Bosszú

9,00 lei

Az igazságnak mindenképpen győznie kell Michael Connelly igazi legendának számít a bűnügyi krimi műfajában. Huszonhét regényét eddig harminckilenc nyelvre fordították le, s több mint 42 millió példányt adtak el belőlük. Köteteiben két kiemelkedően népszerű figurát teremtett meg: Harry Bosch nyomozót, illetve Mickey Haller védőügyvédet. A Perújrafelvétel című krimiben e két karizmatikus férfi útjai keresztezik egymást. Ezt a sztorit azok is élvezni fogják, akik Connelly sötét hangvételű detektívtörténeteit kedvelik, és azok is, akik Connellyben a tárgyalótermi krimik mesterének, John Grishamnak a riválisát látják. Mickey Haller, aki egész életében a bűnösöket védte, álmában sem gondolta, hogy valaha is átigazol a másik oldalra, és a vádat fogja képviselni. Ám egy szép napon a huszonnégy évre elítélt gyerekgyilkost, Jason Jessupot szabadlábra helyezik. Az egykori DNS-minták újraértékelésének köszönhetően ügyét a teljes felmentés és a nem kevés kártérítés reményében újratárgyalják. Haller nem kételkedik Jessup bűnösségében, de csak azzal a feltétellel vállalja az ügyet, ha együtt dolgozhat Harry Bosch nyomozóval és az Államügyészi Hivatal legjobb ügyészével, Maggie McPhersonnal. Haller és csapata egy minden hájjal megkent sztárvédőügyvéddel találja szemben magát, aki a médiát is felhasználja, hogy védencét az igazságszolgáltatás áldozataként tüntesse fel. A szabadlábon védekező Jessup nappal a média reflekorfényében valódi celebként viselkedik, éjszakánként azonban különös átváltozáson megy keresztül. Csupán Haller és Bosch tudja, hogy senki sincs biztonságban – hiszen lehet, hogy a gyilkos ott folytatja, ahol huszonnégy éve abbahagyta….

Nincs készleten

Kategória:

További információk

Állapot

Antikvár 2 munkanap

Kiadás

Kiadó

Alexandra Kiadó

Lapszám

397

Szerzõ

Michael Connelly