Az ​olvasó most egy réges-régen megírt, már el is feledett, nagyon szeretett és gyűlölt regényt tart a kezében. A párhuzamos történet két főhőse, Asbóth és Windish a hetvenes évek kusza világában keresi a helyét. Asbóth Öcsi szülei ellen is lázad. Hogy FENT-ről eljusson a LENT-re, megmártózik az újgazdag szexpartik pocsolyájában, majd csövesekkel elindul a narkós Alvilág felé. Egy balhé után egészen Párizsig fut. Ez az utolsó lehetősége, hogy független, szabad fotográfus legyen és megtalálja önmagát. Egy „magyar senkiként” azonban képtelen feltörni, a szabadságot pedig csak a „repülés” közben élheti át, miközben kitartatja magát nővel és férfival.
Windish egy sárba taposott világ erkölcsén nevelkedett. Ő itthon akart valaki lenni: költőként vágyik az elismerésre. De mert nem adatott meg neki egy Ady Endre tehetsége, csak az érvényesülés útja áll nyitva előtte. Karriert akar és csinál is. III. Richardként tudatosan határozza el, hogy gazember lesz. Felesége halálára spekulál, visszaél a hatalmával, eltapossa ellenfeleit, hogy Valaki lehessen. Az ő gyógyíthatatlan szenvedélye a gonoszság, amellyel lángra lobbant maga körül mindent.
Az Oroszlánkölyök ellenében nagy, negatív hősöket akartam ábrázolni, de miután elkészült a regény, rádöbbentem, hogy ez lehetetlen: ma már nincsenek szépen elmondható történetek, csak kisszerűségeink és kudarcaink mesélhetők el, hiszen úgy vették el a hitünket, hogy a kezünkbe sem adták. Talán mindez penitenciaként méretett ránk, mert eltűrtük és egy idő után természetesnek vettük a mosolygó aljasságokat, a hétköznapi megaláztatásokat, és hagytuk, hogy megvegyék a szívünket, befogják a szánkat. Olyan mélyre süllyedtünk, hogy imádkozni is csak átkozódva, Isten ellen tudunk, ahogy Windish Dénes is:
„- Uram! – vágtam a pofájába. – Én nem hiszek sem az emberekben, sem magamban, sem a szeretetben. Én a hazugság, a cinizmus és a közöny éltető erejében bízom. Ez a választott utam. Kiöltem magamból aszánalmat, az irgalmat. Irigység munkálkodik bennem. Nem tudok felejteni, sem megbocsátani. Magamnak különösen nem. Hiányzik belőlem minden jóravaló igyekezet. A gonoszság, a gátlástalanság pillanatnyi érdekeim irányítják cselekedeteimet. Istenem! Én már benned sem hiszek! Én idegennek születtem erre a világra, s mint idegen fogom elhagyni testemet is. Nem könyörgök hozzád lelkelm irgalmáért! Ámen!”