1–52 / 68 találat
-
új 2 munkanap
Könyvünk, A Fekete Kalóz először 1898-ban jelent meg. A történet a XVII. század végén játszódik. A spanyol gyarmatosítók ellen küzdő tengeri farkasok csatáinak történelmi hátterében a cselekmény egy olasz lovagnak, Emilio di Roccanerának, Ventimiglia urának romantikus alakja köré fonódik. Ez a hős lelkű nemesúr azért adta kalózkodásra a fejét, hogy bosszút álljon családja becsületéért, a porba tiport becsület, a megalázott és kigúnyolt igazság bajnokaként. Esküdt ellenfele, a hitszegő Van Guld, népének és hazája szabadságharcának hitvány árulója. A Fekete Kalóz megtestesülése a becsület emberének: azt akarja, hogy az igazság győzedelmeskedjék, s a gonoszok megbűnhődjenek vétkeikért. A cselekmény gyorsan pergő, az utolsó lapig ébren tartja az olvasó figyelmét. Nem véletlen, hogy Salgari könyvei millió és millió fiatal (és felnőtt) olvasót bűvöltek el csaknem egy évszázadon át.
-
új 2 munkanap
A neve Wong, C. F. Wong. A feng shui szingapúri titkos ügynöke, amolyan holisztikus lakberendező, aki a bútorok tologatása és a szekrények nyitogatása közben gyakran bukkan csontvázakra, holttestekre és bűntények egyéb nyomaira. Ilyenkor tanult mestersége eszközeit és fortélyait felhasználva lát a felderítéshez, időnként saját magát is életveszélybe sodorva.
Segítője Joyce McQuinnie, egy cserfes ausztrál lány, aki amolyan Watson az ő Sherlock Holmesához, szoknyás Robin az ő köntösös Batmanjéhez. Joyce-nak az öreggel ellentétben többnyire fogalma sincs róla, mit csinál, ösztönös női megérzése azonban sokszor tökéletes kiegészítője Wong kérlelhetetlen logikájának. Így aztán egyetlen bűnöző sem lehet biztonságban, ha az ázsiai földrész e két kopója a nyomába ered. -
új 2 munkanap
Luca a ház tetején ül és énekel. Az emberek döbbenten nézik lentről, és a kislány bátyja, a tizennégy éves Alex zokogva borul térdre. Egyedül ő tudja: ha a húga lezuhan a tetőről, arról csakis ő tehet. Hét nap – ennyi kellett ahhoz, hogy a fiú mindent tönkretegyen maga körül.
Akkor kezdődött az ámokfutás, amikor az apja lelépett otthonról, és a dühös Alex ellopott egy különös, foltos kutyát. Ettől a naptól fogva a fiú csal, hazudik, ármánykodik, haragszik az egész világra. Még szerelmét, Vivit is megalázza, mert a lány nem szereti őt viszont. Hét nap telik el a gonosz jegyében – s már Alex húgának élete a tét. Vajon minden bűnre van bocsánat? Enyhítő körülmény-e a viszonzatlan szerelem, a zűrös kamaszkor és egy zsarnok apa? Nógrádi Gábor izgalmas, felkavaró regénye ezekre a kérdésekre is választ keres. -
új 2 munkanap
A Gonosz ott van mindenhol. A lábunk alatti csatornákban, elhagyatott házakban, elsötétített ablakú lakásokban. De hamarosan előbújik. Te biztonságban érzed magad? Katherine úgy tért vissza a középkorból 2012-be, hogy a küldetése nem járt
-
új 2 munkanap
Malacka egy pocakos, tipegős-topogós, csetlő-botló kis malac. Egy kis malac, akinek volt egy álma, egy nagy-nagy álma: sztár akart lenni. Kipróbálta ezt is, kipróbálta azt is, de sem balettozni, sem énekelni nem tudott. Végül a jégpályán valósul meg az álma. Mert egy kis malac, sohasem álmodhat túl nagyot!
Kristi Yamaguchi olimpiai bajnok műkorcsolyázó mert nagyot álmodni, és ez hozzájárult a sikereihez. E bájos könyvben arra biztatja a gyerekeket, merjenek nagyot álmodni, s addig kutakodjanak, amíg megtalálják azt, amiben sikeresek lesznek -
Antikvár 2 munkanap
„Az emlékezés és a megbocsátás lenyűgöző regénye”
Sandra nemrég tudta meg, hogy terhes egy olyan férfitól, akibe nem szerelmes, felmond a munkahelyén, és egy rövid időre nővére tengerparti házába költözik, hogy kitalálja, mihez kezdjen az életével. Egy nap rosszul lesz, és egy kedves idős házaspár siet a segítségére, akik úgy bánnak vele, mint a nem létező nagyszülei. Olyannyira ártatlannak tűnő barátság alakul ki közöttük, hogy hozzájuk is költözik. Közben Buenos Airesből megérkezik egy öregúr, Julián, aki minden lépését követni kezdi ennek a véletlen által összehozott hármasnak. Megszólítja Sandrát, egy újságkivágást ad neki, és feltárja előtte a múlt hátborzongató részleteit. Sandra nem is sejti, hogy naivitása és vakmerősége életveszélybe sodorja…
Clara Sánchez, az egyik legnépszerűbb kortárs spanyol írónő. Nyolc regénye jelent meg, legutóbbi regénye, A láthatatlanok 2010-ben elnyerte a rangos Nadal-díjat. -
új 2 munkanap
Carlos, az átlagos fiatalember egy nap arra ébred, hogy a világ körülötte érthetetlen módon megváltozott: a számára jól ismert tárgyak és emberek helyét műanyag imitációk foglalták el, élete egyszeriben díszletek, kellékek és mechanikus statiszták között zajlik, mintha valami grandiózus filmforgatásba csöppent volna.
Az események még különösebb fordulatot vesznek, amikor egy barátjáról kiderül, hogy ő áll a nagyszabású terv hátterében, ő mozgatja a szálait ennek a gigantikus valóságshow-nak, amelyben maga Carlos is csupán epizódszereplő. Paranoid kálváriája során csodáknak lehet tanúja, de egyre kísérti a közelgő Utolsó Vágás napja, mely baljóslatú árnyakat vet az érzelmektől mentes művilágra.A lator evangéliuma című mű a Wachowski testvérek Mátrix című filmjének alapjául szolgált.
-
Antikvár 2 munkanap
„Kérdezheted ki Earl Nightingale? Mit tudunk mi magyarok tőle tanulni? Nos, sokáig nem értettem, hogy miért tartják őt mentoruknak az amerikai üzleti önfejlesztés nagymesterei – Brian Tracy, Zig Ziglar, Bob Proctor, Dan Kennedy és Jeffrey Gitomer! Míg egy napon kezembe nem került A
legnagyobb felfedezés, s minden világossá vált. Igen, Earl Nightingale a mentorok mentora, mivel nagyon egyszerű és könnyen érthető stílusban mutatja be és tanítja meg nekünk, hogyan válsz azzá, amire a legtöbbet gondolsz! Én most arra gondolok, hogy Te nagyon értékesnek és hasznosnak fogod találni e könyvben rejlő tanításokat, és képes leszel megvalósítani minden álmodat!” -
új 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
Julian Mantle sztárügyvéd, akinek szigete, repülőgépe, Ferrarija van, mindkét végén égeti a gyertyát, ötvenhárom évesen hetvennek látszik. Zaklatott, zűrös életvitele csaknem végzetes kimenetelű infarktushoz vezet. Mantle kap egy lehetőséget az élettől, amit jól használ fel. Eladja mindenét, kiszáll a jövedelmező ügyvédi irodából, és nekivág Indiának, hogy a lét értelmét keresse. Három évvel később hazatérve, barátja, John meghökken változásán, hiszen egy harmincasnak tűnő férfi áll előtte. Keleten tett spirituális utazása során Mantle a szerzetesektől tanult bölcs és gyakorlati tanítások segítségével hatékony módszert sajátít el szellemi-, fizikai- és lelki képességei felszabadítására. A nyugati gondolkodást a keleti filozófiával ötvözve, a szerző biztos utat mutat az olvasónak, hogy miként élhet bátrabban, kiegyensúlyozottan és boldogan.
-
új 2 munkanap
Frankie Towers egy átlagos másodikos gimnazista egy poros kisvárosban a sivatagos észak-amerikai délnyugaton. Talán már túl átlagos. Főleg a végzős bátyjához képest, aki az egyik legnépszerűbb fiú az iskolában, és ráadásul a gimnázium focicsapatának a kapitánya. Aki a város legvagányabb figuráival barátkozik, miközben Frankie petárdákat dugdos hangyabolyokba félszemű cimborájával, amikor éppen nem asztalokat szed le a szülei éttermében
-
új 2 munkanap
Az önmagába visszatérően végtelen multiverzum világai között, attól függően, hol helyezkednek el, vannak varázsosabbak (defelé) és varázstalanabbak (nefelé). A mágusok feladata, hogy valamennyit lehetőleg defelé irányba tereljék. Egyes világokon nyíltan tevékenykedhetnek, másokon csak titokban. Az, amit mi Földként ismerünk, az utóbbi kategóriába tartozik.
Rupertnek, a zöldfülű mágusnak – aki mellesleg, polgári foglalkozását tekintve programozó, tehát kötetlen munkaidőben dolgozik a mi világunkban – hirtelen két sürgős munka szakad a nyakába. Egyrészt, mivel idős mentora meghal, neki kell megtalálni az utódját. Igaz, kap egy listát a lehetséges jelöltekről, de egyiknek sem sikerül a nyomára bukkannia, mintha menekülnének előle. Másrészt, mivel valaki egy elegáns mozdulattal a levegőbe röpítette a multiverzum középpontjában található Koryfón Birodalom teljes uralkodócsaládját, a túlélő vezetőség a fiatal varázslót kéri fel arra, hogy legalább egyet kerítsen elő a rejtett helyen nevelkedő trónörökösök közül, mielőtt még kitörne az anarchia az elcsászártalanodott világokon – ami pedig az egész multiverzumra hatással lenne.
Rupert minden tőle telhetőt megtesz a trónutódlás ügyében, kevés sikerrel. Közben a mágusjelöltek utáni szaladgálást is elunja, és inkább megpróbálja őket egy helyre vonzani, ennek érdekében eltéríti a sorsvonalaikat. A kiválasztott hely olyan, ahol a varázslat nem kelt feltűnést: egy SF-fantasy találkozó helyszíne. A Hotel Babilon ugyanakkor az energiavonalak csomópontjában áll, és ha ott valaki babrál az erőkkel, annak komoly következményei lehetnek.
Persze merénylők is megjelennek, és minden lehető módon megnehezítik Rupert munkáját. Végül elkerülhetetlenné válik az összecsapás a jók és a gonoszok között…A World Fantasy-életműdíjas Diana Wynne Jones, akit hazánkban leginkább A vándorló palota című regényének animeváltozata alapján ismerhetnek, a fantasy zsáner avatott ismerője. Nem véletlen tehát, hogy újabb sorozatának nyitókötetében kacagtató görbe tükröt állít mind az írótársak, mind az olvasók elé.
-
Antikvár 2 munkanap
A Virgin Group napjaink legkiterjedtebb globális üzletcsoportja, mely jelen van a zenei piactól a vasúti – és légiforgalmi üzletágakon át a banki és egészségügyi szektorokig. A Virgin úttörő ezentúl az űrkutatásban valamint a megújuló energiák és a klímakutatás területein is. Fordulatokkal teli kalandregényében a cég alapító elnöke – Sir Richard Branson – saját szavaival írja le, hogy miként vált vállalkozása egy diákok által alapított zenei csomagküldő szolgálatból napjaink egyik legismertebb márkájává. Lebilincselő szórakoztató irodalom és igazi inspiráció elsősorban fiatal üzletembereknek, vállalkozóknak és Branson kortársainak: a beatnemzedéknek is. A vállalkozó-zseni Richard Bransonról hasonló művet a magyar olvasók még nem foghattak a kezükben.
-
új 2 munkanap
Szaska, a tizenhét éves iskoláslány anyjával nyaral a Fekete-tengernél, amikor egyszer csak észreveszi, hogy egy titokzatos, fekete ruhás, fekete szemüveges férfi követi. Próbál előle menekülni, de hiába. A férfi megszólítja, és szörnyű felelősséggel ruházza fel: egy látszólag egyszerű feladattal, amit azonban ha elmulaszt, az tragikus következményekkel jár.
A szeretteit féltve Szaska hamar megtanulja a leckét, és a következő év őszén, az ismeretlen ösztönzésére, beiratkozik a sosem hallott Torpa nevű városban a Speciális Technológiák Főiskolájára. Itt különleges tantárgyakkal tömik a fejét, és a legapróbb vétségekért is kemény büntetés jár. A katonás fegyelem és a jó tanulás jutalmaként azonban, a felsőbb évfolyamok tanulói azt pletykálják, csodálatos adományok kárpótolják majd a végzősöket.
No persze csak ha megérik.
A népszerű ukrán szerzőpáros, akiket 2005-ben Európa legjobbjainak kiáltottak ki, mesterien szövik át életünk hétköznapjait varázslattal, kézzelfoghatóbb, realisztikusabb, mégis álmokkal, mesével teli, komoly, felnőtt alternatívát nyújtva a Harry Potter-jelenségből kinőtt, ám a könyvek szeretetét megőrző olvasóknak.
-
Antikvár 2 munkanap
Alex Cross, a pszichológusból lett FBI-ügynök elveszíti imádott feleségét. Lehet, hogy a gyilkos golyót neki szánták… Évekkel később Cross kilép az FBI-tól, hogy újra lélekbúvárként dolgozhasson, ám a múlt kísértete nem engedi, hogy normális emberként nevelje gyermekeit.
Washingtont kegyetlen gyilkos tartja rettegésben, aki amellett, hogy a maffia bérgyilkosa, szórakozásból nőket erőszakol meg. Az áldozatok az átélt szörnyűségek miatt nem vallanak, vagy aki mégis, azt a gyilkos megtalálja, és szörnyű kínok közt kell lakolnia felelőtlenségéért… Cross és barátja a szörnyeteg nyomába erednek, és nem is sejtik, hogy valójában a múlt árnyai után nyomoznak. Vajon sikerül megszabadítaniuk a világot egy lelketlen démontól? Vajon megtalálja-e Cross a felesége gyilkosát?
Hihetetlen sebességű thriller a műfaj nagymesterétől.
-
új 2 munkanap
Az Európa-díjas, immár Amerikában is egyre népszerűbb ukrán íróházaspár különleges projektje a végéhez ér ezzel a kötettel. Alekszandra és Arszen után Andrej is szembe kell nézzen, bár kissé megkésve, a felnőtté válás nehézségeivel, ismét nem mindennapi körülmények között.
-
Antikvár 2 munkanap
B. T. Bradford, a nemzetközi hírnévnek örvendő bestsellerszerző legújabb regénye napjainkban játszódik. Négy hőse – négy árva – tinédzserkorban ismerkedett össze a hetvenes évek végén. Megfogadták, hogy \”családként\” kötődnek egymáshoz, a barátokénál sokkal kitartóbb hűséggel. A felnőttkorba nincstelenül érkeznek, de valamennyien felküzdik magukat – hárman a nemzetközi szórakoztatóiparban szereznek hírnevet. A történet előrehaladtával azonban mind a négyen csalódnak az egymásnak tett ígéretekben – ki így, ki úgy. Amikor egy londoni filmforgatás kapcsán találkoznak, Rosalind Madigan hozza össze a társaságot. Rosie Oscar-díjas jelmeztervező, eredendően jólélek, ő az \”Angyal\”. Sikerei ellenére nem boldog, személyes kapcsolatai nyomasztják, és meghasonlásra késztetik önmagával és barátaival. Gavin Ambrose hollywoodi szupersztár, ragyogó színész, sikeres producer – magánélete azonban korántsem olyan fényes, mint amilyennek a felszín mutatja. Nell Jeffrey egy nemzetközi sajtóiroda főnöke, Rosie legjobb barátnője, titkos szerelmi kapcsolatot tart fenn. Kevin Madigan, Rosie bátyja a New York-i rendőrség nyomozója, aki életét kockáztatva küzd a szervezett alvilág ellen. A négyes életében betoppan Guy de Montfleuire, szívdöglesztő francia arisztokrata és Johnny Fortune, a világ legnépszerűbb táncdalénekese – és ez a két férfi feldúlja a \”család életét\”…
-
új 2 munkanap
A tizennégy éves Arszen a virtuális világ sztárja. Nincs az a bonyolult játék, ami kifoghatna rajta, stratégaként sem ér fel hozzá senki. Ám tehetségének, szenvedélyének ára van: életéből egyre inkább kizárja az iskolát, barátait, a családját. Egy különösen heves veszekedés után fogja magát, és lelép otthonról, hogy egy netkávézóból folytassa a számára legfontosabb játékot.
-
új 2 munkanap
Feltetted már magadnak valaha a kérdést: miért születtem a Földre? És mi életem legfőbb célja?
Nos, e különleges,,spirituális regény” főhőse feltette magának a kérdést, és önmaga számára is meglepő választ adott: azért, hogy az Aranymotorosok Klubjának tagjaként hozzájárulhasson az emberiség jólétéhez.
És hogy mi is az az Aranymotorosok Klubja?
Jack Canfield, (az Erőleves a léleknek és a Megható történetek sikersorozatok szerzője) barátjával, Wiliam Gladstone-nal, (12 – Fogytán az idő) egy varázslatos, szimbolikus világba repíti az olvasót, ahol vizionárius elmék cáfolják meg a maja naptár jóslatát.
2012. december 21. nem a világvége lesz. Épp ellenkezőleg: egy új világ kezdete.
-
új 2 munkanap
Nasha, a kócos tinédzserfiú látszólag hétköznapi, nyugodt életet él. Legalábbis addig, míg egy szép napon a tetőn ébred fel, s fogalma sincs, hogy keveredett oda fel a magasba, s miért szorongat egy tűzcsóvát? És még vagy ezer kérdés zsong a fejében. Nasha sok mindent nem tud még magáról, többek között azt sem, hogy különös Adományt birtokol. Azt sem képzelte volna, hogy a kertjük mélyén húzódik Seholseföld, a láthatatlan határsáv a valóság és a mágia világa között. Még nem sejti, hogy ő az egyetlen, aki képes átjárni ezen a határon, s otthonosan mozogni mindkét világban. De aztán színre lép Doban, a Rajzoló, a Üstökösök mestere, és Nasha sok mindenre választ kap
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
“Kedves borzongást kedvelő barátaim!
Itt vagyok, ragyogok! Bat Pat vagyok! Igazán ijesztő történetem van számotokra… Készen álltok?Szerintetek ki a Hófehérke és a hét törpe legellenszenvesebb szereplője? Azt mondjátok, a királynő? Bingó! Én is úgy gondolom. Tán nem ő parancsolta a vadásznak, hogy ölje meg gyönyörű mostohalányát, és hozza el neki a szívét egy dobozkában, hogy megbizonyosodhasson a haláláról? Ez a sztori bizony rémtörténetbe illő!
Azt kérditek, hogy jön ez ide?
Ha türelmesek vagytok, máris elmagyarázom.
Emlékeztek, hogyan folytatódik a mese? A királynő, miután megtudja, hogy Hófehérke hercegnő még mindig életben van, öregasszonnyá változik, és elhatározza, hogy megkeresi a lányt, és zamatos mérgezett almát ad neki, hogy eltegye végre láb alól. Kedves tőle, nem igaz?
Még mindig nem értitek, hogy jön ez ide? Akkor nem vagytok gondolatolvasók!
Nos, talán jobb, ha elmesélem nektek ezt a furcsa történetet a legelejéről. Vagyis attól a naptól kezdve, amikor én is találkoztam egy öregasszonnyal, aki almát árult…”A bohókás, szeretnivaló denevér, Bat Pat második kalandja során csak még jobban megkedveljük Batet és a Silver családot. Azok a gyerekek, akik szeretik Geronimo Stilton vagy Tea Stilton könyveit, minden bizonnyal rajongani fognak a Bat Pat-történetekért is.
-
új 2 munkanap
Megválaszthatjuk-e a sorsunkat?
Calla mindig is szerette a harcot, de a végső küzdelemben nem csak a csatatéren kell helytállnia. Úgy dönt, hogy megmenti Rent, ám emiatt Shay féltékeny lesz. Callának gondoskodnia kell az öccséről, Anselről is, akit árulónak bélyegeznek. Bizonyítania kell, hogy méltó az alfa névre, és számtalan veszéllyel szembenéznie, hogy falkájával és a keresőkkel egyszer s mindenkorra megszabadítsák a világot a vigyázók mágiájától. Végül azt is el kell döntenie, mihez kezdjenek a háború után – feltéve, hogy túlélik.
A New York Times bestsellerlistás szerzője, Andrea Cremer regénye, a Nightshade-trilógia utolsó kötete az elsőtől az utolsó oldalig lebilincseli az olvasót, méltó befejezése a nagyszerű sorozatnak.
-
új 2 munkanap
Lev Abalkin Progresszor eltűnt. Utoljára a Szigetbirodalom politikai csatározásaiba keveredett bele, majd hazarendelték. Azóta valahol a Földön bujkál, de hogy a lelkiismerete elől, vagy egy idegen civilizáció sötét megbízását teljesíti, nem tudni. Csak egyvalaki találhatja meg: Makszim Kammerer, a KONBIZ-2 különleges ügynöke, aki valamikor maga is Progresszornak készült. Kammerer pályája kezdetén maga is megjárta a Szaraks bolygó birodalmainak intrikákkal terhes világát, ám Abalkin esete még őt is megoldhatatlannak látszó rejtéllyel szembesíti. Egyre inkább úgy tűnik, ez a nyomozás akár a józan eszébe kerülhet, sőt az életébe.
Az Európai Nagymester testvérpár egyik legtöbbet vitatott műve, a Lakott sziget folytatása most végre teljes terjedelmében, önálló kötetben olvasható magyarul, Borisz Sztrugackij kihagyhatatlan utószavával.
-
Antikvár 2 munkanap
Grace boldogan él zenész férjével Velencében, többre nem is vágyik. Azonban közbeszól a háború. Olaszország szövetségre lép a náci Németországgal, Ugo leteszi a hegedűjét, fegyvert ragad és csatlakozik az olasz ellenálláshoz. Grace egy hegyi faluban keres menedéket, Ugo közel sem barátságos és befogadó családjánál. Grace-ből Graziella lesz, és botanikus apjának nyomdokaiba lépve füvekkel gyógyít.
A háború véget ér, de Ugo több mint fél év elteltével sem jön haza. Graziella boldogtalanul tengeti napjait beteg apósa házában, mígnem egy napon motorkerékpár hangja zavarja meg a vidék csendjét.
Egy fiatal amerikai katona felbukkanása nehéz döntés elé állítja Graziellát. Választania kell a váratlanul beköszöntő szerelem és a már-már reménytelen várakozás között. -
Antikvár 2 munkanap
Zoey-t hatalmas veszteség érte – édesanyja meghalt. Pontosabban meggyilkolták. A lány azonban nem zuhan magába, hanem mindent megtesz, hogy megtudja, mi is történt pontosan. Célja elérésében mindössze egyvalaki hátráltatja: Neferet legújabb szolgálója, Aurox, a megállíthatatlan fegyver, aki körül Zoey olyan furcsán érzi magát – mintha ismerné a fiút.
Eközben Kalona kezd rájönni, mekkora hibát vétett. Hiányzik neki Rephaim, az egyetlen olyan lény, akiben megbízhatott, a halhatatlan azonban túl büszke ahhoz, hogy fia bocsánatát kérje – vagy mégsem?
Persze Neferetről sem szabad megfeledkeznünk – a főpapnőből lett halhatatlan a Sötétséggel kacérkodik, és ravasz tervvel próbálja megtörni az Éjszaka Házának tanárait.
És ha mindez nem lenne elég, Erik megjelöl egy lányt, méghozzá rögtön vörös Jellel, ami már önmagában is különleges, ám úgy tűnik, a lányt különleges képességgel áldotta meg az Istennő, mert látja rejlik igazából a körülötte levő vámpírok és emberek lelkében…„– Aurox! Védj meg! Pusztítsd el őket!
Neferet teremtménye szinte berobbant a harcolók közé.
A fal felől jött, Rephaimmel szemből. Először embernek tűnt. Az alakja olyan volt, mint egy fiatal férfié, bőre a vámpírjelöltek és a vámpírok tetoválásaitól mentes. De túl gyorsan mozgott ahhoz, hogy ember legyen. A teste szinte elmosódott, ahogy lecsapott. Hátulról támadva elkapta a hozzá legközelebb álló Hollómás kitárt szárnyát, és egyetlen borzalmas mozdulattal letépte annak testéről.
Több évszázados létezése alatt Rephaim látott már borzalmas dolgokat – követett el rettenetes, gonosz tetteket. De valahogy új, emberi nézőpontja még szörnyűbbé tette az elé táruló erőszakot. Testvérével együtt ordított, ahogy az a földre zuhant a kíntól vergődve, miközben hátából dőlt a vér.
Aurox ekkor kezdett el megváltozni. Bár Rephaim az elejétől a végéig látta, mi történik, alig bírta felfogni.
A teste nagyobb, szélesebb lett.
A fejéből szarvak nőttek ki.
Az öklei megduzzadtak.
A bőre hullámzott, megmozdult, lüktetett, mintha valami ki akart volna szakadni alóla.
A teremtmény lehajolt, és egy szinte már kecses mozdulattal lecsavarta a testvére fejét.”Az Éjszaka Háza-sorozat kilencedik kötete, akárcsak az eddigi részek, hátborzongatóan élvezetes olvasmány. Vámpírok, vámpírjelöltek és titokzatos lények sorsa fonódik össze egy végzetes éjszakán!
-
új 2 munkanap
El sem hinnéd, mi történt velünk! Azt már meséltük, hogy nagyapánál nem lehet unatkozni, de ezt a szünidőt sosem fogjuk elfelejteni. Éppen a dolgozószobájában, az őskori könyvek között kutakodtunk, amikor a polcok mögött egy ajtóra bukkantunk. Benne volt a kulcs, elfordítottuk, és 2000 évet visszautaztunk az időben. Képzeld, egy igazi ókori villában találtuk magunkat! És ez még mind semmi! Miközben a fejünk felett fekete füstöt eregetett a Vezúv, s tudtuk, bármelyik pillanatban eltörölheti a föld színéről Pompejit, megmentettük egy gladiátor és egy színész életét. És annyi mindent láttunk, annyi minden történt végigizgultunk egy gladiátorviadalt, bujkáltunk egy fürdőben, sétáltunk a fórumon, és láttunk ókori színházi előadást is. Milyen kár, hogy nem lehettél velünk! De mindent pontosan lejegyeztünk a naplónkba. Ha elolvasod, olyan lesz, mintha ott jártál volna! Talán hamarosan újabb izgalmas kalandok várnak ránk és te is velünk tartasz!
-
új 2 munkanap
El sem hinnéd, mi történt velünk! Azt már meséltük, hogy nagyapánál nem lehet unatkozni, de ezt a szünidőt sosem fogjuk elfelejteni. Éppen a dolgozószobájában, az őskori könyvek között kutakodtunk, amikor a polcok mögött egy ajtóra bukkantunk. Benne volt a kulcs, elfordítottuk, és 3000 évet visszautaztunk az időben. Képzeld, a fáraó palotájában találtuk magunkat! És ez még mind semmi! Hamarosan egy sírrablás kellős közepébe csöppentünk. Théba zegzugos utcáin menekültünk rosszarcú, tagbaszakadt alakok elől. És annyi mindent láttunk, annyi minden történt – jártunk a királysírban, megnéztük a piramisokat, meglestük a balzsamozást, harci szekéren oroszlánokra vadásztunk, hajóztunk a Níluson, és még az új fáraóval is barátságot kötöttünk. Milyen kár, hogy nem lehettél velünk! De mindent pontosan lejegyeztünk a naplónkba. Ha elolvasod, olyan lesz, mintha ott jártál volna! Talán hamarosan újabb izgalmas kalandok várnak ránk és te is velünk tarthatsz!
-
új 2 munkanap
„El sem hinnéd, mi történt velünk! Azt már meséltük, hogy nagyapánál nem lehet unatkozni, de ezt a szünidőt sosem fogjuk elfelejteni. Éppen a dolgozószobájában, az „Őskori”könyvek között kutakodtunk, amikor a polcok mögött egy ajtóra bukkantunk. Benne volt a kulcs, elfordítottuk, és… 700 évet visszautaztunk az időben. Képzeld, egy igazi középkori várban találtuk magunkat! És ez még mind semmi! Hamarosan egy várostrom kellős közepébe csöppentünk. Nyilak süvítettek el mellettünk, óriási kövek záporoztak felénk! És annyi mindent láttunk, annyi minden történt – megnézhettük a várat kívűlröl-belűlröl, sürgölődtünk a konyhán, bekukkantottunk a kovácsműhelybe, meglestük a várurat, izgulhattunk egy lovagi tornán, és még egy „száz” fogásos lakomára is meghívást kaptunk! Milyen kár, hogy nem lehettél velünk! De mindent pontosan lejegyeztünk a naplónkba. Ha elolvasod, olyan lesz, mintha ott jártál volna! Talán hamarosan újabb izgalmas kalandok várnak ránk – és te is velünk tarthatsz!”
-
Antikvár 2 munkanap
Mátyás uralkodása alatt az esztergomi érsek, Vitéz János az érseki dolgozószobája falán megfestette a magyar királyok teljes repertoárját. A nagy mű megalkotásához latba vetették a csillagászok, a matematikusok, a tapasztalt öregek és a régi könyvek minden bölcsességét és tudományát. Az első festmény Nimródot ábrázolta, azután sorra következtek a többiek, ám az az érdekesség, hogy a királyok sora nem a kortárs királlyal ért véget. Mátyás után még egy alvó királyt ábrázoltak:
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Két fiú. Az egyik az örök háború poklából, a másik egy idegen bolygó szelídítetlen ősvadonából. És mindketten hirtelen kapcsolatba kerülnek a Delelő világának idilli társadalmával. Mi sülhet ki ebből?
Réce a Gigandán harcolt egy elit kommandó tagjaként, de egy csatában halálosan megsebesült. Csak a földi progresszorok beavatkozásának köszönheti megmenekülését. Ám új környezetét képtelen befogadni, úgy véli, a túlvilágra került.
Pierre egy másik bolygón sétál ki az őserdőből, ahol egy földi expedíció a terepet készíti elő egy pusztulásra ítélt civilizáció átköltöztetéséhez. A fiú egy régebbi, kudarcot vallott küldetés egyetlen túlélője, ilyenformán teljes jogú ember. Ő mégis jobban ragaszkodik nevelőszüleihez, a láthatatlan idegen lényekhez.
Két fiú. Két, otthonából kiszakított, értelmes, érző teremtmény. Vajon sikerül-e hazatalálniuk?A Sztrugackij fivérek két remekbe szabott kisregénye a Delelő-univerzum távoli zugaiba kalauzol el minket, melyek tűnjenek bármennyire idegennek, az ember jobbra törekvésének időtlen játszóterei csupán.
-
új 2 munkanap
Száz évvel később járunk, egy olyan világban, melyet a nanotechnológia gyökeresen átalakított. Automaták állítanak elő mindent az élelemtől a ruházatig, az újságok okospapíron megjelenített, személyre szabott hírforrások, a városok saját immunvédelemmel rendelkeznek, és a mesterséges gyémánt az egyik legolcsóbb és legtartósabb építőanyag. Az emberek ugyanakkor a múltat idéző, szigorú kasztrendszerben élnek, vallásuk, politikai hovatartozásuk, kulturális preferenciáik és természetesen vagyoni helyzetük alapján tagozódva.
Nell a legalacsonyabb rendű munkásosztályba született, ahonnan a fennálló társadalmi rend szerint nincs kiút. A kislány kilátástalan élete azonban egy csapásra megváltozik, amikor négyéves korában kezébe kerül egy arisztokrata gyermekeknek szánt tankönyv. Ennek leckéi felnyitják szemét környezete csodáira és megértetik vele, hogy csak úgy viheti valamire, ha sorsának alakítását saját kezébe veszi.
Az amerikai szerző regényét méltatói neoviktoriánus poszt-kiberpunk műként jellemezték. A megjelenését követő évben elnyerte a Hugót és a Locus magazin közönségdíját is, finalistája volt továbbá a Nebula-, a John W. Campbell- és az Arthur C. Clarke-díjaknak. Az író szándéka szerint önálló regény, mégis amolyan távoli folytatásaként értelmezhető a korábban magyarul már megjelent Snow Crashnek, megoldást kínál annak néhány nyitva hagyott kérdésére. -
új 2 munkanap
A nevem Lomax, Alex Lomax. Egyetlen helyi magánhekusként járom New Klondike aljas utcáit. Olyan ez, mint valami vadnyugati kisváros, akár a külsőségeket, akár az itt lakók erkölcseit nézzük.
Negyven éve fedezték fel a vörös bolygón az első kövületeket, az adott lendületet a telepek fejlődésének. Otthon, a Földön minden végtelen számban másolható, előállítható. Ezért jöttek akkora divatba az idegen lények fosszíliái. Egyszeriben minden szerencsevadász útnak indult a Marsra, a gyors meggazdagodás reményében.
Én csak a mindennapi betevőt akarom megkeresni csalókat, rablókat és más gonosztevőket halászok ki a többé-kevésbé tisztességes telepesek soraiból. De amikor a nyakamba szakadt egy több évtizeddel ezelőtti gyilkossági ügy és egy napló, ami talán a történelem legnagyobb kövület-lelőhelyéhez vezethet el, rögtön tudtam, hogy egykettőre magam is céltáblává válok. Remélem, a végén nem a bolygó vörös homokja alól kerülnek elő az én csontjaim is.Kanada egyik legkelendőbb szerzője, a Hugo- és Nebula-díjas Robert J. Sawyer, akinek Flashforward A jövő emlékei című regényéből tévésorozat is készült, ezúttal vérbeli noirt, hangulatos, kőkemény krimit írt. Hogy mi benne a rendkívüli? Természetesen a helyszín, a vörös bolygó veszélyes világa, amely gyilkosok segítsége nélkül is éppen elég halálos.
Mintha Philip Marlowe a Szárnyas fejvadász és a Marsbéli krónikák keverékébe csöppent volna.
The Mind ReelsEgy biztos kezű szerző merész tudományos ötletekkel.
New York Times -
új 2 munkanap
Lenyűgöző történet háborúról, szerelemről, bosszúról, terrorról, és az emberi lélek legmélyebb titkairól.
New York, 1920. A háborúnak vége, de a tomboló húszas évek még el sem kezdődtek. Gyárak zárnak be, családok veszítik el otthonaikat. A munkanélküli férfiak nem ihatnak, szesztilalom van. Manhattan utcáin elégedetlenség, indulat forrong. És a Wall Street… a levegőbe repül. Ez a legrombolóbb terroristatámadás, amelyet az Amerikai Egyesült Államok területén addig valaha elkövettek.
A robbanás szemtanúja és túlélője a háborús veterán Dr. Stratham Younger, Jimmy Littlemore rendőrnyomozó, és a gyönyörű, de sok titkot rejtő Colette Rousseau. Titokzatos nyomok sorozata, a Colette elleni megmagyarázhatatlan támadások, és a nő múltjában rejtett titok vezeti ezt a három embert szívfájdító, de izgalmas utazásra Párizstól Prágáig, a világ legmagasabb felhőkarcolójának tetejéről a kincstár titkos páncélkamráinak mélyére, Sigmund Freud bécsi otthonába és Washington D.C. kormányhivatalaiba. Ahogy a rejtély félelmetes, látszólag össze nem tartozó elemei összeállnak, Younger és Littlemore feltárja Colette titkát, és a Wall Street-i terror megdöbbentő tényeit is.A máig megoldatlan, 1920-as Wall Street-i merénylet történetét magába foglaló regény kitűnően elegyíti a tényeket és a fikciót, gyilkos- és szerető szenvedélyt, kétséget és kalandot. Letehetetlen történet legvadabb ösztöneink rejtett mélységeiről.
Jed Rubenfeld az Akar beszélni róla? nemzetközi bestseller szerzője. A Yale Egyetem jogi karának professzora, az amerikai alkotmányjog egyik legelismertebb szakértője. Alapdiplomáját a Princeton Egyetemen szerezte, diplomamunkájának témája Sigmund Freud volt. Rubenfeld Connecticut államban él családjával.
“Jed Rubenfeld emlékezetes és összetett karakterekkel játszik, és lelkiismeret-vizsgálat történetet tár elénk. A Halálösztön nem csak fordulatos történet, amely politikai és tudományos intrikákba vezeti be az olvasót, hanem egyben provokatív elmélkedés a háború és a terrorizmus érzelmi interferencia hatásairól.”
– Matthew Pearl, A Dante-klub és a Poe árnya szerzője.“Rubenfeld mesterien szövi a magával ragadó történetet, mely New Yorkból Párizsba, Bécsbe és vissza vezet; megdöbbentő és szívsajdító módon világítja meg, milyen hatásai voltak az első világháborúnak egy egész nemzedékre nézve. Aki kedveli a titkokról, politikai intrikákról, és nehéz időkben megélt szerelemről szóló történeteket, nagyon fogja élvezni ezt a magával ragadó regényt.”
– Katherine Howe, a The Physick Book of Deliverance Dane szerzője -
Antikvár 2 munkanap
Ízőrzők – 30 kötetes szakácskönyvsorozat – Hazai tájak – Hazai ízek
Régi konyhák házias ízeit, vidéki ételek utánozhatatlan gazdagságát mutatja be a közkedvelt „Ízőrzők” című televíziós ismeretterjesztő sorozat. Az ország legügyesebb háziasszonyaitól és házigazdáitól könnyen kedvet kaphatnak, hogy meglepjék családjukat, barátaikat a régi idők felejthetetlen ízeivel. Vendégváró falatok, egyszerű, gyorsan elkészíthető, ízletes ételek, helyi különlegességek, hasznos tanácsok egyaránt helyet kapnak a könyvekben.
A második kötetben sok izgalmas halételt kínálunk Önöknek. Számos rég elfelejtett receptet, többféle halászlevet, sütőben és serpenyőben sütött finomságokat gyűjtöttünk egy csokorba. Megtalálják itt a legegyszerűbb hallevest, az ünnepi asztal fogassüllőjét, vagy a legmodernebb trendeknek is megfelelő, fóliában sütött pisztrángot.
-
új 2 munkanap
Kis csapat próbál elszökni a birodalomból, élén Marcusszal, a feltételezett új Üdvözítővel, és Ilmarral, a tolvajjal. Amikor a hatóságok csapdájába esve túlerővel kerülnek szembe, Ilmar szabadságát föladva menti meg a többieket. A csapat szétszóródik, de többségük mégis újra összefut Pannónia fővárosában, Aquincumban. Közben a szálak egyre kuszálódnak, és Marcus hűséges követői közt felüti fejét a kétely: a fiú valóban az Úr új, földi helytartója, vagy valami sokkal sötétebb hatalmat képvisel?
Közeleg a végső összecsapás, melynek kimenetelétől függhet a világ sorsa. Ha Marcus beveti az Eredendő Igét, az bőségszaruként visszahozhat a földre minden elrejtett kincset, még a vasat is. Csakhogy a hatalom minden eddiginél rettenetesebb eszközének is bizonyulhat.Az Őrség-könyvek Európa-díjas, immár az angolszász piacon is sikeres szerzőjének kétkötetes ciklusa döbbenetes befejezéséhez érkezik ezzel a regénnyel, mely többek közt egy alternatív Magyarországra is elrepíti kíváncsi olvasóit.
-
új 2 munkanap
Egy világban, melyben a kisded Jézus nem élte túl Heródes betlehemi mészárlását, az Úr mostohafiául fogadott egy másik ifjút, és birtokába adta az Igét, egy varázsszót, amivel csodákat tehetett. Tanításainak és varázshatalmának köszönhetően az Üdvözítő a Római Birodalom császára lett, s immár a trónról próbálta elérni az emberiség megváltását, akár a szelíd erőszak eszközeivel is. Amikor azonban így sem járt sikerrel, elkeseredésében eltüntette a világból a háborúzáshoz legnélkülözhetetlenebb vasércet, majd beteljesítette a rá kirótt végzetet, és ő maga is távozott egy párhuzamos dimenzióba, melyet az Ige segítségével nyitott meg.
Közel 2000 év telt el azóta, de a vasszegény Föld továbbra is nehezen vánszorog a tudományos-technikai fejlődés útján. A legtöbb ember lovon jár, a tenger hullámait vitorlás hajók hasítják, és mind az elektromosság, mind a repülés gyerekcipőben jár. Ugyanakkor elterjedt az Igék használata, melyek segítségével kisebb-nagyobb dolgokat lehet elrejteni abban a bizonyos párhuzamos dimenzióban.
A kényszermunkára ítélt tolvaj Angolna Ilmart több más bűnöző társával együtt egy vitorlás szállítja büntetése letöltésének színhelyére, a Gyászos-szigetekre. A fedélzeten megismerkedik egy fiatal fiúval, Marcusszal, akiről sejteni kezdi, hogy nem egészen az, akinek mondja magát, ráadásul egy Ige is van a birtokában. Együtt tervelik ki szökésüket, amelynek sikere az egész világ képét átrajzolhatja.Az Európa-díjas, immár Amerikában is bestsellerszerzőnek számító Lukjanyenko új története egyszerre merész átirata a valós történelemnek és a Bibliának. Sőt, e nagyszabású kaland tovább folytatódik, a jövőre várható második kötetből megismerhetjük a történet magyar vonatkozásait!
-
új 2 munkanap
eddig mennél el, ha ki kéne húzni a csávából a nővéredet? Amikor Jenny véletlenül lefújja magát Bolonda Bagatell C.S.A.T.T-permetével, Josh és Danny rádöbbennek, hogy csak ők segíthetnek undok nővérüknek. Lószúnyoggá kell változtatniuk magukat, hogy megmentsék őt, bármilyen veszélyes is ez a feladat… Képesek lesznek a fiúk ellenállni az éjjelilámpa csábító fényének? Sikerül megakadályozniuk, hogy Jenny minden szúnyoglábát elhajigálja? És legfőképp: képes lesz megállni Csuri, hogy elfogyasszon egy ropogós, szúnyogban gazdag uzsonnát?
-
Antikvár 2 munkanap
Lim-Lom országban, a kacatok és ócskaságok földjén él Kacat király. Az uralkodó a lompolgárok körében nagyon népszerű. Egyik nap furcsa jövevény érkezik, kezében a gyám- és gyógyszálló intézet behívója. A királynak be kell vonulni a sárgaházba, több ideig is tart, amíg kiderül, alkalmas-e országa vezetésére. Kacat király így lesz átmenetileg a gyógyszálló lakója, ahol megismerkedik Imágó doktorral, és a kedves ápolónővel, Fulman Helénnel. A verses meséből megtudhatjuk, kinek az érdeke gyámság alá helyezni a királyt, miként szabadul ki végül a fogságból, és hogyan adja férjhez Kacat király a lányát, Csutka Katát. A történetben egy zenegép is feltűnik, amely gyönyörű mestermunka. Kamondy Imre, a Cabaret Medrano zenekar énekese és szövegírója abszurd, humoros mesében fogalmazta meg felfogását az életről, a művészetről, a szabadságról. Rontó Lili grafikusművész fanyar humorú, groteszk rajzai hasonló látásmódról árulkodnak. Nem véletlen, hogy az alkotók már eddig is többször megjelentek együtt, és a jövőben is vannak közös terveik.
12 éves kortól ajánljuk gyerekeknek és felnőtteknek! -
új 2 munkanap
A Kabbala nem misztika, nem meditáció, nem is vallás. A Kabbala a legősibb eszmerendszer, amely az emberi lét alapvető kérdéseire keresi és adja meg a választ. A kiadvány ugyanakkor azokat a speciális tényezőket is vizsgálat tárgyává teszi, amelyek jelenünk globális válsághelyzetének kialakulásához vezettek. Sok tudós és kutató ért egyet abban, hogy az emberiség problémáink a zömét az emberi ego okozza. A szerző azonban nemcsak azt mutatja meg, hogyan lehet és kell személyes életünkben új szintre lépni, de azt is, hogyan tehetjük meg mindezt társadalmi értelemben.
-
új 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
1996-ban járunk. Josh és Emma világéletükben szomszédok voltak, és a legjobb barátok is. Azonban tavaly novemberben minden megváltozott közöttük, amikor Josh családja postán megkapta az Amerikai Online Cég (AOL) CD-jét, és az édesanyja átküldte Emmához, hogy a lány feltölthesse az anyagot az új számítógépére. Amint bejelentkeznek, automatikusan a Facebook oldalára lépnek be – csakhogy a Facebookot még fel sem találták! Legnagyobb döbbenetükre feltárul előttük a tizenöt évvel későbbi életük. Később valahányszor újra ránéznek a profiljukra, azt látják, hogy a jövőjük is megváltozik. Miközben az életükben bekövetkező eseményeket próbálják feldolgozni, kénytelenek szembenézni azzal, mit csinálnak jól és rosszul – a jövőben.
A nagy sikerű Tizenhárom okom volt… szerzőjének új regénye a Facebook nélküli világba kalauzol vissza, és bebizonyítja, hogy minden döntésünk hatással van az életünkre. Facebook-függőknek kötelező olvasmány! -
új 2 munkanap
Amikor egy idegen civilizáció küldötte érkezik a Földre, úti céljául a torontói Royal Ontario Museumot választja. A múzeum egyik munkatársával, Thomas Jerichóval lép kapcsolatba, aki meglepődve veszi tudomásul, hogy Hollus, a pókszerű lény bolygónk történelmét jött tanulmányozni, párhuzamokat keresve más civilizációk sorsával. Nem kisebb feladatra vállalkozott ugyanis, valamiféle kívülről rákényszerített rendezőelv nyomait kutatja a világegyetemben, más szóval Isten létének bizonyítékát. Az ateista Jericho saját kételyeivel küzdve segíti Hollus munkáját, de az egyre meggyőzőbb érveket mind nehezebben utasíthatja el. Vajon ha létezik Isten, mi a célja velünk, emberekkel? És érdemes-e egyáltalán kutatni szándékai után, hiszen az Ő útjai köztudottan kifürkészhetetlenek.
-
új 2 munkanap
A 22. század, az emberi civilizáció delelője. Megvalósult a csillagközi utazás csodája, és a galaxis benépesedett. A bolygók élik a maguk önálló életét, az egyetlen ellenőrző szerv a progresszoroké, akik a fejletlenebb kultúrák útját próbálják egyengetni.
Makszim Kammerer, a zöldfülű szabad kutató a végtelent járja, újabb lakható, illetve lakott világok után kutatva. Amikor aztán egy űrbalesetet követően hajótörést szenved egy ismeretlen bolygón, egyáltalán nem biztos benne, hogy itt huzamosabb ideig elélhet az ember. Szétforgácsolódott birodalmacskák tengődnek az atomháború kínjait nyögő földjén, mindennaposak a mutációk, az eldugottabb vidékeken pedig még mindig a hajdani idők hadigépezetei szedik áldozataikat.
Vajon sikerül-e újból egy néppé, szerves egésszé kovácsolni a pártoskodó kiskirályok által szédített tömegeket, vajon létrejöhet-e még működőképes társadalom a politika szörnyetegeinek meddővé vált harcterén?A Sztrugackij testvérek egykor mind nálunk, mind hazájukban betiltott regénye a világ SF-irodalmának igazi gyöngyszeme, és mondanivalója szerencsére (vagy sajnos) éppolyan időszerű, mint megírásakor. Ezt igazolja az is, hogy Oroszországban idén mutatták be kétrészes, monumentális filmváltozatát, amely talán idővel eljut a hazai mozikba is.
-
új 2 munkanap
HÁROM ANGYAL SZÁLL LE A FÖLDRE KÜLDETÉSSEL.
DE AZ NEM A TERV RÉSZE, HOGY AZ EGYIKÜK SZERELMES LESZ…
A mennyország három angyalt küld a Földre – Gábrielt, a harcost, Ivy-t a gyógyítót és Bethany-t, a legfiatalabbat és legemberibbet -, hogy jó cselekedeteket hajtsanak végre a sötétség hatása alá került világban. Miközben mindvégig kerülik az emberi kapcsolatot, hatalmas igyekezettel próbálják eltitkolni ragyogó fényüket, emberfeletti hatalmukat és mind közül a legveszélyesebbet, a szárnyukat. Aztán Bethany találkozik Xavier Woodsszal, és egyikük sem lesz képes ellenállni a köztük lévő vonzalomnak. Gábriel és Ivy mindent megtesznek, ami a módjukban áll, hogy közbelépjenek, de a Xavier és Bethany közötti kötelék túl erősnek bizonyul.
Az angyalok küldetése sürgető, a sötét erők fenyegetnek.
Vajon elpusztítja, vagy megmenti a szerelem Bethany-t? S vajon elég hatalmat ad-e a gonosz ellen? -
új 2 munkanap
London, 1901. A metropoliszban pezseg az élet az új évszázad hajnalán: a tudomány és technika elképesztő eredményeinek köszönhetően a Brit Birodalom virágzik, a nagyérdemű léghajókkal járja a világot, a pazar estélyeken pedig mechanikus emberek szolgálják ki az úri közönséget. Ugyanakkor azonban szörnyű járvány pusztít a városban, amelynek áldozatai lelketlen gyilkoló gépekké változnak és a ködből lőbukkanva marják meg a mit sem sejtő polgárokat, míg egy állítólagos világító rendőr sorra gyilkolja Whitechapel szerencsétlen lakosait. Amikor aztán még egy léghajó is lezuhan, Viktória királynő legjobb ügynökét állítja a nyomozás élére: Sir Maurice Newbury, az elismert antropológus, valamint tűzről pattant asszisztense, Miss Veronica Hobbes okkult és nagyon is evilági módszereket egyszerre hasznosítva szállnak szembe a ködbe burkolózó Londonban felbukkanó rejtélyekkel.
-
új 2 munkanap
Két történet, két kísérlet a menekülésre egy halálos veszedelem elől.
Az első színhelye a Szivárvány bolygó, amelyen tudósok kutatják a null-transzport titkát. Az utazásnak és a teherszállításnak ez a forradalmian új, instant módja jelentheti a kulcsot az egész galaxis meghódításához, ám az eljárás mellékhatásai egyelőre katasztrofálisak. Nem véletlen, hogy a tudóscsoport egy isten háta mögötti, lakatlan bolygót választott a kísérletek színhelyéül. Legutóbbi próbálkozásuk azonban olyan hatalmas energiákat szabadított el, amelyek akár az egész felszínről eltörölhetnek minden életet… és az evakuálásra sem elég idő, sem elegendő eszköz nincsen.
A második történet idejére már az utazás mindennapos módjává vált a null-T, és fiatalok járják a kozmoszt, egyre újabb lakott világokat fedezve föl. Két ilyen felderítőt egy titokzatos harmadik férfi elvezet egy ismeretlen bolygóra, amelyet emberhez hasonló lények laknak egyfajta kora-feudális társadalmi berendezkedésben. A világ primitív technikai szintjéből csak egyvalami lóg ki: egy különös autósztráda-szerűség két hatalmas kráter között. Ezen a sztrádán anakronisztikusan modern járművek haladnak megállíthatatlanul, eltéríthetetlenül. A megmagyarázhatatlan, fejlett technika nem hagyja érintetlenül a bolygó társadalmát, és a földi látogatók riadtan ébrednek rá, hogy e távoli világban történelmük egyik legsötétebb időszaka készül megismételni önmagát. -
Antikvár 2 munkanap
33 éves, szingli, és egy rágógumi-rózsaszín koszorúslányruhába gyömöszölte magát. Ráadásul a texasi Lovett minden lakója azon mesterkedik, hogy összehozza őt valakivel, bárkivel…
Na de ki fogja megmenteni a lázadó csajszit?
Amint lehetett, a gyönyörű Sadie elhúzta a csíkot e porfészekből, hátra sem nézett. Ám most visszatért, és csak azért is meghívta a jóképű ismeretlent, Vince-t az unokahúga esküvőjére. Vince Haven, aki ellenállhatatlan izmait kemény munkával szerezte, s a SEAL-elitalakulatban szolgált Afganisztánban, kattant nénikéjét látogatva ragadt Lovettben. Ha megbirkózik véres múltja gyötrő démonaival, talán ő lesz az, aki kihámozza Sadie-t abból a cuki rózsaszín ruciból!
-
új 2 munkanap
A BOVATKI munkatársai beadvánnyal fordulnak a Megmagyarázhatatlan Jelenségeket Ésszerűsítő és Hasznosító Trojkához, a munkájukhoz szükséges néhány lény, illetve tárgy kiutalását kérve. A nevével ellentétben négytagú szervezet viszont nem szereti elkapkodni a dolgokat, mindent igen alaposan, az előírások, a szabályok szellemében intéz, és ha lehet, inkább nem dönt semmiről.
Látván, hogy nem jutnak semmire, hőseink megpróbálják a Trojka tagjait „remoralizálni”, ám ebben a harcban (amely nem lesz a végső) a pofonokat többek közt ízelt poloskalábak, szőrös jetimancsok és tapadókorongos polipcsápok osztják.
A hétfő szombaton kezdődik magyarul először megjelenő, kacagtató folytatásában az SF európai nagymestereinek választott szerzők ismét maró szatíra céltáblájává teszik a kutatótársadalmat és az egész szocialista világot. -
új 2 munkanap
Lew Archert, a magánnyomozót azzal bízza meg egy jól szituált házaspár, hogy kerítse elő tinédzser lányukat, aki nemrég egy gyanús fiatalemberrel – meg a papa lefűrészelt csövű vadászpuskájával távozott hazulról.
Hamar kiderül, hogy a lánnyal, Sandyvel nemrég valami rossz dolog történt, s lehet, hogy a bosszúvágy fűti. Archer egykettőre a nyomukra akad, de jutalmul csak néhány ökölcsapást tud begyűjteni, a párocska pedig ismét meglóg.
Az egyre fáradtabb, ingerültebb Lew végül két hullába botlik – egy brutálisan agyonvert asszonyba és egy szétlőtt fejű hajdani seriffhelyettesbe. Mindkettőnek köze lehet egy rejtélyes, neve sincs csavargóhoz, aki tizenöt évvel ezelőtt a vonat alatt végezte. Neki pedig kifejezetten köze van egy olyan családi történethez, amely azonnal szembefordít egymással mindenkit, aki csak kapcsolatba kerül vele. De mi köze mindehhez a fiataloknak?
-
új 2 munkanap
Az örök háború veteránjai összetörten, elcsigázottan tértek haza, hogy végre megpihenhessenek szeretteik körében. Csakhogy az idő közben elragadott mellőlük mindenkit, akit otthon ismertek, sőt az emberiség tovább is lépett az evolúció következő lépcsőfokára.
William Mandella és társai számára csupán egy isten háta mögötti, fagyos kolóniabolygó marad, ahol szigorú megfigyelés mellett élhetik egyszerű életüket, ha már a társadalomba beilleszkedni képtelenek. Nekik azonban elegük lesz a ridegtartásból, és úgy döntenek, elkötnek egy űrhajót, megszöknek az egyetlen szabad helyre, amit ismernek: a távoli jövőbe.
Ám az univerzum kiszámíthatatlan, ha az ember pontosan megtervezi útját, akkor sem garantált, hogy a kívánt célba érkezik.Az Örök háború történetének lezárása minden, amit egy jó SF-től várhatunk: nagyszabású kaland az emberi lét rejtelmei körül, gazdag jellemábrázolással, valamint átgondolt tudományos és vallási spekulációkkal. Egy pillanatra sem lehet unatkozni rajta!
Ha létezne egy Fort Knox SF-íróknak, Joe Haldemant feltétlenül ott kéne őriznünk nemzetünk legféltettebb kincsei között.
Stephen KingZseniális!
Denver Post