“Hát hogyne! Mióta kijött az a rendelet, hogy nem szabad neki bemenni a kávéházba, egészen odavan. Ugye, meglátszik az arcán? És kérlek, a doktortól át kellett futnom a szabónőhöz is, de csak egy pillanatra, mert mégis meggondoltam, nem ráncolva akarom a kisestélyit, hanem simán, alul berakva, felül kiengedve, elöl egy kissé buggyosan, hátul kivágva, és oldalt a…. Mi az, miért vagytok olyan komorak?”
“Elveszettnek hitt művek.” Ízlelgetem a szavakat. Ez így, ebben a formában – nem mindig igaz. Pár évvel ezelőttig nem sejtettük, hogy létezik Rejtő Jenő: Tisztességes Anna című háromfelvonásos operettje, mely az író hattyúdala volt a világot jelentő deszkákon. Nem tudtunk róla, de varázslatos módon egyszer csak előbukkant a feledés homályából.
“Elveszettnek hitt művek.” A detektív, a cow-boy és a légió esetére illik ez a meghatározás. A Színházi Magazin című színházi, mozi, szépirodalmi és művészeti képeslap 1941. húsvéti mellékletében jelent meg először a kisregény alapváltozata, aminek talán a legfőbb különlegessége az, hogy az összes magyar könyvtárból “begyűjtötték” a lelkes Rejtő-rajongók. Tudtuk, hogy létezik, de hogy hol, kinél…? Hát most előkerült.
“Elveszettnek hitt művek.” Az ezeregy történet éjszakája című gépirat tizenháromféle változatára (egy részének csak a töredékére) bukkantam rá a Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattárában, mely az egzotikus helyszíneken játszódó kalandregények elé állít görbe tükröt. Tehát ebben az esetben – csak úgy, mint a kötetben közölt többi, az író hagyatékában fellelt írásműnél – sem igaz az “elveszettnek hitt” megfogalmazás. Az ember nem hiheti elveszettnek azt, amiről halvány fogalma sincs, hogy megvolt. Így aztán pontosabb lenne az “Elveszettnek hitt, de sok munkával és szerencsével megtalált, aztán közkinccsé tett művek” cím, de ez már biztosan nem fér ki a borítóra! Az alcím végül is mindegy, a tartalom a fontos…