A pszichológia mindmáig megőrzött valamennyit abból a csipetnyit “misztikumból”, amely egyszerre éltetője és buktatója is a viszonylag fiatal tudományoknak. Élteti a kíváncsiság, a megérteni és “megkóstolni-vágyás”, ezáltal segíti fejlődni, anyagot gyűjteni, kibontakozni, helyét megtalálni a tudományok között; és veszélyezteti is azáltal, hogy a nagyközönség még nem érzi, nem ismeri a választóvonalat a tudományos pszichológia és az arra csak felületesen hasonlító népszerű játékok, népszerű történetek, elméletek és vonzó spekulációk között. Az ember lélektani reagálásait hosszú évtizedek óta különféle, erre a célra kidolgozott próbákkal, tesztekkel igyekszünk megismerni és elemezni. Ezek eredetileg tudományos, kutatási célokra készültek, ennek megfelelően szigorú feltételeknek kell megfelelniük, amikor “komoly” tudományos, vagy éppen a gyógyításban felhasználható adatokat, eredményeket várunk tőlük. Az ilyen tesztvizsgálatok sokban hasonlítanak például a laboratóriumi vizsgálatokhoz, mondjuk a vércukor vagy a gyomorsav vizsgálatához: szigorúan ellenőrzött körülmények között (azonos órában, éhgyomorra stb.), szigorúan erre a célra előírt eszközökkel és gondosan ellenőrzött módszerekkel kaphatunk használható eredményt, ugyanis csak egy vagy több szám, de azt csak az egész ember összes más fontos vizsgálati leletével együtt, azzal egybevetve lehet és szabad “diagnosztikus” célokra felhasználni, egészség vagy betegség kérdésében döntési támpontnak értelmezni.