“valahol egy mellékszálon leng a szívem nagyon távol. ”

Igen, így élünk: mellékszálakon. Sok életünk van: rengeteg lehetséges, még több lehetetlen. Valódi talán nincs is köztük. Álomidő. Örök átmeneti helyzet. Ezt az érzést budapesti lakosként mindig is jól ismertem, mégis egy olyan költő fogalmazta meg nekem igazán pontosan, aki a Partiumban él, országok, tájak, tartományok, vallások, történelmek határán: Jánk Károly
Ez a könyv az ő életművének a legjavát tartalmazza a kilencvenes évek elejétől máig. Bölcs és szép versek a fiatalkori bűvös fílingektől a férfikori létösszegző költeményekig. Történhet-e jobb dolog versolvasás közben annál, hogy összetévesztjük a saját emlékeinket a költőéivel? Velem ez történt: az én körmömig kopott el a pálca a rácsos kerítés hézagaiban, és én raktam ki rizsből Angliát. Megnyugtató érzés tudni, hogy él és gondolkozik valaki a távolban – ha kell, akkor helyettem is. Aki rajta tartja a szemét minden fontos dolgon. A hi-tech világirodalmon és az üvegbeváltókon a kukáknál. Az öreg árnyékon a világ végén. És rajtam, rajtunk, mindannyiunkon: az énlakókon. Jánk Károlynak hívják, nagyszerű költő. És rokon.
Kemény István