157–190 / 190 találat

  • Akció!
    62,00 lei 55,80 lei
     új 2 munkanap 

    Népbetegség a figyelemzavar és a hiperaktivitás? Vagy csak a gyerekek szenvednek tőle? Honnan ered és hogyan gyógyítható?
    A világhírű magyar lélekgyógyász nemcsak magát tartja figyelemzavarosnak, de három gyermekét is hiperaktív figyelemzavarral diagnosztizálták. Nem csoda hát, ha a téma mélyére akart hatolni, meg akarta ismerni a betegség eredetét, hogy közelebb kerüljön a gyógyításához is. A Szétszórt elmék gyökeresen új szemlélettel közelíti meg ezt a sokakat érintő témát, valamint új módszereket is kínál, hogy segítsen azoknak a gyerekeknek és felnőtteknek, akiknek nap mint nap meg kell küzdeniük a figyelemzavar és a hiperaktivitás okozta gondokkal.
    A Szétszórt elmékben dr. Máté Gábor bebizonyítja, hogy a figyelemzavar nem örökletes betegség, hanem visszafordítható károsodás. Rávilágít, hogy a figyelemzavaros agyban az érzelmek és a figyelem kontrolljáért felelős területek nem fejlődnek ki kisgyerekkorban – és azt is, hogy miért. Megtudhatjuk, hogy élettapasztalatunk pszichológiai “terméke” – már az anyaméhen belül is! -, hogy a figyelmünk elterelhető, hogy gyakran “kikapcsolunk”. A kötet a szülőknek segít megérteni, miért tikkelnek a figyelemzavaros gyerekek, az ezzel a problémával küzdő felnőtteket pedig rávezeti, hogyan értelmezhetik érzelmeiket és saját viselkedésüket.
    A Szétszórt elmék reménnyel töltheti el az olvasót, hogy a figyelemzavaros felnőtteknek is jók az esélyei a gyógyulásra. Olyan programot ajánl, amely segítségével gyerekekben és felnőttekben egyaránt előidézhető ez a pozitív változás.

    B2
    Dr. Máté Gábor 1944-ben született Budapesten. Családjával 1957-ben vándorolt ki Kanadába. Több mint húsz évig családorvosként dolgozott, hét évig volt a Vancouveri Kórház orvosi koordinátora, jelenleg könyveket ír és előadásokat tart szerte a világon. Célkitűzése, hogy felhívja a figyelmet a betegségek tágabb összefüggéseire.


  • Akció!
    15,00 lei 13,50 lei
     új 2 munkanap 

    Ebben a gyönyörű barátságnaplóban és kifestőben most összegyűjthetsz minden fontos dolgot a barátaidról, és a legjobb közös fotókat is beragaszthatod! Közben tedd egyedivé a könyvet, és színezd ki kedve szerint a Színpompás rajzok részletgazdag, meseszép oldalait!


  • 12,00 lei
     új 2 munkanap 

    Ismerd meg azokat a kerekes vagy lánctalpas munkagépeket, amelyek az építkezésben, útrakásban segítenek!


  • Akció!
    49,00 lei 44,10 lei
     új 2 munkanap 

    Fedezd fel a világ leghíresebb dinoszauruszát!

    Ez a könyv a világ leghíresebb dinoszauruszának alaposabb megismerését teszi lehetővé.

    Fedezd fel közelebbről a testfelépítését, életmódját és szokásait, és gazdagodj olyan ismeretekkel, amikről nem is gondoltad volna, hogy a birtokukba juthatsz!


  • 12,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Hogy kiszakadjanak pörgős New York-i életükből, és több időt töltsenek kamasz fiukkal és lányukkal, Amanda és Clay az Airbnb-n egy teljes hétre kivesznek egy pazarul berendezett házat Long Island egy félreeső szegletében. Érkezésük másnapján, késő este azonban kopognak az ajtajukon: egy zaklatott idős házaspár, Ruth és G. H. az, állításuk szerint a ház tulajdonosai. Ezek a vadidegenek azt mondják, áramszünet állt be egész New Yorkban, felbolydult a város, ezért vidéken kerestek menedéket.

    Mivel azonban nincs sem tévé-, sem mobil-, sem internetszolgáltatás, Amanda és Clay nem tudják, mit gondoljanak. Bízhatnak vajon a másik párban, és vice versa? Mi történt valójában New Yorkban? A civilizációtól elszigetelt nyaraló tényleg biztonságot nyújthat a két családnak? És egymástól biztonságban vannak?

    Rumaan Alam harmadik regényében könnyen átélhető alaphelyzetet dolgoz fel hús-vér figurákkal és egyre fokozódó feszültséggel, nem véletlen, hogy 2020 egyik legnagyobb közönség- és kritikai sikerét aratta vele.


  • Akció!
    62,00 lei 55,80 lei
     új 2 munkanap 

    Szeretitek az utazást, a kalandokat és a rejtélyeket? Akkor csatlakozzatok Tea Angyalaihoz, és fedezzetek fel újabb és újabb csodálatos országokat és városokat! Az öt belevaló egérlány ezúttal Budapestre látogatott! Íme legújabb kalandjuk:

    Képzeljétek, Pamela és Shen bejutott a Nemzetközi Táncverseny döntőjébe! A rangos megmérettetésnek egy gyönyörű város, Budapest adott otthont, és mi alig vártuk, hogy bebarangoljuk. Ám amikor a döntő előtt Máté, a magyar versenyző rejtélyes módon eltűnt, tudtuk, hogy a városnéző túránk kicsit izgalmasabb lesz, mint terveztük. Nyomoztunk a János-hegyen és a belvárosban, bolyongtunk a Budavári labirintusban, kiruccantunk Szentendrére, kifújtunk magunkat a Gellért fürdőben, és megkóstoltuk a helyi ételkülönlegességeket… Budapest elképesztő kalandokat tartogatott számunkra!

    Hogy kicsoda Tea Stilton? Geronimo Stilton húga, a Rágcsáló Hírek különleges tudósítója. Sportos, talpraesett, elbűvölő egérlány. Útjairól rendszerint szenzációs újságcikkekkel és fényképekkel tér haza. Ügyesen motorozik, és repülőt is vezet. Cinnfordban Tea barátságot kötött öt egérlánynyal: Colette-tel, Nickyvel, Pamelával, Paulinával és Violettel… ők Tea Angyalai! Tea tollából megismerhetitek az egérlányok nem mindennapi kalandjait.


  • 19,00 lei
     új 2 munkanap 

    Charlotte, ​a válófélben lévő, nagyvárosi ingatlanügynök elutazik az alaszkai Anchorage-be, a nagynénjéhez, hogy még karácsony előtt segítsen neki eladni az esküvői ruhaszalonját. A vevőjelöltek között van Holly néni örök riválisa, a szomszédban lakó Thelma Rupert is, aki a fiának, Rydernek szánja nászajándékul a szalont.
    Ryder, a vonzó helyi zsaru parkolási büntetőcédulákkal bombázza a válási hercehurca miatt amúgy is dühös Charlie-t, és miközben macska-egér játékot játszanak egymással, a nő akaratlanul belekeveredik egy fura bűnügybe. Kénytelen segítséget kérni Rydertől, aki először nem hisz neki, ám később mégis nyomozni kezd az ügyben…
    A vad hógolyócsaták, tönkretett karácsonyi dekorációk és titokban elcsattant csókok árnyékában Charlie és Ryder kénytelenek összefogni, mert kiderül, hogy amit ők kettejük harcának gondoltak, az valójában egy véres bűntény nyomait takarja. Miközben versenyt futnak az idővel és próbálják elsimítani a két család közti viszálykodást, meg kell küzdeniük az egymás iránti érzéseikkel is. Vajon sikerül nekik?


  • Akció!
    45,00 lei 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Stephen King szerint félelmetesebb regény, mint bármi, amit Stephen King valaha írt.

    Irán vezetésével öt arab hadsereg brutális győzelmet arat Izrael ellen, amely megszűnik létezni. Néhány órán belül összegyűjtik és kivégzik a vezetőit, az izraeli hadsereg felmorzsolva, az ország hatmillió zsidó lakosa beszorítva az éhező gettóvá váló Tel-Avivba. Miközben az USA és a Nyugat csak kivár, Izrael ellenségei a teljes lakosság kiirtására készülnek.

    A népirtás előestéjén Tel-Aviv egy utolsó kísérletbe fog, hogy megmenekülhessen. Egy izraeli üzletember, egy maffiózó, és egy crossdesser harci pilóta összerak egy merész ellentámadási tervet. Sikerrel járhatnak?

    A Tel-Aviv ostroma Amerikában már megjelenése előtt viharokat kavart, az iszlámellenes elfogultsággal vádolt regényt végül a kiadója visszavonta, nem merte kiadni.

    Hesh Kestin két évtizedig külföldi tudósítóként dolgozott. Többek közt terrorizmus, fegyverkereskedelem, és kémkedés szerepeltek a témái között.

    Izraeli-amerikai kettős állampolgárként az izraeli hadsereg tagjaként szolgált, majd visszatért ugyanazokra a harcmezőkre, haditudósítóként.


  • 49,00 lei
     új 2 munkanap 
  • Akció!
    58,00 lei 52,20 lei
     új 2 munkanap 

    Thomas minden nap átél és tanul valamit Sodor szigetén. Ebben a könyvben öt izgalmas, felemelő és tanulságos történetet mesél barátságról, együttműködésről és megbocsátásról, csúfolódásról, tengeri állatokról és dinoszauruszokról. Éld át vele a kalandokat!


  • Akció!
    19,00 lei 17,10 lei
     új 2 munkanap 

    Kezdődnek a szédítő kalandok! Tarts velünk egy fantasztikus világba, ahol viharsárkányok fodrozzák az eget, égrefutó unikornisok vágtatnak az éji ösvényeken, tűzmadarak őrzik a Csodák Barlangjának titkát, fellegmedvék lehelnek ködöt a hegycsúcsokra, és a csillagfarkasok éneke csalogat fényt a sötétségbe. A Titkos jótevők kalandjai folytatódnak! Mágikus kövek, törékeny kis csillagfarkasok, háromfarkú, varázsrókák, segítőkész sárkányok és unikornisok világa tárul elénk. Emma és Pippa értik a varázsállatok nyelvét. Összefognak, hogy megmentsék őket a rájuk leselkedő veszélytől.


  • Akció!
    35,00 lei 31,50 lei
     új 2 munkanap 

    Szerinted léteznek unikornisok? És valóban varázserejű a szarvuk? Hogyan élhetnek, hol játszhatnak ezek a csodás teremtmények? Ebben a könyvben a kihajtható ablakok segítségével igazi kaland a felfedezés!


  • Akció!
    42,00 lei 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    A hírnév kötelez.

    Katarina Bishopra sokféle címkét aggattak már eddigi rövid élete során: barát, unokahúg, gyermek, tolvaj. Ám az elmúlt két hónapban ő lett a lány, aki a bandájával kirabolta a világ legnagyobb múzeumát. Éppen ezért Kat meg sem lepődik, amikor felkérik, hogy lopja el a hírhedt Kleopátra-smaragdot, hogy visszakerülhessen jogos tulajdonosához.

    Csakhogy van három gond. Először is, a drágakövet harminc éve senki sem látta. Másodszor, az Egyiptomi Birodalom bukása és Kleopátra halála után bárki birtokolta is a smaragdot, képtelen volt sokáig megtartani; a történelem pedig hajlamos ismételni önmagát. Kat csapatát mégis a harmadik probléma aggasztja leginkább: a kövön átok ül.

    A lány, még ha nyakig benne van is a pácban, harc nélkül nem adja fel. Végtére is vele van a legjobb barátja – a nagyszerű Hale – és a csapat többi tagja. Együtt erednek Kleopátra smaragdjának nyomába, és miközben sorra cselezik ki az átkokat, rájönnek, hogy azoknak a trükköknek és svindliknek, amiket a tolvajcsaládok évszázadok óta sikerrel alkalmaztak, most semmi hasznát nem veszik.

    Ez pedig azt jelenti, hogy Katarina Bishop kénytelen felrúgni a saját szabályait.

    A Tolvajok klubja méltó folytatása.

    “Szent ég! Nem gondoltam volna, hogy lesz olyan könyv, ami jobban tetszik
    majd, mint a Tolvajok klubja… aztán BUMM! A folytatás veszett jó!
    Volt benne jó pár remek csavar, és őszintén szólva szerintem még jobb is,
    mint az első rész, ha ez ugyan lehetséges. Egyszóval IMÁDTAM!!! ”
    – C. B. Cook, goodreads.com –

    Szereted a Vörös pöttyös könyveket?
    Vidd haza nyugodtan! Tetszeni fog.

    13 éves kortól ajánljuk!


  • Akció!
    24,00 lei 21,60 lei
     új 2 munkanap 

    Ebben a vidám, játékos könyvecskében kis ablakokon keresztül kukucskálhatsz be az unikornisok káprázatos világába. Megismerkedhetsz a barátaikkal, megtudhatod, hogy mi a kedvenc időtöltésük, emellett Te is játszhatsz velük! Cukiságból nem lesz hiány!


  • Akció!
    14,00 lei 12,60 lei
     új 2 munkanap 

    Maki és barátai segítenek neked megmutatni,
    hogy mit csinálnak az állatok.


  • Akció!
    27,00 lei 24,30 lei
     új 2 munkanap 

    Ebben a különleges könyvben a gyerekek vidám kis unikornisokkal játszhatnak kedvükre. Többféle színes és érdekes feladat közül válogathatnak, a kivágható papírfigurák pedig fejlesztik a kicsik kézügyességét, térlátását és logikus gondolkodását. A mellékletben sok-sok matricát is találhatnak, amik még szórakoztatóbbá teszik az időtöltést.


  • Akció!
    55,00 lei 45,00 lei
     új 2 munkanap 
  • Akció!
    29,00 lei 26,10 lei
     új 2 munkanap 

    Aki beteg – orvoshoz fordul. Gyógyulni akar, az orvos pedig gyógyítani. A közös munkálkodás, a betegség “legyőzésének” harci mámorában azonban többnyire egyikük sem teszi föl a kérdést: mit jelent a betegség? Miről árulkodik a tünet? Ez a könyv éppen ezekre a kérdésekre keresi és adja meg a maga sajátosan új válaszait.
    Minden betegség valamilyen lelki konfliktus testi megjelenési formája – állítják a szerzők. Gyötörjön bennünket akár fogfájás vagy bélhurut, asztma vagy reuma, viszketegség vagy magas vérnyomás – mindezek hátterében lelki problémák állnak. Sőt, még az országúti balesetek sem történnek “véletlenül”! A cél tehát nem csupán a betegség “meggyógyítása”, nemcsak a fizikai-fiziológiai működésünkben bekövetkezett “hiba” kijavítása, hanem a betegség szimbolikájának feltárása és a páciens alapvető problémájának megoldása.
    Az út a teljességhez azokhoz szól, akik valóban szembe akarnak és mernek nézni önmagukkal – betegségükkel és azzal, amiről ez a betegség árulkodik. A betegségek tünetei ugyanis kivétel nélkül mélyebb értelmet hordoznak, a lelkünk üzeneteként arra ösztönöznek, hogy a teljességhez vezető útra lépve rátaláljunk önmagunkra.
    A klasszikus szerzőpáros, Thorwald Dethlefsen és Ruediger Dahlke könyve első megjelenése óta sem veszített igazságából és népszerűségéből. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a könyv több mint egymillió példányban kelt el világszerte.


  • Akció!
    33,00 lei 29,70 lei
     új 2 munkanap 

    Egy olaszországi nyaralás alatt, Briony Woodot lenyűgözi a Nápoly dombjai között megbúvó, romos villa háborús története. Nem csupán maga a hely, ahol nagyapja 1943-ban katonaként állomásozott, de fölfedezi, hogy az épület egy régóta elveszett szerelem titkát is őrzi.

    Brionyt elragadtatják a villában eltemetve talált, ütött-kopott levelek, amelyek egy angol nő, Sarah Bailey meg egy német fiatalember, Paul Hartmann között virágzó szerelemről íródtak – és közel hetven évvel korábbra, a háború előtti Norfolkba vezették vissza őt.

    Ám miközben Briony beleveti magát Sarah és Paul történetébe, még mindig szigorúan őrzött titkokba és sajnálatba ütközik. Túl hamar világossá válik számára, hogy ami réges-régen a Vezúv árnyékában történt, gyanúja szerint még minidig képes szörnyű fájdalmat okozni.

    “Megragadó, elbűvölő, tökéletes nyári élvezet” SANTA MONTEFIORE’


  • 15,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Cecelia Ahernnek, az Utóirat: Szeretlek című világhírű regény szerzőjének harcosan feminista novelláskötete egy csepp mágikus realizmussal. Roxane Gay-rajongóknak ideális!

    A kötetben harminc különleges, fantáziadús történetet olvashatunk, amelyekben nők küzdenek le ezernyi viszontagságot agyafúrtságuk, leleményességük és könyörületességük révén.
    A novellák főszereplőit olyan dilemmák, vágyak és törekvések mozgatják, amelyekkel a világ minden pontján azonosulni tudnak a nők. Az ismerős élethelyzetek jó adag mágikus realizmussal fűszerezve meghökkentő és sokszor roppant mulatságos végkifejletbe torkollnak. A gondolatébresztő írások hősnői életük különböző területein (házasság, gyereknevelés, politika, karrier) szembesülnek titokzatos, de nagyon is valós problémákkal.
    Egyikük bőrén vészjósló harapásnyomok jelennek meg, a másikat egy rémálomszerű prezentáció kellős közepén szó szerint elnyeli a föld, a harmadik pedig elhatározza, hogy visszaviszi megunt férjét a boltba, ahol annak idején beszerezte. A különféle akadályokkal birkózó nők életét az is formálja, miként tekintenek rájuk mások, de leginkább persze az, hogy ők maguk érzékelik-e a bennük rejlő erőt.
    A harminc novella őszinte képet mutat arról, milyen a mai világban nőnek lenni.


  • Akció!
    11,00 lei 9,90 lei
     új 2 munkanap 

    Ezt a foglalkoztató sok színező és izgalmas feladat teszi szórakoztatóbbá. Haladj kedved szerint a füzet oldalain keresztül, miközben újabb és újabb kalandokban lesz részed a vagány fiúkkal.


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Senkiben sem bízhatsz?

    Amikor a fiatal, szőke Isabelle Coleman eltűnik, Denton kisvárosában mindenki a keresésére indul, de nyomát sem lelik. Josie Quinn nyomozó közben rátalál egy másik lányra, akiről addig azt sem tudták, hogy eltűnt.

    A rejtélyes lány, aki nem hajlandó megszólalni, teljesen össze van törve. Josie csupán egy harmadik lány nevét képes belőle kihúzni, és azt, hogy látott egy neonszínű nyelvpiercinget – ami pont olyan, mint amit Isabelle is viselt.

    Versenyfutás kezdődik, hogy még időben megtalálják Isabelle-t, ám Josie attól is tart, hogy más lányok is eltűnhettek. Amikor a nyomok egy olyan ügyhöz vezetik, ami a hatóságok szerint nem is létezik, Josie már abban sem lehet biztos, hogy kiben bízhat.

    A kisvárosban valaki leírhatatlan bűncselekményeket követ el. Josie vajon képes még azelőtt megtalálni a gyilkost, mielőtt a szörnyeteg újabb áldozatot kapna el?

    gazi csemege ez a regény. A letehetetlen sorozatnyitó kötet olvasása után garantáltan felkapcsolt villanynál fognak aludni az olvasók.

    Éld át az izgalmait!

    “Az Eltűnt lányok egy zord, sötét, nyomozós regény, ami az elejétől
    magával ragadott, és teljesen be is szippantott.”
    – Norma, goodreads.com

    16 éves kortól ajánljuk!


  • Akció!
    65,00 lei 58,50 lei
     új 2 munkanap 

    A VARÁZSLAT MÁR A TIED! HASZNÁLD!
    “Benned is rejlik egy varázspálca, és az nem más, mint egy égi iránytű, amely arra teremtetett, hogy az öröm felé vezessen.”

    Radleigh Valentine ötvözve a humort a spiritualitással, a tiszta szeretet és a feltétel nélküli támogatás angyali üzeneteivel inspirálja közönségét szerte a világon. Ebben a mágikus útmutatóban gyakorlatias, derűs tanácsokat és egyszerűen végrehajtható gyakorlatokat kínál, amelyek segítségével munkára foghatod a spirituális energiáidat, leküzdheted a korlátaidat, és rálelhetsz önmagad legboldogabb és leghitelesebb énjére.

    Ez a könyv rendelkezésedre bocsátja azokat a mindennapi mágikus képességeket és ismereteket, amelyekre számos területen szükséged lehet:
    Hogy megteremthesd amire valójában vágysz
    Hogy az örömmel és hálával teli életed válaszd
    Hogy felismerd az Univerzum jeleit, amelyekkel nap mint nap megajándékoz
    Hogy beszélhess az angyalaiddal, és elfogadhasd az Égiek támogatását
    Hogy megismerhesd azokat a stratégiákat, amelyeket követve növelni tudod a “mindennapi mágikus erődet” és az “életmágiádat”

    Fedezd fel a benned rejlő mágikus erőt, figyelj az angyalok válaszára, és teremtsd meg azt a varázslattal teli életet, amelyre születtél!

    “Tisztában vagyok a világ – és egyben a személyem – előtt álló kihívásokkal, de őszintén hiszek egy olyan univerzumban, amely mindnyájunkat szeret és imád, és amely azt akarja, hogy rátaláljunk a korlátlan öröm forrására.”

    (A sikerszerző Radleigh Valentine How to Be Your Own Genie című első könyvének átdolgozott kiadása.)


  • 85,00 lei
     új 2 munkanap 

    Vizsgáljuk meg együtt a varázslatos dinókat! Hihetetlen, de igaz: a dinoszauruszok már 150 millió évvel ezelőtt benépesítették a bolygót, míg mi, emberek, csupán 3-4 millió éve létezünk. Hogyan tűnhettek el? Ebben az útmutatóban rengeteg dinoszauruszt ismerhetsz meg, a ma ismert legelsőktől a legkésőbb megjelentekig. Olvass a Herrerasaurus, Eoraptor vagy a Tyrannosaurus rex megjelenéséről, szokásairól. A varázslatos illusztrációk segítenek neked abban, hogy magad elé képzelhesd ezeket a lenyűgöző teremtményeket.


  • Akció!
    35,00 lei 31,50 lei
     új 2 munkanap 

    Rose, a teljesen átlagos tinilány véletlenül botlik ugyan Merdynbe, a sötét középkorból ideidőutazó
    boszorkánymesterbe, de rögtön tudja, hogy éppen őrá van szüksége. Egy bájitalért cserébe, amivel gatyába rázhatja szétesett családját, vállalja, hogy elkalauzolja Merdynt ebben a badar és kusza mai világban. (Például megtanítja neki, hogy a fürdőszobában álló, letakart csésze NEM mosdókagyló, hanem VÉCÉ, és nem jó ötlet arcot mosni benne.) Nincs is más dolga, mint beköltöztetni őt a sufniba anélkül, hogy az anyukája észrevenné, megtalálni Merdyn varázsbotját, és rájönni, hogyan küldheti
    vissza a sötét középkorba. Mindezt még azelőtt, hogy a morc boszorkánymester tűzgolyókkal kezdene dobálózni mérgében. Sima ügy!


  • Akció!
    42,00 lei 37,80 lei
     új 2 munkanap 

    “Miért pusztítjuk el azt, akit szeretünk? Hogyan válik a szülői, házastársi kapcsolat mérgezővé? Miért van a pokolhoz vezető út jó szándékkal kikövezve? Miért fontos, hogy felismerjük a sorsdöntő pillanatokat, tűnjenek akármilyen jelentéktelennek az adott helyzetben? Hogyan válhat a gyönyörű királylány és a snájdig herceg idővel varangyos békává a másik szemében? És vajon segíthet-e még rajtuk a csók?

    Fiala Borcsa ízig-vérig mai “egypercesei” rólunk szólnak, amint párkapcsolatok útvesztőiben bukdácsolunk, kapcsolódni igyekszünk, hogy aztán szenvedjünk a kötelék szorításától. Hősei életközepi válságokban, félrecsúszott házasságokban, friss szerelmekben és bonyolult családi viszonyokban igyekeznek jól-rosszul helytállni, elrejteni gyengeségüket, félelmeiket, olykor megalkuvásaikat. A szerző görbe tükröt tart esendő szereplői elé, de nem hiányzik belőle az empátia és a humor, írásait olvasva így sokszor egyszerre sírunk és nevetünk…

    FIALA BORCSA a wmn.hu főszerkesztője, két gyerek édesanyja, író, újságíró. Kíváncsi emberként nagyon sok téma foglalkoztatja a gasztronómiától kezdve a furcsa halotti szertartásokon át a döntési fáradtságig. Írt ifjúsági regényeket és reklámfilm-forgatókönyvet is. A Vele tűrök, vele szenvedek a harmadik, felnőtteknek szóló kötete.


  • 13,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Vonalhúzó gyakorlatok kötetei az írás-előkészítést és gyakorlást szolgálják.
    Húzd meg a vízesés vonalát, rajzold meg az esőcseppeket, szeleteld fel a megrajzolt tortát! Vidám és érdekes feladatok, körök, egyenesek, spirálvonalak és cikcakkok. A nagycsoportos óvodások játszva szerzik meg az íráshoz szükséges rutint. A kisiskolások már a betűk és számok vonalait húzhatják.

    5 éves kortól ajánljuk!


  • 13,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Vonalhúzó gyakorlatok kötetei az írás-előkészítést és gyakorlást szolgálják.
    Húzd meg a vízesés vonalát, rajzold meg az esőcseppeket, szeleteld fel a megrajzolt tortát! Vidám és érdekes feladatok, körök, egyenesek, spirálvonalak és cikcakkok. A nagycsoportos óvodások játszva szerzik meg az íráshoz szükséges rutint. A kisiskolások már a betűk és számok vonalait húzhatják.

    5 éves kortól ajánljuk!


  • Akció!
    35,00 lei 31,50 lei
     új 2 munkanap 

    A boldogság azon ritka dolgok egyike, ami megsokszorozódik, minél többen osztoznak benne.

    Ez a könyv a boldogságról szól. Arról, hogyan találjunk rá, hogyan keressük és hogyan vigyázzunk rá.

    Íme, egy könyv, aminek az olvasása boldoggá tesz bennünket.

    “Hiszem, hogy mindannyiunknak két életünk van, és a második akkor kezdődik, amikor valóban belátjuk, hogy csak egy van”.

    Dr. Kenan Crnkic számára ez a változás akkor következett be, amikor az Év Üzletembere díj nyertese, egyben elismert egyetemi professzor több súlyos sztrókot kapott, és a klinikai halál állapotába került.

    “Akkor döbbentem rá, hogy valódi boldogság nélkül a siker nem más, mint a legszánalmasabb kudarc. Az ilyen felismerések után döbbenünk rá, hogy az élet nem hónapok és évek sora, hanem minden új nap csodálatosan megélt 86.400 másodperce. Azt mondják, hogy minden ember életének két legfontosabb napja a születésének a napja, és az a nap, amikor végre rájön, miért is jött a világra. Magának az életnek is mindig az volt a célja, hogy egy cél felé törekedjen. A küldetésemet ezért is határoztam meg úgy, hogy minden áldott nap feltettem magamnak 77 kérdést, melyeket később egy könyvben gyűjtöttem össze azzal a szándékkal, hogy segítsek mindenkinek a célja könnyű és eredményes meghatározásában, és ebből adódóan mindenben, ami az igazi sikerhez és boldogsághoz szükséges”.

    Hol volt, hol nem volt, egyszer egy nagyapa az életre tanította az unokáját.

    “Az ember lelkében harc folyik. Mintha két farkas birkózna életre-halálra. Az egyik farkas gonosz, ő képviseli a haragot, az irigységet, a bánatot, a megbánást, a mohóságot, az önteltséget, az önsajnálatot, a bűntudatot, a neheztelést, a kisebbségi érzést, a hazugságokat, az önhittséget, a felsőbbrendűséget és az egót…A másik farkas jó, ő jelenti mindazt, ami örömet, békességet, szeretetet, reményt, nyugalmat, alázatosságot, kedvességet, jóindulatot, beleérzést, nagylelkűséget, igazságot, együttérzést és hitet ad neked.

    Melyik farkas győz? – kérdezte az unoka.
    Mindig az, amelyiket eteted… – válaszolta öreg arcán mosollyal a nagyapa”.


  • 25,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 15,00 lei
     új 2 munkanap 

    Mickey egérnek és barátainak élete tele van szórakozással és vidámsággal!
    Győződj meg erről te is, és fesd ki a színező minden oldalát! Elég, ha az ecsetedet vízbe mártod, és máris kezdheted a munkát – a képek egy szempillantás alatt színes kalanddá változnak.

    A Vízzel festhető színezőkönyv-sorozat segítségével a legkisebbek is átélhetik a festés élményét: egy ecsettel és pár csepp vízzel színpompás képeket készíthetnek, miközben varázslatos módon elevenednek meg szemük előtt a kedvelt mesehősök rajzai.


  • Akció!
    55,00 lei 49,50 lei
     új 2 munkanap 

    Szerintetek hány kocsiból áll a világ leghosszabb vasúti szerelvénye? Hogy lehet időben leszállni, ha nem nyílik ki egy vasúti kocsi ajtaja? Vajon a gőzösök a gyorsabbak, vagy a dízel-villamos mozdonyok? Hány méteren fut a világ legmagasabbra épített vasútvonala? Mi az a gurítódomb? És kik lehetnek azok az apró lények, akik megdézsmálják az utasok elemózsiás kosarait? Mechler Anna és Hajba László, a jól ismert szerzőpáros a gumikerekeket sínkerekekre cserélte; ezúttal a vonatok világában kalandoznak. Olvasmányos, színes és humoros könyvükben ilyen és hasonló kérdésekre keresik a válaszokat, miközben számos érdekességet elárulnak nekünk a vasútról, illetve az állomásokon zajló életről. Indulhatunk?


  • Akció!
    20,00 lei 18,00 lei
     új 2 munkanap 

    Kalandos és egyben tanulságos kortárs mesék, Pápai Barna illusztrációival. Gazdag színvilággal rendelkező,
    barátságos mesekönyvek, melyek hozzájárulnak a gyerek érzelmi- és értelmi intelligenciájának fejlődéséhez.