A puránák a Védák kiegészítő részeként az ősi indiai irodalom és költői kreativitás gyöngyszemei, s ma is örök érvényű eszmék forrásai. Néhányuk, mint ahogy a Nárada-purána is, a történetírás ősi enciklopédiái, s hiteles forrásként jelennek meg a művészeti, tudományos, illetve az emberhez méltó élet (Dharma) témaköreiben. Ilyenek például az adományozás, a közjó érdekében végzett tettek, a szent helyekre tett zarándoklat, az elme (Manasz) megtisztítása, a szakrális szertartások és fogadalmak, a beavatás, a mantra-meditáció és az imádat módszerei. Ezek a művek az évszázadok során finoman és következetesen egyesítették az Ágamikus és a Védikus hagyományokat. Az Ágamák isteni kinyilatkoztatáson alapuló szentírások, melyek feltárják a teremtést és megsemmisülés, az Isten imádatát, a mantrák ismétlését, a beteljesedést, a hatféle kívánalomnak való megfelelés eszközeit (kitartás, elszántság, szilárdság, valós tudás, szilárd meggyőződés és függetlenség), a meditáció típusait (Dhjána) és a jóga négy útját (a cselekvés, odaadás, tudás jógája, illetve a királyi út vagy rádzsa-jóga).
A Nárada-purána a tizennyolc mahá-purána hatodik tagja, s eredetileg 25000 verset ölelt fel. Bár kimondottan Visnu követő, azaz Vaisnava műnek számít, mégis erőteljesen hangsúlyozza Siva és Visnu eredendő egységét, mint az Abszolút Valóság, a Parabrahman átalakulásait. Elsődleges témái az emberi élet valódi céljainak (Purusártha) feltárása, a megvalósítás útja, a jóga és a meditáció folyamata, az Abszolút Igazság. Továbbá a Legfelsőbb Önvaló vagy Lélek (Átman) megtapasztalása, a világegyetem teremtése, az Isten megtestesülései és az iránta való odaadás megnyilvánulásai, valamint a megvilágosodásról (Moksa) szóló tanítás.