Akció!

Nincs rossz gyerek – Kisgyermekek fegyelmezése megszégyenítés nélkül

52,00 lei 42,00 lei

“Milyen jó lenne tudni a varázsszót, ha tanácstalanul állunk egy földön fetrengő, hisztiző kétéves mellett, vagy ha másfél éves csemeténk harmadjára dobja ki a tányérból a vajas kiflit! Ebben a korban a kisgyermekek éppen úgy feszegetik a határokat, akár a tinédzserek, és kiszámíthatatlan viselkedésben sem maradnak el mögöttük. Ráadásul fegyelmezésüket az teszi még nehezebbé, hogy nem folytathatunk velük bonyolult beszélgetéseket, ők pedig egyes helyzetekben még a szülőknél is nehezebben tudják megőrizni a nyugalmukat…

Janet Lansbury szerint a zavaró viselkedéssel a gyerekek mindig olyasvalamit jeleznek, amit a szülő orvosolni tud – ha képes olvasni a “sorok között”. A szerző azt vallja: a fegyelem hiánya nem kedvesség, hanem elhanyagolás. Vagyis a tisztelet és a figyelem mellett világos határokat kell felrajzolni a gyerekek számára, hogy biztonságban érezhessék magukat a családban. A napirend és a szabályok betartása pedig kiszámíthatóvá teszi a kisgyermek életét.

Lansbury számos példával szolgál saját szülői és tréneri tapasztalataiból, hogy miként alkalmazhatjuk ezeket a gyermeknevelési elveket a különböző felmerülő problémák -verekedés, sírógörcs, hiszti, indulatos beszéd, ellenkezés, feleselés, testvérkonfliktus, étkezési nehézségek stb. – során.

JANET LANSBURY a RIE (Resources for Infant Educarers) nevű, gyerekneveléssel foglalkozó nonprofit szervezet trénere. A szervezetet a magyar származású Gerber Magda alapította, aki a világhírű gyermekorvos Pikler Emmi tanítványa volt, és 1957-ben emigrált az Egyesült Államokba.

 

Nincs készleten

További információk

Állapot

új 2 munkanap

Kiadás

Kiadó

Jaffa

Lapszám

230

Szerzõ

Veres Mária