“Rembrandti írás. Az eszközei is Rembrandtra emlékeztetnek. Ahogyan színek helyett inkább csak fényt s árnyat ismer. Fény s árny váltakozása-villódzása végig a történeten. S fénybe és árnyba borítva az alakok: a fényt még vakítóbbá teszi az árny, s a belehasító világosság még sötétebbé a tömör feketét. De talán még inkább Rembrandtra emlékeztet az ereje. A dolgoknak az a belemaródása a lélekbe, amely oly kíméletlen erővel történik, hogy már-már a megrendüléssel azonos. A Gólyakalifát olvasod? Akár az Anatómiai előadást néznéd… Csak éppen Rembrandt palástos alakjainak élettel telt nyugalma helyett a babitsi hős oly felgyujtott élettel, oly izgatott, szétömlő, egyre nagyobb lángolásban rohan a vég felé, mint egy mind a két végén egyszerre meggyujtott gyertya lobban el két tűz között. Ilyen kétfelől lobogó lélek a Gólyakalifa hőse.” (Illés Endre)
