolatokat, amelyekben az együttműködés kizárólag a kommunikáció segítségével jöhet létre.


  • 19,00 lei
     új 2 munkanap 

    Linda Holmes első regénye 2019-ben elnyerte az év legnépszerűbb romantikus regénye címet!

    Amióta férje autóbalesetben meghalt, Evvie Drake alig dugja ki az orrát fájdalmasan üres és fájdalmasan óriási házából. Az álmos maine-i kisvárosban mindenki, még a legjobb barátja, Andy is úgy tudja, hogy a gyász az, ami teljesen felemészti, és Evvie meg is hagyja az embereket ebben a hitben.
    Mindeközben New Yorkban Dean Tenney, a nagypályás dobójátékos – Andy gyerekkori barátja – a profik legfenyegetőbb rémével, a “görccsel” küzd: képtelen célba találni a labdával. Amikor az esetet felkapja a média, Dean számára kapóra jön Andy meghívása, hogy utazzon Maine-be, és ott próbáljon átlendülni a holtponton.
    Amikor a férfi szobát bérel Evvie házában, a páros alkut köt: Dean nem kérdez a nő néhai férjéről, ő pedig nem faggatja Deant egykori sportkarrierjéről. A közös fedél estéről estére mégis összehozza a furcsa párost, és a vidám sztorizgatással, nevetéssel töltött hónapok alatt lassan barátság szövődik köztük, sőt talán valami több is. De vajon a bimbózó románc elég ahhoz, hogy maguk mögött hagyják a múltat? Talán ahogy a baseballban, úgy az életben is mindig van esély fordítani, amíg le nem fújják a meccset…


  • 40,00 lei
     új 2 munkanap 

    A se nem szögletes, se nem kerek erdőben senkinek nincs vezetékneve. I. Mihály sirálykirály úgy dönt, hogy mindenkinek szüksége van családi névre. Bélával, a bölcs bagollyal együtt neki is látnak, hogy híres vezetékneveket adományozzanak barátaiknak, de rá kell jönniük, hogy nem is olyan könnyű ennyi nevet észben tartani. Hát még leírni!

    A Nyelvkincstár-sorozat többi kötetében a szórakoztató kalandok közben alaposan megismerkedhetsz a j-s és ly-os szavakkal, a többértelmű kifejezésekkel, sőt a leghíresebb, nehéz írású magyar földrajzi nevekkel is. Ha elolvasod ezeket a könyveket, biztosan ötöst kapsz helyesírásból.


  • 38,00 lei
     új 2 munkanap 

    Zabolázd meg a félelmet, és lépj túl a határaidon

    Az Utánam! című #1 bestseller szerzőjétől

    Félelem nélkül nincs kihívás. Ha nincs kihívás, nincs előrelépés. Előrelépés nélkül nincs élet.

    Ant Middleton számára nem ismeretlen a félelem: a Különleges Erőben úgynevezett ékként teljesített szolgálatot, napi szinten kellett kezelnie a félelmét, hiszen soha nem tudta, mi rejtőzik a következő sarkon túl, a következő zárt ajtó mögött. Amikor börtönbe került, elvágva ismerősöktől és rokonoktól, magára maradt a gondolataival, hogy ezt elbaltázta. Retteghetett, mit hoz a jövő. A Mount Everest csúcsán, kétségbeejtő állapotban, közvetlen életveszélyben volt, amikor rákényszerült, hogy szembenézzen legnagyobb félelmével: mi lesz, ha felesége megözvegyül, és gyerekeiből árvák lesznek.

    De Antnak nem ellensége a félelem, hanem energiaforrás, amely előrehajtja. A félelembuboréknak, ennek a forradalmi elképzelésnek köszönhetően megtanulta, hogyan zabolázza meg a félelmet, és rájött, hogyan változtathatja pozitív erővé. Ant a félelem révén teljesít még jobban – megkeresi a kihívásokat az életben, akár a hétköznapi életben, akár a halálzónában. Arra sarkallja magát, hogyan lehetne jobb apa, vagy éppen arra, hogy túlélje a hóvihart, a több száz kilométer per óra sebességgel száguldó szelet.

    Ant Middleton elmondja, hogyan mászta meg a Mount Everestet halált megvető bátorsággal, és elmagyarázza, mi az a félelembuborék, és hogyan használhatjuk fel arra, hogy túllépjünk teljesítőképességünk határain.

    Told ki a teljesítőképességed határait még jobban – küzdd le te is a személyes Mount Everestedet a félelembuborékkal.


  • 55,00 lei
     új 2 munkanap 

    “Az író jelenlegi művében is a múltba visz bennünket, de a jelenben kalauzol. Példáját idézve “a fehér sast eteti” bölcsességgel, emberséggel, hazaszeretettel. Nem relativizál, nem deheroizál, és ezzel nem követi a jelenkor divatját. Madara a történelmi tények sziklájáról rugaszkodik s képzeletében szárnyal, ahogy mi olvasók is repülünk vele fénybe, dicsőségbe.
    Vágyat ébresztve bennünk, hogy mi is tegyünk hazánkért, mint örök érvényű hősei. Mert sosem az a kérdés, hogy büszkék lehetünk-e őseinkre, hanem az, hogy vajon ők büszkék lehetnek-e ránk.”


  • 39,00 lei
     új 2 munkanap 

  • Akció!
    62,00 lei 55,80 lei
     új 2 munkanap 

    INDULJ FÖLD KÖRÜLI UTAZÁSRA A VILÁG LEGKIVÁLÓBB FELFEDEZŐIVEL!

    Ezzel az interaktív atlasszal a legmerészebb világjárókat kísérheted el kalandos útjaikra szárazföldön, vízen és levegőben. Marco Polo, Lewis és Clark, Roald Amundsen és más híres felfedezők nyomdokain haladva izgalmas, ismeretlen tájakon kalandozhatsz.

    Tudj meg többet a nagy utazók fordulatos életéről, akik vakmerő utazásaikkal hozzájárultak a modern világ megismeréséhez, és kövesd végig útvonalaikat az interaktív térképeken!

    AZ INGYENESEN LETÖLTHETŐ ALKALMAZÁSSAL 3D-BEN KÖVETHETED A TÉRKÉPEKEN A LEGNAGYOBB FELFEDEZŐK SZÁRAZFÖLDI, VÍZI ÉS LÉGI UTAZÁSAINAK ÚTVONALÁT.

    (A könyvhöz kapcsolódó applikáció még fejlesztés alatt áll, hamarosan elérhető lesz! Köszönjük türelmét.)


  • Akció!
    55,00 lei 38,00 lei
     új 2 munkanap 

    Gróf Eszterházy Richárd, az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legagyafúrtabb kémje különösen fontos megbízást kap: ki kell derítenie milyen hadititkokat adott el a birodalom legveszedelmesebb ellenségének a császári és királyi hírszerzés vezetője. A bűnügy felderítésébe Ritter István, budapesti detektívet is bevonják, akire egyedi nyomozási módszerei miatt figyelt fel a császári titkosszolgálat.
    A különös páros újabb és újabb nyomokat követve megpróbálja megakadályozni a világtörténelem egyik legtragikusabb eseményét. Eközben észre sem veszik, hogy olyan folyamatokat indítanak el, amelyek teljesen megváltoztatják Európa életét…

    Tarjányi Péter és Dosek Rita új könyvében a XX. század egyik legsúlyosabb következményekkel járó kémjátszmájáról rántja le a leplet.
    Megváltoztathatja egy eltévedt postai levél az egész világ sorsát?
    Mennyire védtelen a nemzet, ha csak egyetlen polgára is elárulja?
    Hogyan formálta át két magyar a történelem menetét?

    “- És most mi lesz? – kérdezte Ritter, kissé tartva a választól.
    Eszterházy szemei a semmibe révedtek. A korábbi tűz elkeseredett közönnyé változott.
    Az a császár hangulatától függ sóhajtotta. Ha felelősen dönt, levadásszuk ezt a szervezetet, az összes résztvevőt beleértve. Ha személyes sértésnek veszi a történteket, akkor Isten óvja Európát!
    Úgy érti, háborút robbant ki?
    Pontosan úgy értem – válaszolta Eszterházy.
    Hadat üzen Szerbiának? – próbált következtetni Ritter.
    Ez csak az első lépés. Ha Szerbiát megtámadjuk, Oroszország hadat üzen a Monarchiának. Ha a Monarchia hadba lép, Németország hadat üzen Oroszországnak. Ezt nem hagyhatja szó nélkül Franciaország és Nagy-Britannia sem, hiszen mindenkinek vannak érdekeltségei a térségben Ez egy borzalmas háború lesz. A legkegyetlenebb fegyverekkel. Olyan, amilyet még nem látott a világ.”


  • 16,00 lei
     új 2 munkanap 

    Tilly alig várja, hogy elkezdhesse szakmai gyakorlatát a Lóvédelmi Világszövetségnél, ahol elhanyagolt, rosszul gondozott lovaknak igyekeznek segítséget nyújtani. Itt találkozik a hatalmas termetű Góliáttal és különleges képességének köszönhetően a kislány eléri, hogy a fehértarka ló teljesen felépüljön és új otthont találjon.


  • 11,00 lei
     új 2 munkanap 

    Na, ki tud több mondókát az állatokról? Ha játszol ezzel a matricákkal teli füzettel, akkor biztosan te leszel az! A színes, vidám oldalakat játékos feladatok és beragasztható matricák teszik még izgalmasabbá.


  • 23,00 lei
     új 2 munkanap 

    Ki ne ismerné Bölcs Elekné Gyöngyit, a Nevenincs erdőben élő bájos gyöngybagolyt? Azt már kevesebben tudják róla, milyen nagyszerű mesemondó. Férje javaslatára most lejegyzett egy csokorra – pontosabban gyöngysorra – való történetet. Vajon hogyan kell ábécésorrendbe állni? Mi az ikes igék rejtélye? És hány igekötő kószál Doktor Pancser robotos meséjében? De találkozhatunk galaktikus jelzőkkel, óriási eldöntendő kérdésekkel, sőt még a híres varázslóval is, aki toldalékos főneveket varázsol. Két mese között pedig jót kacaghatunk Gyöngyi kacifántos nyelvtörőin.


  • 42,00 lei
     új 2 munkanap 

    Mindig létezik új esély? Mikortól szabad újrakezdened, ha két gyermekkel egyedül maradtál? Akarsz-e, tudsz-e újra bízni a szerelemben? Ezek Dalma – az új történet főhősének – dilemmái. De Dénes helyzete sem kevésbé bonyolult. Két tragikus házasság után van tovább? És ha igen, akkor merre? A járt út, vagy valami egészen más a megoldás? Ezek a kérdések mardossák Dénes lelkét. A regényből megtudhatjuk, mi történik, amikor Dalma és Dénes, a két bizalmatlan és sebzett ember egy idegen országban – egy kis görög szigeten – a múlt kötöttségei nélkül találkoznak, és a konvenciókat hátrahagyva utat engednek az egymás iránti szenvedélynek.

    Papp Csilla korábbi regényeiből megismert szereplőkkel is találkozhatunk ebben a történetben, ami onnan indul, ahol általában a romantikus regények befejeződnek. Az író ismét érzékenyen nyúl olyan komoly – és sok esetben tabunak számító – aktuális témákhoz, mint a gyász feldolgozása, a jó vagy rossz anya kérdésköre, vagy hogy meddig tudunk önmagunk maradni a munkánkban.


  • 42,00 lei
     új 2 munkanap 

    “Valódi gyöngyszem. Rejtélyes tündérmese és thriller, lírai elbeszélés és brutális valóság ötvözete.”
    Library Journal

    Az ötéves Madison Culver Oregon állam vad és zord téli erdejében tűnt el, amikor a szüleivel karácsonyfáért indultak. Bár a hatóságok semmire sem jutnak, a szülők nem adják fel, és felfogadják az eltűnt gyerekek előkerítésére szakosodott magánnyomozót, Naomi Cottlet. Ő az utolsó reményük.

    Naominak mintha valamilyen különleges képessége lenne: mintha valamilyen rendkívüli lelki kötelék kapcsolná őt össze a kiszolgáltatott, eltűnt gyerekekkel. Hiszen ő maga is volt: elveszett lélek, aki hivatásában keres megnyugvást.

    Az ambíciózus detektív elszántan veti bele magát a nyomozásba, hogy a kiszámíthatatlan hóviharok és halállal fenyegető gleccserek ellenére a kislány nyomára bukkanjon. Az erdő titkot rejt, és Naomi meg akarja fejteni ezt a titkot, hiszen minden alkalommal, amikor valakit sikerül megmentenie, a saját lelkéből is megment egy darabot…

    Rene Denfeld regénye egyszerre érdekfeszítően izgalmas és szívszaggatóan fájdalmas. Ahogy a New York Times írta róla: Grimm-mesékbe illően sötét és komor erdők mélyén szembesülünk azzal, milyen élmény szembenézni a halállal, és miként jelentheti a túlélést a képzelőerő és a fantázia.


  • 42,00 lei
     új 2 munkanap 

    Ha bealkonyul a Fények Városában…
    Amikor a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren egy izraeli technológiai vállalat menedzsere eltűnik egy vörös ruhás nővel, mindenki pikáns kis kalandot sejt. Izrael azonban állandó harckészültségben áll, és Zeév Abadi ezredes, a hírhedt izraeli hírszerző alakulat, a 8200-as egység frissen kinevezett parancsnoka történetesen ugyanazzal a géppel érkezik a francia fővárosba.
    Az események felkeltik a párizsi rendőrségen dolgozó Léger felügyelő gyanakvását, és amikor a járat egy másik izraeli utasát is elrabolják – ezúttal szó szerint a hatóságok szeme láttára -, valóra válnak legrosszabb félelmei. A diplomáciai válság fenyegetésének árnyékában megkezdődik a hajsza, hogy azonosítsák az áldozatokat és elrablásuk okait, miközben egy titkos kínai kommandó a háztetőkről figyel, és a párizsi hullaházban egyre nyomasztóbbá válik az általában békés éjszakai műszak.
    Ez a hosszú éjszaka Párizsban mintha sosem akarna véget érni.

    A volt izraeli hírszerző, Dov Alfon debütáló regénye az elmúlt évek leghitelesebb kémtörténete, John le Carré és Frederick Forsyth műveinek méltó követője.


  • Akció!
    45,00 lei 40,50 lei
     új 2 munkanap 

    „Szendi Gábor új kötete tudományos kutatásokra alapozva bizonyítja, hogy erős immunrendszerünk legnagyobb ellensége nyugati életmódunkban, ezen belül is étrendünkben keresendő. Pusztán tablettákkal nem lehet sajnos az életmóddal végzett rombolást visszafordítani.
    Könyve ismerteti, milyen kockázatokat hordoznak a nap mint nap fogyasztott élelmiszerek, s az általuk okozott problémák: a magas vércukor- és inzulinszint, a különböző gyulladások. Bemutatja azokat a tudományosan igazolt, de talán kevésbé ismert módszereket, amelyekkel felvehetjük a harcot a legfélelmetesebb immunológiai betegségekkel is. Szendi állítja: majd minden betegség hátterében, így az immunműködés zavaraiban is a mitokondriumok hibás működése áll, ezért az immunrendszer serkentésének hatásos módja, ha a mitokondriumok számát és teljesítményét is növelni tudjuk.
    A szerző részletesen bemutatja az influenzajárványok természetét, és kiemelt figyelmet fordít a koronavírus elleni komplex és hatékony védekezésre. Bizonyítja, hogy az új járványt életmódunk tette különösen pusztítóvá, legfőképpen az ennek több évtizedes hatása alatt nyögő idős, krónikusan beteg emberek körében. Külön fejezetben foglalkozik a rák elleni küzdelemmel is: a deutériumszint csökkentésével, illetve a C-vitamin-infúzió hatásosságával. Szendi szerint sosem késő felébredni, és sokat tehetünk azért, hogy immunrendszerünk valóban erős ellenfélként nézzen szembe a különböző betegségekkel.”


  • 15,00 lei
     új 2 munkanap 

    Ha beköszönt a tél, bizony nemcsak az emberek, hanem az állatok is fáznak. Vajon hogyan védekeznek a hideg ellen? A jegesmedvék például házat építenek. A pingvinek pedig összebújnak. Persze nem kőből és fából épülnek ezek az otthonok, és a kis madárkák sem a kanapén húzódnak közelebb egymáshoz, hanem a maguk “állati” módján.
    A kérdés-felelet formában írt könyv interaktív módon tanítja meg a gyerekeknek azt, hogy mennyire kreatív a természet és az állatvilág. Lackfi János fordítása pedig igazán szórakoztatóvá teszi a könyvet.


  • 42,00 lei
     új 2 munkanap 

    FÁJDALOMCSILLAPÍTÁS – BETEGSÉGMEGELŐZÉS – KEVESEBB STRESSZ ÉS SZORONGÁS – NÖVEKVŐ VITALITÁS

    Kötetünk a reflexológia ősi technikáit jól áttekinthető, színes, lendületes stílusban mutatja be az olvasók új nemzedéke számára.
    A reflexológia az egészség természetes, holisztikus megközelítése, mely segíti a relaxációt, fokozza a keringést és megteremti a szervezet egyensúlyát. A lábfejen alkalmazott különböző nyomótechnikákkal lenyűgöző eredményeket érhetünk el a fájdalom és a betegségek kezelésében.

    “Beleszerettem a reflexológiába, és gyakran alkalmaztam a családtagokon és a barátokon. A reflexológiában az a szép, hogy magadon és másokon is használhatod a könnyen elsajátítható érintéstechnikákat.”

    Stefanie Sabounchian virágzó reflexológiai praxist vezet Kaliforniában, láb-, kéz- és fülreflexológiát oktat számos intézményben, többek között az Amerikai Reflexológiai Akadémián.


  • 25,00 lei
     új 2 munkanap 

    Ivan egy nagyon jó természetű gorilla. A Nagy Csúcs Bevásárlóközpont és Játékterem 8-as kijáratánál él, és hozzászokott ahhoz, hogy emberek bámulják lakhelyének üvegfalain át. Ritkán hiányzik neki az az élet, amelyet egykor a dzsungelben élt, valójában aligalig gondol rá. Ehelyett nemrég látott tévéműsorok jutnak az eszébe, és jó barátjával, Stellával, egy idős elefánttal, és Bobbal, egy kóbor kiskutyával tölti a napjait. De leginkább a művészetről gondolkodik, és arról, hogyan lehet színekkel és jól rajzolt vonalakkal megragadni egy mangó ízét vagy a falevelek susogását. Azután találkozik Rubyval, az elefántbébivel, akit elragadtak a családjától, és akinek a hatására már más szemmel látja az otthonukat és a művészetét. Amikor Ruby megérkezik, vele jön a változás is, és most már Ivantól függ, hogy vajon jobbra tudja-e fordítani az életüket.
    Katherine Applegate humort és megrendítő érzelmeket vegyítve hozza létre Ivan felejthetetlen, egyes szám első személyben elmesélt történetét, amely a barátságról, a művészetről és a reményről szól.


  • 19,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Lépj be!
    Ne nézz vissza!
    Előre vezet az egyetlen út!

    Amikor Bluehaven távoli szigetét erős földrengés rázza meg, és az apja eltűnik, Jane Doe fejest ugrik egy szédületes kalandba, hogy visszaszerezze őt.

    Ám ez nem egy átlagos mentőakció. Jane apjának egy, a világok közti veszélyes labirintusban veszett nyoma, és nem a lánya az egyetlen, aki elkeseredetten igyekszik megtalálni őt. Egy rémes gonosz tört be ebbe a szent birodalomba: egy aljas tervet szövögető férfi a hadserege élén…

    Különleges helyszínen játszódó izgalmas kalandok,
    melyek ötlete egy kairói múzeumban pattant ki az alkotó fejéből.
    Vajon ezúttal is a jók nyernek, vagy a gonosz most furfangosabb?

    Lépj be!

    “Le sem akartam tenni. És ezzel te is így leszel.”
    – www.kids-bookreview.com

    “Az első szótól izgalmas és újszerű,
    számos világból álló univerzumban játszódó szenzációs történet.”
    – Angela Crocombe, a Readings Kids igazgatója

    “Áááááááá!!!! Annyira imádtam ezt a könyvet, te jó ég!!
    Pontosan annyira jól szórakoztam, mint reméltem,
    sőt még annál is jobban! És a vége, úúúúúúúú!!!”
    – Kristy: The Reader Dragon, www.goodreads.com


  • Akció!
    45,00 lei 40,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Végső kezdet utolsó lapjain Charlotte búcsút vett a Sekk-Rooial kalózhajótól, és annak hírhedt kapitányától, Akreedtól. A Kalózlány második kötetében, a Pokoli körben Blakem Walltrommed Boala a Negrájának fedélzetén látjuk viszont, hűséges barátai: Valerie, Ryan, Mylan és Peter társaságában. A “K” immár ott virít a bokáján, de az igazi megpróbáltatások csak most kezdődnek, ugyanis a szinta-képességek megszerzéséért végig kell járnia Verona Útját. És ebbe az életművészeknek is lesz némi beleszólásuk. Segítik küldetésében a kalózlányt, vagy minduntalan megpróbálnak keresztbe tenni neki? Ki fogja követni Charlotte-ot Pokolvárba, az Angyali Börtönbe, hogy megszerezzék főellenségük mágikus kártyapakliját? És ki az a Maximiliam? És Missy?