• "Otto és az SS - A háború kutyái 16" nem adható a kosárhoz, mert a termék elfogyott.

Az országépítő

13,00 lei

Az államalapító Szent István király élettörténetét elbeszélő regény, Az országépítő Kós Károly leghíresebb és legnépszerűbb műve, amely 1934-es első megjelenése óta számtalan kiadást élt meg. A történet Géza fejedelem uralkodásának utolsó eseményeivel kezdődik: István apja pajzsra emelteti fiát, s ezzel kiváltja a magát a törzsi öröklési rend alapján jogos utódnak tekintő Koppány lázadását. István véres csatában legyőzi a somogyi nagyurat, de még ezután is “félkirály csak, félországgal”, mivel uralma az ország bizonyos részei felett csak névleges. Hatalmát ráadásul nemcsak a magyar törzsfőkkel, hanem a német támadásokkal szemben is meg kell védenie.
A történelmi események ismertetésén túl Kós Károly beszámol az “országépítés” hétköznapjairól is: az építkezésekről, az aratásról, a törvénykezésről, az egyháznak juttatott adományokról vagy a családi ügyekről szóló passzusok emberközelből mutatják be az államalapítás hatalmas művét.

“Gellért pap a király elé járult:
– A munkát, melyet vállaltam, Uram és királyom, íme, megtettem. Henrik Úrfi kinőtt az én gyenge kezem alól, s eljött az ideje, hogy most megtanulja azt, amire én nem taníthatom meg, mert magam is tudatlan vagyok abban. Én megtanítottam engedelmeskedni, most meg kell tanulnia parancsolni. Megtanítottam, hogy aki kővel dobja meg, azt ő kenyérrel dobja vissza; most meg kell tanulnia, hogyha valaki egy ujjal is bántja, azt irgalom nélkül sújtsa le az ő ereje. […] Tanítottam az én Henrik fiamat jámborságra, irgalmasságra, szerénységre és alázatra, most meg kell tanulja a büszkeséget, az irgalmatlanságot, az uralkodást.”

Nincs készleten

Cikkszám: 9789632672090 Kategóriák: ,

További információk

Állapot

Antikvár 2 munkanap

Kiadó

Helikon Kiadó

Lapszám

434

Szerzõ

Kós Károly

Leírás

István király története mindig is szimbolikus erővel bírt: a semmiből országot építő erős kezű uralkodót vagy a szent királyt, a hit felkent bajnokát egyaránt beleláthatta alakjába az utókor. Az író István király tragédiáját látja elsősorban: a kötelesség áldozataként mutatja be István életét. A fiatal férfi apja és főként anyja akarata által vezetve, nevelve, természetes vágyait, ösztöneit legyűrve vállalja a keresztény királyságot, az erős kézzel való uralkodást. Megtagadja érzelmeit és a boldogtalan politikai házasságot választja, megtagadja családi, vérségi kötöttségeit, s a német lovagokra támaszkodik, megtagadja szelíd természetét, s könyörtelenül számol le az ellene lázadó rokonaival, régi barátaival. Az uralkodás erkölcsét kényszerül viselni, s nem léphet le a maga választotta, s maga építette útról.

Kós Károly könyve két szempontból is érdekes olvasmány. Egyrészt – viszonylag – hűségesen végigkíséri Isván uralkodásának főbb állomásait, kerek élettörténetet írt. Másrészt viszont Kós prózája magába olvasztja a székely népballadák stílusvilágát, a magyar irodalomban páratlan módon, sűrített, szaggatott mondatokban, képszerűen idézi fel a pogányságból a kereszténységbe átlépő Magyarország érdekességét, forrongó hangulatát.