• "Enigma" nem adható a kosárhoz, mert a termék elfogyott.
Akció!

Cilka utazása

49,00 lei 44,10 lei

Az auschwitzi tetováló szerzőjének új regénye!
Cecilia Klein mindössze tizenhat éves volt, amikor 1942-ben elvitték az auschwitz–birkenaui koncentrációs táborba. A története itt akár véget is érhetett volna, ám egy magas rangú náci tisztnek megtetszett a lány csodálatos, hosszú haja, és elkülönítette őt a többi fogolytól. Cilka keserű leckék árán tanulta meg, hogy a hatalom közelében lenni egyet jelent a túléléssel, és tette, amit tennie kellett, hogy életben maradjon.
Ám a legszörnyűbb lecke akkor következett, amikor már azt hitte, végre visszakaphatja az életét. A tábor felszabadítása után ugyanis Cilkát kollaboránsnak bélyegezték, és egy szibériai büntetőtáborba küldték, a Vorkuta Gulagra, az északi sarkkörön túl.
Második börtönében Cilkának új, ugyanakkor rémisztően ismerős nehézségekkel kellett szembenéznie. Egy orvosnő révén a talpraesett, erős lány a tábori kórházba került dolgozni, ahol az elképzelhetetlen körülmények dacára igyekezett segíteni a betegeken. A mindennapok a halál és a rettegés jegyében teltek, ám érkezett egy Alekszandr nevű beteg, és Cilka ráébredt, hogy az átélt borzalmak ellenére még mindig maradt hely a szívében a szerelemnek.

Utolsó példány

További információk

Állapot

új 2 munkanap

Kiadó

Animus Kiadó

Lapszám

328

Szerzõ

Heather Morris

Kiadás