Soós László a saját bőrén égő és élő valóságanyagot menekítette át az időállóbb formába, regényébe, amely a dokumentumvegetációban is tud újat mondani a háború emberi vonatkozásairól. Éppen az emberi sorsok nyomon követésével tud átfogó és összefüggő képet adni arról a hadseregről, amelyért Nemeskürty tízegynéhány évvel később a rekviemet mondta. Borostyák Gábor tartalékos hadnagy „frontsorsán” keresztül sikerül az írónak belülről és mozgásában ábrázolnia a honvédség bizonyos rétegének, az ún. középosztálybeli értelmiségi fiataloknak a bonyolult viszonyrendszerét ehhez az emberhez méltatlan korhoz. Változó földrajzi helyszíneket, ám változatlan háborús színtereket jelképez a „fehér pázsit”, ahol esztelenül pusztult el a magyar felnőtt férfilakosság nagy hányada.