Gondolatok ​az értelemről és a tébolyról

13,00 lei

C. G. Jung (1875-1961) a modern lélektan egyik nagy alakja, az analitikus pszichológia megalapítója. Szerteágazó munkássága során figyelme kiterjedt a kultúra ősmúltjára is, de a fókuszba korunk emberét állította – a többszörösen megpróbált, ám önmagára, rendeltetésére eszmélni rest embert, aki egyénként és kisebb-nagyobb közösségeiben egyre veszedelmesebb módon inkább áldozatnak hajlamos tekinteni magát, semmint a Föld egészséges változásra kész és elkötelezett, felelős gazdájának, felebaráti „őrizőjének”. Pedig ennek elmulasztása ön- és közrombolás, hiszen mindenki mások gyökeres megváltozását sürgetné, holott azt csak önmagunkon kezdhetjük. Gondolatait, amelyek tematikus csoportosításban jelennek meg sorozatunkban, azzal a szándékkal adjuk közre, hogy a jungi életmű segítő üzenete könnyebben eljusson a válságokkal, problémákkal küzdő mai emberhez, és minél több olvasó számára valósulhasson meg a termékeny eszmecsere századunk egyik bölcs öregjével.

Nincs készleten

További információk

Állapot

Antikvár 2 munkanap

Kiadó

Kossuth Kiadó

Lapszám

70

Szerzõ

Carl Gustav Jung